
Jelenleg is a minisztériuma Román Posta többségi tulajdonosa
Fotó: Haáz Vince
A csütörtöki kormányülés utáni sajtótájékoztatóján Bogdan Ivan kutatásért, innovációért és digitalizálásért felelős miniszter cáfolta a postahivatalok bezárásáról és az alkalmazottak tömeges elbocsátásáról szóló híreszteléseket.
2024. november 21., 21:062024. november 21., 21:06
A tárcavezetőt az újságírók a Román Posta vezérigazgatójának azzal a korábbi nyilatkozatával szembesítették, miszerint szükségesnek tartja a veszteséges hivatalok megszüntetését.
Bogdan Ivan emlékeztetett arra, hogy
Elmondta, hogy a mandátuma eddigi másfél évében tartott részvényesi közgyűléseken elhangzottak javaslatok a postahivatalok bezárására, de ezeket nem hagyta jóvá.
A miniszter közölte, hogy a Román Posta állampolgárok millióit kiszolgáló, 20 ezer alkalmazottat foglalkoztató, stratégiai fontosságú vállalat, amelynek a tevékenységét nem korlátozni, hanem bővíteni kellene.
– magyarázta.
„Tehát amíg én és a csapatom kormányon vagyunk, szóba sem jöhet, hogy elbocsássunk embereket vagy megszüntessük a Román Posta hivatalait” – idézi az Agerpres.
Bogdan Ivan a vállalat vezérigazgatójának azt üzente, hogy „gondolja meg alaposan, mielőtt ilyen kijelentéseket tesz a nyilvánosság előtt”, mert ezek ártanak a Román Posta megítélésének, és zavart keltenek az alkalmazottak körében.
Azt Bogdan Ivan is elismerte, hogy nincs értelme fenntartani azokat a postahivatalokat, amelyek legfeljebb 30 embert szolgálnak ki, ha ezeket az embereket egy szomszédos település postahivatala is kiszolgálhatja. „De amíg én és a csapatom kormányon vagyunk, nem zárunk be postahivatalokat és nem bocsátunk el embereket” – szögezte le újra.

A Román Posta fokozatosan megkezdi a hatalmas veszteséget okozó postahivatalok bezárását, csökkentik az ott zajló tevékenységet – jelentette ki a hét elején Valentin Ștefan, a vállalat vezérigazgatója.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.
szóljon hozzá!