Hirdetés

Romániát „feladja”, a szomszédban terjeszkedik a Román Posta

Román Posta

Elpostázzák. A hivatalok bezárására, a futárszolgálat külföldi térnyerésére készül a Román Posta

Fotó: Haáz Vince

A Román Posta fokozatosan megkezdi a hatalmas veszteséget okozó postahivatalok bezárását, csökkentik az ott zajló tevékenységet – jelentette ki a hét elején Valentin Ștefan, a vállalat vezérigazgatója. A hivatalos érvelés szerint a közel 1000 vidéki postahivatal átlagos havi bevétele mintegy 1700 lej, miközben a fenntartásuk mintegy 8000 lejbe kerül. A Román Posta vezetője ugyanakkor bejelentette, hogy az általa vezetett állami vállalat a nyugat-balkáni piacokra, illetve Kelet-Európára, vagyis Moldovára és Ukrajnára is ki akarja terjeszteni futárszolgálati tevékenységét. Szavai szerint „elengedik” a romániai terjeszkedést a túl nagy konkurencia miatt.

Bálint Eszter

2024. november 20., 13:582024. november 20., 13:58

2024. november 20., 21:182024. november 20., 21:18

A Román Posta a következő években be akarja zárni az összes postahivatalát, a helyiségeket pedig bérbe fogja adni – jelentette be Valentin Ștefan, a Román Posta vezérigazgatója hétfőn Bukarestben, a VTEX által szervezett European Digital Commerce Summit 2024 elnevezésű európai digitális kereskedelmi csúcstalálkozón, de nem adott pontos határidőt.

„Bezárjuk a postahivatalokat. Azért tartjuk még mindig nyitva őket, mert még mindig vannak olyan embereink, akik iránt erkölcsi kötelességünk van, akik a Román Postának szentelték az életüket. Vannak olyan emberek, akik 30–40, sőt egyesek 50 évet dolgoztak a cégnél, és nem mondhatjuk nekik: »holnaptól keressetek munkát«. Ezért fokozatosan kezdjük el bezárni a hivatalokat, csökkentjük az ott zajló tevékenységét” – fejtette ki az állami vállalat vezetője.

Hirdetés

Példaként említette, hogy korábban az igazságügyi minisztériumnak 10 banis bélyegeket értékesítettek, amelyek után 5 százalékos jutalékot kaptak.

Román Posta Galéria

Kevesen leveleznek, veszteséges a Román Posta

Fotó: Haáz Vince

„Nem lehet fizetést adni és nyereségesnek lenni, ha az eladott termékből legfeljebb 2 bani bevételre teszünk szert. Tehát számunkra a tét nem ez. Mindez bizonyára árt a hírnevünknek, az imázsunknak, de a postahivatalok nem nyereségesek, és nincs jövőjük. Ezért be fogjuk zárni azokat, csökkentjük a tevékenységet, helyiségeket adunk bérbe.

Idézet
Több pénzt keresünk a bérbeadásból, mint a bélyegek eladásából,

és a vállalatot modern céggé alakítjuk át. A posta 162 éves, és az évek során változott, és most úgy gondolom, itt az ideje, hogy ismét változzon. Jobb fizetéseket akarunk, azt akarjuk, hogy az alkalmazottak nyugodtabbak legyenek, megpróbáljuk képezni az alkalmazottakat, hogy minél inkább ügyfélközpontúak legyenek, ugyanakkor a postahivataloknak nincs jövőjük, és eszünk ágában sincs megtartani őket” – fogalmazott az intézményvezető az Economica.net gazdasági portál szerint.

korábban írtuk

Két részletben béremelést kapnak, szerdán visszaállhatnak dolgozni a postások
Két részletben béremelést kapnak, szerdán visszaállhatnak dolgozni a postások

Sikerült megállapodásra jutniuk a feleknek a kollektív munkaszerződés végső formájáról, ennek megfelelően szerdán befejeződhet a Román Posta dolgozóinak sztrájkja – jelentette be kedden este Bogdan Ivan digitalizációért felelős miniszter.

