
Szatmárnémeti razzia: az éjszakai ellenőrzések célja elsősorban az ittas sofőrök kiszűrése volt
Fotó: Szatmár Megyei Rendőr-főkapitányság
A közlekedési rendőrök szombatról vasárnapra virradóra, mindössze négy óra alatt 1041 szabálysértési bírságot szabtak ki országszerte, 89 jogosítványt vontak be, és több tucat közlekedési bűncselekményt állapítottak meg – közölte vasárnap a Román Rendőrség. 39 ittas sofőrnek vonták be a vezetői njogosítványát.
2026. május 17., 12:002026. május 17., 12:00
2026. május 17., 12:542026. május 17., 12:54
Több erdélyi megyében a helyi sajtó képviselőinek jelenlétében zajlott a néhány órás razzia a megyeszékhelyek főbb útvonalain. A tájékoztatás szerint a közlekedésbiztonság növelését célzó országos akció során 5282 személygépkocsit és motorkerékpárt ellenőriztek.
Kolozsváron a Nemzeti Színház előtti útszakaszon állították a rendőrök szombat éjszaka a gépkocsivezetőket
Fotó: Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság
Emellett 40 közlekedési bűncselekményt is megállapítottak.
A négyórás akció során 39 járművezető esetében mutattak ki alkoholfogyasztást, négy esetben pedig pszichoaktív szer jelenlétét igazolták.
A rendőrségi tájékoztató szerint az ellenőrzések célja a közlekedési balesetek megelőzése volt, elsősorban az ittas vagy bódult állapotban történő járművezetés, illetve az agresszív közlekedési magatartás visszaszorítása révén.

Közúti bűncselekmények nyomán kedden két személyt vettek őrizetbe a Kolozs megyei rendőrök. A sofőrök mások testi épségét kockáztatva, ittas állapotban és vezetői engedély nélkül ültek a volán mögé.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.
Románia további forrásokhoz juthat az európai uniós védelmi fejlesztéseket célzó SAFE-program keretében, miután körülbelül 20 milliárd euró szabadul majd fel a többi tagállam által benyújtott finanszírozási kérelmek csökkenése következtében.
szóljon hozzá!