Nemzettudatok találkozása

Az 1956-os forradalom 51. évfordulója alkalmából elhangzott: október 23-a nemcsak az egyik legnagyobb magyar ünnep, hanem minden szabadságszerető nép emlékezetes ünnepe. „A múlt elfeledtetése nem más, mint egyénnek és közösségének elpusztítása, de az emlékezés örökössé teszi az élőket, ’56 valamennyi hősével együtt” – fogalmazott Cseh Áron.

Koszorúzás Snagovon

Piros-fehér-zöld szalagos koszorúk emlékeztetik Snagov település lakóit arra, hogy több mint fél évszázaddal ezelőtt itt tartották fogva Nagy Imrét, az 1956-os magyar forradalom vezetőjét és sorstársait. Az október 23-i megemlékezésen többek között Terényi János, Magyarország bukaresti nagykövete, Markó Béla RMDSZ-elnök, Kelemen Hunor ügyvezető elnök helyezte el az emlékezés koszorúit az ’56-os hősök emlékművénél. Markó beszédében rámutatott arra, hogy ötvenegy év után még mindig adósságunk van azokkal az emberekkel szemben, akik 1956-ban a szabadságért harcoltak, egyesek közülük az életükkel fizetve ezért a küzdelemért. A szövetségi elnök ugyanakkor felhívta a figyelmet egy másfajta szolidaritásra is, a diktatúrák szolidaritására. „Jó megjegyezni ezt a tanulságot is, hogy a diktatúrák is, bármennyire sajátosak, szolidárisak egymással. Szolidáris volt a magyar és a román diktatúra abban, hogy ezeket a szabadsághősöket itt fogva tartották, és utána is, hiszen nemcsak Magyarországon, hanem itt Romániában is súlyos megtorlásban volt részük azoknak, akik valamiképpen szolidárisak voltak ebben a szabadságküzdelemben” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke.

Terényi János, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövete felszólalásában úgy vélekedett, hogy az 1956-os magyar forradalom megítélésében nemcsak a magyar társadalomban kell konszenzust teremteni, hanem a magyar–román kapcsolatok mentén is, hiszen ez volt az az esemény, ahol a magyar és a román nemzettudat nem ütközött. Véleménye szerint jobban kellene ápolni mind a magyarországi, mind a romániai áldozatok emlékét, azokét, akik itt, Romániában mertek szolidaritást vállalni a magyarországi 1956-tal.

Sor(s)ok között Nagyváradon

A romániai történelem legtitokzatosabb eseményének nevezte az 1956-os történéseket Tánczos Barna fejlesztési államtitkár a Sor(s)ok között című vándorkiállítás tegnap esti nagyváradi megnyitóján. A Körösvidéki Múzeumban a magyarországi forradalom romániai visszhangját bemutató tárlat dokumentumok, fotók révén láttatja a történéseket. Az arculata is korhű, a látogatók börtöncellákra hasonlító tárlókban tekinthetik meg az elítéltek jegyzőkönyveit, a korabeli sajtóanyagokat. Gabriel Moisa muzeológus a magyarországi forradalom eseményeinek romániai visszhangját is ismertette. Elmondta, ezek még sok romániai polgár számára ma is ismeretlenek, a történészektől független okból. „A levéltárak hermetikusan vannak lezártak” – összegzett. Alin Mureşan, a kommunizmus bűntetteit vizsgáló intézet munkatársa arra hívta fel a figyelmet, hogy a parlament két házának bizottsága előtt áll az az általuk készített törvénytervezet, amely az elítéltek rehabilitációját célozza.