Döbbenet, majd pontosítás a Román Posta részéről

Kijelentése sokaknak okozott megdöbbenést, a Román Posta pedig kedd este közleményben tért vissza a témára.

„A Román Postának nem prioritása a postahivatalok bezárása, de veszteséges működésük alapos vitát igénylő, komoly téma” – áll az állami vállalat által az Agerpres hírügynökséghez eljuttatott, vélhetően a közvélemény lenyugtatása céljából kiadott pontosításban.

A hivatalos érvelés ugyanakkor rámutat a veszteségek nagyságrendjére is: a közel 1000 vidéki postahivatal átlagos havi bevétele mintegy 1700 lej, miközben a fenntartásuk átlagban 8000 lejbe kerül.

A vállalat emlékeztetett arra, 2023-tól már valamennyi közigazgatási egységben jelen van.

Román Posta Galéria

Sokaknak nem élete része ma már a Román Posta

Fotó: Haáz Vince

„A postahivatalok bezárása és megnyitása egy 34 évvel ezelőtt kezdődött hullámzó folyamat. Évente körülbelül 500 hivatalt zárunk be, miközben még több nyílik meg” – áll a dokumentumban. Amely hangsúlyozza, hogy a Román Posta széles körű átalakulási folyamaton megy keresztül, amelynek célja a jelenlegi fogyasztói igényekhez való alkalmazkodás, a hatékonyság növelése és a postai szolgáltatások ágazatában tapasztalható nemzetközi trendekhez való igazodás.

A közleményben idézték a posta vezérigazgatóját, aki azt nyilatkozta, hogy egyes postahivatalok veszteségesek, és Európa más országaiban is csökken a számuk.

Valentin Ștefan aláhúzta azt is, hogy a postahivatalok számának csökkentése fokozatosan történik, nem hirtelen,

mint például Magyarországon, ahol két év alatt – 2023-ban és 2024-ben – összesen 400 postahivatalt zártak be.

A Román Posta nyolc regionális intézménybe szerveződik, amelyek 41 megyei + a bukaresti postát, valamint a bélyeggyárat koordinálják, és összesen több mint 5000 postahivatalból álló hálózattal rendelkeznek országszerte. A Román Posta ugyanakkor az egyetlen olyan futár- és postai szolgáltató vállalat Romániában, amely az ország minden szegletébe eljut, jelenleg a postai szolgáltatások terén piacvezető, mintegy 19 millió román állampolgárt szolgál ki. A vállalat a román állam tulajdonában van, amelyet a Kutatási, Innovációs és Digitalizációs Minisztérium (93,52 százalékos részesedéssel) és a Tulajdonalap (6,48%) képvisel.

A futárszolgálattal inkább a szomszédba megy a Román Posta

Valentin Ștefan a hétfői eseményen ugyanakkor arról is beszélt, hogy a Nyugat-Balkánon, valamint olyan kelet-európai országokban tervezik megvetni a lábukat futárszolgálatukkal, mint Ukrajna vagy a Moldovai Köztársaság, miután a hazai piacot telítettnek érzik.

„Úgy gondolom, hogy még mindig nagy esélyünk van, mert egy lépéssel a szomszédaink előtt járunk, gondolok itt a Nyugat-Balkánra, Kelet-Európára, Moldovára, Ukrajnára. Ezek olyan piacok, ahol a romániai cégek számára terjeszkedési lehetőség van, ahol jelen lehetnek, és mi a Román Postánál sokkal inkább arra koncentrálunk, ami az ország körül van, mint arra, ami belföldön.

Idézet
Tudom, ironikusnak tűnik, hogy miközben futárszolgálatunk kevesebb mint 5 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik Romániában, a szomszédaink felé tervezzük a terjeszkedést, de ez az igazság.

