Hirdetés

Hiába ígért Iohannis 2,5 százalékot, Románia még a GDP 2 százalékát sem költötte védelmi kiadásokra tavaly

A NATO főtitkári tisztségére frissen bejelentkezett Klaus Iohannis román államfő ígéretei ellenére Románia nem hogy a bruttó hazai terméke 2,5 százalékát nem költötte védelmi kiadásokra tavaly, de a szint még a kötelező 2 százalékot sem érte el – derül ki a katonai szövetség jelentéséből.

Krónika

2024. március 22., 12:342024. március 22., 12:34

A dokumentum szerint Románia tavaly a GDP 1,6 százalékát költötte védelmi kiadásokra, ami még a holland 1,63-nál is kevesebb, nem is beszélve az 1,73 százalékos uniós átlagról.

A jelentés szerint Románia az elmúlt években csak egyszer, 2020-ban érte el a szintet, akkor 2,01 százalék volt, de az azóta eltelt időben folyamatosan csökkent, a tavalyi 1,6 százalék pedig 2017 óta a legalacsonyabb.

Hirdetés

Románia tavaly 5,6 milliárd dollárt költött védelemre, szemben a holland 16,5 milliárddal.

•  Fotó: NATO Galéria

Fotó: NATO

Mint ismeretes, a NATO alapszerződése értelmében a tagállamoknak legalább a GDP-jük 2 százalékát védelemre kell költeniük évente.

Ennek azonban a többség nem felel meg, az élen Lengyelország és az Egyesült Államok áll 3,92, illetve 3,24 százalékkal, míg a harmadik Görögország 3,05-tel.

Az éltanulók közé tartozik Magyarország is, amely tavaly bruttó hazai terméke 2,07 százalékát fordította védelemre.

Az utolsó helyen Luxemburg áll 1,01 százalékkal, az utolsó előtti Belgium 0,21-gyel, míg előtte Spanyolország áll 0,24-gyel.

Klaus Iohannis román államfő még a 2022 nyarán megtartott NATO-csúcson beszélt arról, hogy a következő tíz évben Románia évente a GDP-je 2,5 százalékát költi védelemre. Azonban, mint most kiderült, ezt már a legelső évben sem sikerült tartani.

Mint megírtuk, Klaus Iohannis március 12-én jelentette be, hogy versenybe száll a holland Mark Ruttéval a NATO főtitkári tisztségéért.

Akkor a Politicóban közzé is tette a katonai szövetség reformjára vonatkozó „tízparancsolatát”, amelynek egyik pontja így szól:

„Mindannyiunknak mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a védelmi kiadások tekintetében a lehető leghamarabb elérjük a GDP 2 százalékának megfelelő minimumot, és legalább 20%-ot fektessünk be a fő felszerelésekbe. A megfelelő finanszírozásnak eredményorientáltnak kell lennie, és hatékonyságnöveléssel kell párosulnia”.

 

korábban írtuk

Iohannis „tízparancsolata”: a román elnök bemutatta, hogyan képzelné el a NATO jövőjét főtitkárként
Iohannis „tízparancsolata”: a román elnök bemutatta, hogyan képzelné el a NATO jövőjét főtitkárként

Tízpontos tervet vázolt fel Klaus Iohannis román államfő a NATO jövőjével kapcsolatosan, miután kedden hivatalosan is bejelentette, hogy harcba száll a katonai szövetség főtitkári tisztségéért.

korábban írtuk

Kibökte Iohannis: megpályázza a NATO-főtitkári tisztséget
Kibökte Iohannis: megpályázza a NATO-főtitkári tisztséget

Több mint két héttel az erről napvilágot látott sajtóinformációkat követően Klaus Iohannis államfő megerősítette, hogy megpályázza az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) főtitkári tisztségét.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy

Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét
2026. október 14., szerda

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát

Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát
2026. október 13., kedd

Nicușor Dan szétkergetéssel fenyegeti a parlamentet, ha nem lesz megállapodás az új kormányról

Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.

Nicușor Dan szétkergetéssel fenyegeti a parlamentet, ha nem lesz megállapodás az új kormányról
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Hazamehet, de házi őrizetben várja a folytatást Călin Georgescu

A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.

Hazamehet, de házi őrizetben várja a folytatást Călin Georgescu
2026. október 13., kedd

Cseke Attila szerint ketyeg az óra: a politikai patthelyzet megbéníthatja az egészségügyet

Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.

Cseke Attila szerint ketyeg az óra: a politikai patthelyzet megbéníthatja az egészségügyet
2026. október 13., kedd

Niculescu derűlátó, és hibrid vagy szakértői kormányt is el tud képzelni – kár, hogy a PSD mindkettőt elutasítja

Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.

Niculescu derűlátó, és hibrid vagy szakértői kormányt is el tud képzelni – kár, hogy a PSD mindkettőt elutasítja
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Olcsó mulatság a hazudozás? Szigorúbb bírságokat követelnek a félretájékoztató román televíziókra

A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.

Olcsó mulatság a hazudozás? Szigorúbb bírságokat követelnek a félretájékoztató román televíziókra
2026. október 12., hétfő

A PSD koalícióra hívja a PNL-t és az RMDSZ-t Niculescu támogatásának feltételeként

A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.

A PSD koalícióra hívja a PNL-t és az RMDSZ-t Niculescu támogatásának feltételeként
2026. október 12., hétfő

Niculescu folytatja a kormányalakítási egyeztetéseket, még mindig kétséges a többség

Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.

Niculescu folytatja a kormányalakítási egyeztetéseket, még mindig kétséges a többség
Hirdetés
Hirdetés