Emléktábla Baróton, ünnepség Csíkszeredában

„Innen indultak 1956. november 8-án a magyarországi szabadságharcosok megsegítésére a baróti diákok: Bíró Benjamin, Józsa Árpád Csaba, Kovács János, Moyses Márton” – ez a felirat áll azon az emléktáblán, amelyet tegnap a Baróti Szabó Dávid Középiskola és a Gaál Mózes Általános Iskola falán avattak fel. „A négy fiatal közül ketten, Bíró és Józsa jutottak át a határon, de a magyar hatóságok 1957 tavaszán azonosították őket, és kiadták a Szekuritáténak. Vállalásuk miatt nemcsak ők, de Moyses is börtönéveket szenvedett, utóbbit egyenesen a halálba kergette a romániai kommunista hatalom” – idézte fel a történteket Benkő Levente történész. Lapunk munkatársa az Erdővidéki Múzeumban Vihar után, vihar előtt címmel tartott előadást a szovjet kommunista párt 1956. februári, 20. kongresszusától a magyar forradalom kirobbanásáig terjedő időszak erdélyi változásairól. A rendezvény helyszíne adott otthont a Moyses Márton emlékkiállításnak, ahol látható az a kabát is, amelyben 1970. február 13-án Moyses felgyújtotta magát a pártszékház előtt. Erre a kabátra tűzte fel Benkő Levente a Magyar Köztársaság ’56-os emlékérméjét, amelyet tavaly kapott, de szerinte Moyses jobban megérdemli, hiszen mint mondta „ő valóban tett az ügyért”.

Csíkszeredában is megemlékeztek az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc áldozataira. A Csíkszereda önkormányzata, a Volt Politikai Foglyok Szövetségének Csíkszeredai Fiókszervezete, a Magyar Köztársaság Csíkszeredai Főkonzulátusa és az RMDSZ Csíkszereda Városi Szervezete rendezvényének keretében megkoszorúzták az ötvenhatos események kapcsán elítéltek emlékére emelt kopjafát a Kalász negyedi temető bejáratánál. „Különösen fontos ’56-ra emlékezni, mert olyan szabadságharc volt, ami túltesz az 1848-as forradalmon, mivel 1956 esetében nem egy leigázó nemzet, hanem egy világot megnyomorító diktatúra, a kommunizmus ellen lázadtak fel, amely rendszer több gyalázatot okozott, mint az önkényuralom” – fejtette ki Kelemen Csongor, az Erdélyi ’56-os Bajtársi Társaság, a kommunista diktatúra áldozatai magyar érdekképviseletének tagja. Hozzátette: Csíkszeredában még 8-an élnek azok közül, akiket meghurcoltak az ’56-os események kapcsán.

Nyílt levél a romániai ’56-osok rehabilitációjáért

A magyar forradalom romániai meghurcoltjainak rehabilitációját kéri Varga Andrea magyarországi történész, aki 1997-től Bukarestben kutatja az erdélyi–romániai 1956-os események történetét, illetve Nagy Imre romániai fogva tartásának hátterét. „Segélykérő levelünkben minden józan európai polgár, felelős gondolkodó, jogtisztelő szimpatizáns segítségét kérjük, és a nyilvánosság eszközét fölhasználva szövetségeseinket keressük ahhoz, hogy az egységesülő földrészen még mindig megtalálható politikai-jogi igazságtalanságokat közös erővel kényszerítsük a mérlegelés és rehabilitáció elé” – fogalmaz a Hangoslevél az emberbaráti mozgalomnak című nyílt levelében Varga Andrea. – Talán az új Európában is egyedülálló, hogy Románia az egyetlen olyan ország, amelyben az 1945 és 1964 között hozott kommunista bírósági (politikai) ítéleteket nem semmisítették meg, kárvallottaikat nem rehabilitálták, és a kollektív emlékezetben ők mindmáig bűnösökként élnek, függetlenül attól, hogy románok, magyarok vagy más kisebbségiek voltak.”

A történész felhívja a nyilvánosság figyelmét, hogy meghurcolt emberek ezrei és megfélemlítettek tízezrei adnák a romániai események mérlegét, s végső soron az is, hogy szinte minden romániai családban volt egy besúgó, akit a belső elhárítás fenyegetése emberellenes alkura kényszerített, s emiatt mindmáig mindenki inkább hallgat arról a több tízezer emberről, akiknek életútját, szakmai pályáját és családi kapcsolatait is tönkretette a kíméletlen politikai-jogi terror. Morális európai összefogás lenne szükséges, hangadó személyiségek nyomásgyakorlása a román kormányzatra, amely még mindig vonakodik elismerni az egykori „vétkesek” bűntelenségét” – összegez a magyarországi történész.