Románia, az itt élők, a futárszolgálatok terén jól ellátottak. Három erős cég van, három komoly cég, és kiváló munkát végeznek. A Román Posta kínálja a legjobb minőséget, és ezt nem arrogánsan mondom, de a legjobb minőséget és ár-érték arányt kínálja a futárpiacon. Több mint 90 százalékos a 48 órán belüli kézbesítés és verhetetlenek az árak. Semmi kétség, a tét nem az, hogy visszaszerezzük a romániai piacot, a mi tétünk az, hogy Romániát versenyképesebbé tegyük” – fogalmazott a Román Posta igazgatója.

korábban írtuk

Már nem követelné meg az állam nyelvének ismeretét alkalmazottaitól a Román Posta – Nagy az elégedetlenség a vállalatnál
Már nem követelné meg az állam nyelvének ismeretét alkalmazottaitól a Román Posta – Nagy az elégedetlenség a vállalatnál

A Román Posta törölni akarja a kollektív munkaszerződésből a román nyelv ismeretének feltételét alkalmazáskor.

Felpörgetné a Kínából érkező termékek kezelését a Román Posta

Beszélt egyúttal arról is, hogy a vállalat forgalmának kevesebb mint 5 százaléka származik a futárszolgálatokból, de hosszú távon ezt az üzletágat is fejleszteni kívánják. Először azonban ki kell építeni a vámraktárak logisztikai infrastruktúráját a nagy mennyiségű csomag kezelésére, különösen a Kínából érkező küldemények növekedése közepette – ecsetelte az elképzeléseket.

Román Posta Galéria

Előbb-utóbb lakat kerül a Román Posta hivatalaira, a helyiségeket pedig bérbe adják

Fotó: Barabás Ákos

„A célunk, legalábbis az idei évtől a jövő év végéig, az infrastruktúra megteremtése. Romániába nem lehet nagy mennyiségben külföldi csomagokat hozni.

Idézet
A román vámhatóság maximális feldolgozási kapacitása napi 15 ezer csomag, miközben naponta 500–800 ezer csomag érkezik az EU-n kívülről, amelyeket Magyarországon vagy más szomszédos országokban vámkezelnek.

A Román Postánál elsődleges célunk, hogy rendezzük ezt a problémát, amellyel a román állam küzd. És mi nem feltétlenül abban vagyunk érdekeltek, hogy magunkhoz tereljük ezeket a mennyiségeket, hanem abban, hogy megteremtsük az infrastruktúrát, hogy több százezer csomagot lehessen feldolgozni és vámellenőrzésnek alávetni Romániában. Ennek érdekében sokat fektetünk be a válogatóközpontokba és a szoftverekbe. Mert

Idézet
meg fognak lepődni, de még a csúcskategóriás futárcégek sem rendelkeznek nagy szortírozási kapacitással a Sameday kivételével, amely szerintem óránként akár 70 ezer csomagot is képes feldolgozni,

egyetlen más cégnek sincs olyan kapacitása, amely 25 ezer csomagot tudna feldolgozni. Ezért mi ki akarjuk alakítani, nagy partnereket akarunk behozni Kínából, és aztán a szükséges nyomást gyakorolni, támogatni a román vámhatóságot abban, hogy ezt az átalakulást véghezvigye” – mutatott rá a Román Posta vezetője.

korábban írtuk

Román Posta-igazgató: drágítani kell, leáldozott a hagyományos levelezés napja a digitalizáció világában
Román Posta-igazgató: drágítani kell, leáldozott a hagyományos levelezés napja a digitalizáció világában

Már szinte senki sem ad fel hagyományos módon leveleket Romániában, a legtöbb küldemény intézményektől származik – jelentette ki Valentin Ştefan, a Román Posta vezérigazgatója.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Égő román zöldenergia-forradalom: „megépítettük a motort, de a tankot elfelejtettük”

A 2026-os nyár felszínre hozta a román energetikai rendszer sebezhetőségét – mutat rá a Frames gazdasági tanácsadó cég zöldenergia-termelést és felhasználást is vizsgáló elemzése.

Égő román zöldenergia-forradalom: „megépítettük a motort, de a tankot elfelejtettük”
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Velünk kukoricázik az időjárás, Románia és Magyarország is megszenvedi

A közép- és kelet-európai gazdálkodók számára az egykor alkalmi aszály rendszeres fenyegetéssé vált; a rekordhőség-hullámok és a krónikus vízhiány visszavetik a kukoricatermést.

