Hirdetés

Zelenszkij a héten Romániába látogat

Zelenszkij

Zelenszkij nem először látogat Romániába a háború kitörése óta

Fotó: Presidency.ro

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök március 12-én, csütörtökön hivatalos látogatásra érkezik Romániába, amelynek során Nicușor Dan államfővel találkozik – erősítették meg hivatalos források a Hotnews.ro portálnak. Ez lesz Zelenszkij második romániai látogatása, miután 2023. október 10-én már járt az országban.

Krónika

2026. március 10., 16:002026. március 10., 16:00

2026. március 10., 18:072026. március 10., 18:07

Az ukrán elnök látogatásáról szóló információt Bukarestben megerősítették hivatalos források, a vizit programját azonban biztonsági okokból nem teszik közzé. Értesülések szerint Zelenszkij megbeszélést folytat majd Nicușor Dan államfővel, és a román parlament két házának elnökeivel is találkozik.

Három évvel ezelőtt Zelenszkij a Cotroceni-palotában találkozott Klaus Iohannis korábbi államfővel, a kormány székházában pedig Marcel Ciolacu volt miniszterelnökkel tárgyalt.

Hirdetés

A programban szerepelt egy parlamenti beszéd is, amelyet hivatalosan biztonsági okokból töröltek.

A beszéd törlése azonban azt követően történt, hogy Diana Șoșoacă azzal fenyegetőzött, hogy botrányt okoz a beszéd alatt.

korábban írtuk

Volodimir Zelenszkijjel egyeztetett Nicușor Dan
Volodimir Zelenszkijjel egyeztetett Nicușor Dan

Az energiabiztonságról egyeztetett pénteken Nicușor Dan államelnök ukrán hivatali kollégájával. Erről Volodimir Zelenszkij számolt be a Facebook-oldalán.

korábban írtuk

Elemző a Krónikának a román–ukrán közeledésről: Bukarest lemondott az ukrajnai románokról, mivel Moldovát akarja
Elemző a Krónikának a román–ukrán közeledésről: Bukarest lemondott az ukrajnai románokról, mivel Moldovát akarja

Románia számol az ukrajnai románok elvesztésével, mivel inkább Moldovát bekebelezve tenne szert regionális hatalmi státusra, ebbe a koncepcióba pedig az ukrajnai román közösség nem fér bele – jelentette ki a Krónikának Barabás T. János.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 24., csütörtök

A kisebbségek jogainak védelme és bővítése is szerepel a Mureșan-kormány programjában

Az egyéb, általános témakörök mellett többek között a kisebbségek jogainak szavatolására, sőt bővítésére is kitér a Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök és az őt támogató három párt tervezett kormányprogramja.

A kisebbségek jogainak védelme és bővítése is szerepel a Mureșan-kormány programjában
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Simion: Nicuşor Dant fel kell függeszteni tisztségéből a választás ellenzése és a Georgescu-ügy miatt

Nicuşor Dan elnököt fel kell függeszteni tisztségéből – szögezte le csütörtökön George Simion, a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke.

Simion: Nicuşor Dant fel kell függeszteni tisztségéből a választás ellenzése és a Georgescu-ügy miatt
2026. szeptember 24., csütörtök

Fiaskó: nem ment át a teszten Románia két felújított drónelhárító légvédelmi rendszere

Nem ment át a szükséges teszteken két, a német Rheinmetall fegyveripari konszern által felújított román légvédelmi rendszer, amelyeket drónelhárításra akarnak használni.

Fiaskó: nem ment át a teszten Románia két felújított drónelhárító légvédelmi rendszere
2026. szeptember 24., csütörtök

Nicușor Dan arról beszélt, mi lesz az előre hozott választásokkal, ha elbukik a Mureșan-kormány

Nem szeretne előre hozott választásokat Nicușor Dan államfő abban az esetben, ha Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök, nemzeti liberális párti EP-képviselő kormánya nem kap bizalmat a parlamentben.

Nicușor Dan arról beszélt, mi lesz az előre hozott választásokkal, ha elbukik a Mureșan-kormány
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Egymilliárd forintos mentőöv a csángóföldi magyar oktatási programnak, zajlik közben az átvilágítás

Folytatódhat a magyar oktatási program Csángóföldön a budapesti kormány által megítélt egymilliárd forintos kiegészítő támogatásnak köszönhetően – erősítette meg szerdán az MTI-nek Pogár László, a szervezet elnöke.

Egymilliárd forintos mentőöv a csángóföldi magyar oktatási programnak, zajlik közben az átvilágítás
2026. szeptember 24., csütörtök

Drón sértette meg a román légteret, majd lezuhant, több megyében is riasztást adtak ki

Drón sértette meg a román légteret csütörtökön reggel.

Drón sértette meg a román légteret, majd lezuhant, több megyében is riasztást adtak ki
2026. szeptember 23., szerda

Műholdakkal és kamerákkal a falopás ellen: új korszak kezdődhet a romániai erdőkben

Műholdas riasztásokkal, videókamerákkal és háromdimenziós szkenneléssel erősítették meg a romániai erdők ellenőrzését európai uniós forrásokból.

Műholdakkal és kamerákkal a falopás ellen: új korszak kezdődhet a romániai erdőkben
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen
2026. szeptember 23., szerda

Kelemen: Georgescu nem az űrből jött, tisztázni kell az elnökválasztás érvénytelenítésének körülményeit

Tisztázni kell végre a 2024-es elnökválasztás eredményének állítólagos orosz befolyás miatti érvénytelenítésének körülményeit – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az államfői hivatal mindmáig késlekedő jelentése kapcsán.

Kelemen: Georgescu nem az űrből jött, tisztázni kell az elnökválasztás érvénytelenítésének körülményeit
2026. szeptember 23., szerda

A Mureșan-kormánynak még mindig nincs többsége, de nagyra törő programmal állt elő

Európa-párti kormányt ígér Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök, aki ugyanakkor még mindig nem rendelkezik a szükséges parlamenti többséggel ahhoz, hogy kormánya meg is kapja a bizalmat és hivatalba léphessen.

A Mureșan-kormánynak még mindig nincs többsége, de nagyra törő programmal állt elő
Hirdetés
Hirdetés