
Fotó: Barabás Ákos
Döntő házként fogadta el kedden a képviselőház azt a tervezetet, amely értelmében a más országban akkreditált felsőoktatási intézményben tanulmányait végző egyetemisták és doktoranduszok is járulékfizetés nélkül jogosultak egészségbiztosításra.
2024. november 12., 16:442024. november 12., 16:44
Az egészségügyi reformról szóló 2006/95-ös törvényt és a 2015/227-es adótörvénykönyvet módosító tervezetet 244 támogató és egyetlen ellenszavazattal fogadta el az alsóház.
A jóváhagyott szöveg értelmében járulékfizetés nélkül jogosult az egészségbiztosításra valamennyi kiskorú (18 éves korig),
illetve a hivatásos katonai vagy tisztképzésben részesülő személyek – írja az Agerpres.
A jogosultság kiterjed a más országban akkreditált felsőoktatási intézményben tanulmányait végző egyetemistákra és doktorandusz hallgatókra is – olvasható az elfogadott jogszabályban.
A kormányzó román Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltjének áll a zászló a Bukarestben vasárnap rendezendő főpolgármester-választáson a legfrissebb közvélemény-kutatás szerint.
Már több mint száz baleset történt idén vasúti átjáróknál, amelyek 13 halálos áldozatot követeltek, ezért a román állami vasúttársaság szerencsétlenségeket is bemutató videót, illetve szöveges tájékoztatót tett közzé tudatosító kampánya részeként.
Benyújtották pénteken a parlamentbe a Románia nem eladó – progresszívek nélküli kormány címet viselő bizalmatlansági indítványt, amelyben az Ilie Bolojan vezette kormány lemondását követelik a kezdeményezők.
Megtámadja az alkotmánybíróságon a legfelsőbb bíróság a bírák és ügyészek nyugdíjazásának körülményeit módosító új jogszabályt is. Ilie Bolojan reményei szerint a törvénytervezet kiállja az alkotmányosság próbáját.
Több riasztást adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a felerősödő szél miatt.
A bukaresti választási iroda elrendelte egy, a Cotroceni-palotában rögzített videó eltávolítását az internetről, amelyen Nicușor Dan elnök, Cătălin Drulă, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) jelöltje és Vlad Voiculescu elnöki tanácsadó szerepel.
Nicușor Dan államelnök visszaküldte csütörtökön a parlamentnek megfontolásra a szélsőségesség elleni küzdelemről szóló törvényt.
A környezetvédelmi miniszter a Paltinu gyűjtőtónál azt mondta csütörtökön: a tervek szerint haladnak az intézkedések, hogy hétfőn újra lehessen indítani a vízszolgáltatást.
Daniel David oktatási miniszter csütörtökön bejelentette, hogy pénteken aláírja az iskolai házi feladatokról szóló rendeletet.
Cáfolta csütörtökön a belügyminisztérium a közúti forgalomra és a nyilvános helyekre kiterjedő megfigyelőrendszer működésbe hozásáról szóló információkat.
szóljon hozzá!