
A megkérdezettek 50,1 százaléka nagyon kis mértékben vagy egyáltalán nem érzi úgy, hogy a törvényt minden polgárra egyformán alkalmazzák
Fotó: Freepik
A romániaiak 25,5 százaléka nagyon vagy eléggé megbízik az igazságszolgáltatásban, míg 70,5 százalék eléggé bizalmatlan, nagyon bizalmatlan vagy egyáltalán nem bízik a rendszerben – derül ki az INSCOP Research friss közvélemény-kutatásának kedden közölt eredményeiből.
2026. január 20., 16:002026. január 20., 16:00
A felmérés szerint a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szavazói, a 18 és 44 év közöttiek, illetve az elemi iskolai végzettséggel rendelkezők az átlagnál jobban bíznak a román igazságszolgáltatásban. A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) szavazóira, a 60 éven felüliekre, a felsőfokú végzettséggel rendelkezőkre és a nagyvárosok lakosságára inkább a rendszerrel szembeni bizalmatlanság jellemző.
A válaszadók közel egynegyede – 23,7 százalék – úgy véli, hogy a román igazságszolgáltatási rendszer politikai befolyástól mentesen dolgozik, 67,4 százalék szerint pedig ez nem így van. Ugyanakkor 8,6 százalék nem tudott, 0,4 százalék nem akart válaszolni a kérdésre.

A Recorder dokumentumfilmjében feltárt rendellenességek rávilágítanak a román igazságszolgáltatás súlyos rendszerszintű problémáira – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfő este.
Arra a kérdésre, hogy milyen mértékben tartják igaznak, hogy a törvényt minden polgárra egyformán alkalmazzák, a válaszadók 5,7 százaléka azt válaszolta, hogy nagyon nagy mértékben, 10,9 százalék pedig, hogy eléggé nagy mértékben. Összesítve a tavaly áprilisi 19,8 százalékhoz képest 2026 januárjára 16,6 százalékra csökkent az így gondolkodók aránya.
Összesített arányuk a 2025. áprilisi 68,5 százalékhoz képest mostanra 80,2 százalékra nőtt.
A közvélemény-kutatás január 12. és 15. között készült 1100 fős, országosan reprezentatív mintán, ±3 százalékos hibahatárral.

A bukaresti ítélőtábla elnöke, Liana Arsenie szerint a román igazságszolgáltatási rendszer médialincselés céltáblája lett, a Recorder dokumentumfilmje pedig egy szervezett destabilizáló mechanizmus részének tűnik.
Az INSCOP Research igazgatója, Remus Ștefureac szerint a felmérés azt mutatja, hogy szakadék tátong a független igazságszolgáltatás eszméjéhez való ragaszkodás és a polgárok ezzel kapcsolatos konkrét tapasztalatai között.
ami azt jelzi, hogy a bizalmatlanság nem érdektelenségből fakad, hanem a magas elvárások és információkon alapuló értékelések állnak a hátterében” – idézte szavait az Agerpres.

A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) „az igazságszolgáltatás destabilizálására irányuló kampány” részének tekinti a Recorder oknyomozó portálnak a rendszer problémáit taglaló dokumentumfilmjét.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.
Románia további forrásokhoz juthat az európai uniós védelmi fejlesztéseket célzó SAFE-program keretében, miután körülbelül 20 milliárd euró szabadul majd fel a többi tagállam által benyújtott finanszírozási kérelmek csökkenése következtében.
A bukaresti csendőrség 124 közigazgatási bírságot szabott ki, összesen 101 000 lej értékben szeptember 29. és október 9. között, a Călin Georgescu támogatói által a központi fogdánál és a DIICOT székhelyénél szervezett tüntetések nyomán.
szóljon hozzá!