Velünk kukoricázik az időjárás, Románia és Magyarország is megszenvedi
2026. szeptember 04., péntek

Ha Önt is bosszantja, hogy más bankok automatáiból csak előre megszabott összeget vehet fel, ennek a hírnek örülni fog

Mind a Román Nemzeti Bank (BNR), mind a kormány egyetért azzal a javasolt intézkedéssel, hogy a bankkártyatulajdonosok Románia bármely bankjának ATM-jéből a kívánt összeget vehessék fel anélkül, hogy előre meghatározott összegek k

Ha Önt is bosszantja, hogy más bankok automatáiból csak előre megszabott összeget vehet fel, ennek a hírnek örülni fog
2026. szeptember 04., péntek

Soha nem látott magasságokban a benzin ára, nincs 10 lejnél olcsóbb gázolaj a nagyobb töltőállomásláncoknál

Újabb drágulásokat láthattunk péntek reggel a romániai töltőállomásokon, a versenytársak után most a piacvezető Petrom – és vele összhangban az OMV is – áremeléssel indította a napot.

Soha nem látott magasságokban a benzin ára, nincs 10 lejnél olcsóbb gázolaj a nagyobb töltőállomásláncoknál
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Munkahelyek tízezrei szűntek meg egyetlen év alatt

Mintegy 65 ezer munkahely szűnt meg Romániában az elmúlt egy évben, ami a foglalkoztatottak számának 1,3 százalékát jelenti; az állások többsége a versenyszférában szűnt meg.

Munkahelyek tízezrei szűntek meg egyetlen év alatt
Munkahelyek tízezrei szűntek meg egyetlen év alatt
2026. szeptember 03., csütörtök

Munkahelyek tízezrei szűntek meg egyetlen év alatt

2026. szeptember 02., szerda

Nem indul egyhamar újra a cernavodai atomerőmű

A cernavodai atomerőmű legkorábban szeptember 10-én indul újra – jelentette be Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár szerdán

Nem indul egyhamar újra a cernavodai atomerőmű
2026. szeptember 02., szerda

Nőhetnek jövőre a villanyszámlák – ismerte el az energiaügyi minisztérium illetékese

Legalább öt százalékkal nőhet 2027-ben a villanyszámla értéke – jelentette ki Sorin Elisei, az energiaügyi minisztérium főtitkára.

Nőhetnek jövőre a villanyszámlák – ismerte el az energiaügyi minisztérium illetékese
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Jól jönnek az étkezési utalványok, de sokan örülnének, ha nőne az értékük

A munkavállalók 83 százaléka úgy véli, hogy az étkezési utalványok nélkül csökkenne a vásárlóereje, miközben 65 százalékuk a háztartás teljes költségvetésének több mint 30 százalékát élelmiszerre fordítja – derül ki az egy felmérésből.

Jól jönnek az étkezési utalványok, de sokan örülnének, ha nőne az értékük
2026. szeptember 01., kedd

Ami nyáron drága volt, most sokak számára elérhető: 39 lejtől kínálnak szállást a román tengerparton

Kedden rajtol a Tengerpart mindenkinek elnevezésű program, amelynek keretében szeptember 30-ig személyenként és éjszakánként 39 lejtől lehet szállást foglalni.

Ami nyáron drága volt, most sokak számára elérhető: 39 lejtől kínálnak szállást a román tengerparton
2026. szeptember 01., kedd

A gázolaj árának zsugorodását hozta a jövedéki adó csökkentése, de csak a piacvezetőnél ment be 10 lej alá az ár

Ahogy az várható volt, a jövedéki adó újabb csökkentése nyomán kedden literenként 17 banival csökkent a standard gázolaj ára a piacvezető Petromnál – akárcsak az OMV-nél –, és egyes versenytársak már a reggeli órákban hasonló árcsökkentést alkalmaztak.

A gázolaj árának zsugorodását hozta a jövedéki adó csökkentése, de csak a piacvezetőnél ment be 10 lej alá az ár
Hirdetés
Hirdetés