Hirdetés

Több mint hétezren kaptak soron kívül oltást Romániában

Párhuzamos oltáskampány. Soron kívül kapták meg a vakcinát a „kivételezettek” •  Fotó: Vasvári Tamás/MTI

Párhuzamos oltáskampány. Soron kívül kapták meg a vakcinát a „kivételezettek”

Fotó: Vasvári Tamás/MTI

Romániában több mint hétezren kaptak soron kívül, az országos oltási stratégia szabályait megsértve koronavírus elleni oltást, köztük a nemzetbiztonsági és igazságszolgáltatási intézmények több mint ötszáz alkalmazottja – közölte szerdán a Recorder.ro tényfeltáró portál a bukaresti egészségügyi minisztériumtól származó adatokra hivatkozva.

MTI

2021. március 10., 22:332021. március 10., 22:33

Több száz kivételezettet oltottak be még az orvosok előtt, és több mint négyezer, elsőbbségre nem jogosult állampolgárt a krónikus betegek előtt. A lap szerint

többek között katonák és állami tisztségviselők családtagjait vették előre.

Hirdetés

Romániában az oltáskampány első szakaszában az egészségügyi alkalmazottak, a január 15-én indult második szakaszban pedig a krónikus betegek, a 65 év felettiek, illetve a társadalom számára kiemelten fontos munkát végző, illetve fokozott fertőzésveszélynek kitett foglalkoztatási csoportok tagjai – a közigazgatásban, energiaszektorban, nemzetvédelemben, közszállításban, távközlésben, oktatásban, szállítmányozásban, élelmezésben, vízműveknél, hulladékgazdálkodásban, temetkezési vállalatoknál, és a sajtóban dolgozók – kaphatták meg az oltást.

A kampány teljes lakosságnak szóló harmadik szakasza még nem kezdődött meg.

A Recorder felidézte, hogy a a gyanúba keveredett oltóközpontok korábban azzal magyarázták az ismerősök, rokonok soron kívüli beoltását, hogy a hat dózist tartalmazó, megnyitott Pfizer-flakonokban a nap végén megmaradó adagok tönkremennének, ha nem használnák fel őket. Csakhogy az egészségügyi minisztérium kimutatásaiban sok olyan oltóközpont szerepel, ahol bizonyos napokon ötnél több jogosulatlan személy kapott oltást, tehát éppenséggel miattuk nyitottak meg újabb flakonokat.

A lap „toplistát” készített a jogosulatlanok százait előrevevő oltóközpontokról, amelyen két katonai kórház is szerepel. A Vrancea megyei Focșani katonai kórházának parancsnoka egy korábbi sajtónyilatkozatban el is ismerte:

körlevélben értesítették az első kategóriára jogosult alkalmazottakat, hogy a katonáknak kialakított oltóközpontban a velük együtt lakó közeli rokonaikat is beoltathatják,

pedig a Recorder szerint erre nem létezik törvényes alap.

A védelmi minisztérium szerdán közleményben utasította vissza azt a feltételezést, hogy a tárca nem tartaná be az oltási stratégia szabályait. A minisztérium szerint a katonaság oltóközpontjaiban mintegy 33 ezer embert, köztük a tárca 19 ezer aktív alkalmazottját oltották be, az ugyanitt beoltott mintegy 5000 veterán és 4500 családtag pedig – többnyire életkora miatt – jogosult volt megkapni a vakcinát a kampány második szakaszában.

Romániában az új koalíciós kormányban is feszültséget okozott az oltáskampány „érzékeny” adatainak közzététele. Florin Câțu liberális miniszterelnök közölte:

a kormány ellenőrző testülete vizsgálja, hogy törvényesen járt-e el az egészségügyi tárca, amikor múlt héten publikálni kezdte a koronavírus-tesztelés és az oltáskampány – laboratóriumokra, illetve oltóközpontra lebontott – részletes adatait.

A román sajtó azt feltételezi, hogy a fegyveres erőket és titkosszolgálatokat zavarta a „túlzott átláthatóság”, főleg miután egyes lapok „párhuzamos oltáskampányról” kezdtek cikkezni.

korábban írtuk

Szemet szúr az átláthatóság: feszültséget okoz az oltási kampány „érzékeny” adatainak közlése Romániában
Szemet szúr az átláthatóság: feszültséget okoz az oltási kampány „érzékeny” adatainak közlése Romániában

Nem tartja normálisnak Lucian Bode román belügyminiszter, hogy a tárca alkalmazottainak koronavírus elleni oltásával kapcsolatos adatok nyilvánosak legyenek – írta szerdán az Adevărul című hírportál, az új koalíciós kormány egyes tagjai közötti politikai feszültségre utalva. 

Egy korrupcióellenes civil csoport a nyilvánosságra került adatok alapján megállapította: a bukaresti oltóközpontok több mint 75 százaléka „zárt rendszerben” működik, nem jelenik meg a hivatalos előjegyzési portálon, és a március első napjaiban beoltottak alig egyharmada kapta meg a vakcinát a hivatalos portálon történt időpontfoglalás alapján, és kétszer annyi embert oltottak be „a párhuzamos kampány” keretében.

Romániában eddig 1 millió 300 ezer embert oltottak be, 673 ezren mindkét dózist megkapták.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Nicușor Dan szétkergetéssel fenyegeti a parlamentet, ha nem lesz megállapodás az új kormányról

Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.

Nicușor Dan szétkergetéssel fenyegeti a parlamentet, ha nem lesz megállapodás az új kormányról
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Hazamehet, de házi őrizetben várja a folytatást Călin Georgescu

A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.

Hazamehet, de házi őrizetben várja a folytatást Călin Georgescu
2026. október 13., kedd

Cseke Attila szerint ketyeg az óra: a politikai patthelyzet megbéníthatja az egészségügyet

Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.

Cseke Attila szerint ketyeg az óra: a politikai patthelyzet megbéníthatja az egészségügyet
2026. október 13., kedd

Niculescu derűlátó, és hibrid vagy szakértői kormányt is el tud képzelni – kár, hogy a PSD mindkettőt elutasítja

Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.

Niculescu derűlátó, és hibrid vagy szakértői kormányt is el tud képzelni – kár, hogy a PSD mindkettőt elutasítja
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Olcsó mulatság a hazudozás? Szigorúbb bírságokat követelnek a félretájékoztató román televíziókra

A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.

Olcsó mulatság a hazudozás? Szigorúbb bírságokat követelnek a félretájékoztató román televíziókra
2026. október 12., hétfő

A PSD koalícióra hívja a PNL-t és az RMDSZ-t Niculescu támogatásának feltételeként

A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.

A PSD koalícióra hívja a PNL-t és az RMDSZ-t Niculescu támogatásának feltételeként
2026. október 12., hétfő

Niculescu folytatja a kormányalakítási egyeztetéseket, még mindig kétséges a többség

Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.

Niculescu folytatja a kormányalakítási egyeztetéseket, még mindig kétséges a többség
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Magyarországnak járó uniós pénzek újraosztásából juthat újabb védelmi célokra fordítható összegekhez Románia

Románia további forrásokhoz juthat az európai uniós védelmi fejlesztéseket célzó SAFE-program keretében, miután körülbelül 20 milliárd euró szabadul majd fel a többi tagállam által benyújtott finanszírozási kérelmek csökkenése következtében.

Magyarországnak járó uniós pénzek újraosztásából juthat újabb védelmi célokra fordítható összegekhez Románia
2026. október 11., vasárnap

A Georgescu-párti tüntetések jó üzletet jelentenek az államnak, csak úgy röpködnek a bírságok

A bukaresti csendőrség 124 közigazgatási bírságot szabott ki, összesen 101 000 lej értékben szeptember 29. és október 9. között, a Călin Georgescu támogatói által a központi fogdánál és a DIICOT székhelyénél szervezett tüntetések nyomán.

A Georgescu-párti tüntetések jó üzletet jelentenek az államnak, csak úgy röpködnek a bírságok
2026. október 11., vasárnap

Milliókat költöttek el szabályellenesen: újabb részletek a meteorológiai szolgálat közpénzherdálásáról

Újabb részleteket hozott vasárnap nyilvánosságra Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter az Országos Meteorológiai Szolgálatnál (ANM) felfedezett közpénzköltésről.

Milliókat költöttek el szabályellenesen: újabb részletek a meteorológiai szolgálat közpénzherdálásáról
Hirdetés
Hirdetés