Bukaresti NATO-csúcs: leosztott kártyák nélkül

Olyan NATO-csúcs kezdõdött Bukarestben, amelyiken nincsenek elõre leosztva a kártyák. Megszokott ez egy ilyen méretû rendezvénynél?

Ez nagyon érdekes és szokatlan fejlemény. Egy ilyen nagyságrendû rendezvényre általában már úgy utaznak el a politikusok, hogy több hónapos, vagy akár éves szakértõi egyeztetések eredményeképpen elõre elkészül a záródokumentum, amelyet valamennyi fél ismer, a csúcstalálkozón pedig már csak hitelesítik a dokumentumot. A mostani NATO-csúcsra viszont több kérdés is nyitott maradt. Nem lehet tudni, mi lesz a végsõ döntés Macedónia, illetve Grúzia és Ukrajna NATO-meghívása ügyében. 

A NATO egykor a kommunista világ elleni katonai szövetségként jött létre, de ma már Oroszországot sem tekinti ellenségének. Létezhet egy katonai szövetség ellenségkép nélkül?

Lehetnek, és vannak is olyan kihívások, amelyek indokolttá teszik a szövetség létezését. De valóban, másfél évtizede tart a NATO útkeresése. 1991-ben elfogadott stratégiai koncepciójában a szövetség a politikai biztonság megteremtését tartotta feladatának. Ezen a demokrácia terjesztését és a demokrácia elmélyítését értette. 1999-ben, már a koszovói beavatkozás után módosította ismét a koncepcióját. A hangsúly továbbra is a demokrácia terjesztésére és a politikai stabilitás biztosítására esett, de már az új típusú kihívásokról, a területen kívüli missziókról is szó esett a dokumentumban. Most jutottunk el egy újabb mérföldkõhöz, amikor is eldõl, hogy mi lesz a NATO ez utáni missziója, hogy talál-e ez az értékalapú katonai szövetség olyan új kihívásokat, amelyek egyben tartják. Azt szokták mondani, a NATO jövõje Afganisztánban dõl el.A szövetség több katonát kért Afganisztánba, és kérdés, hogy erre hogyan reagálnak a tagállamok. 

A szövetséget legitimáló fenyegetettségek között George W. Bush amerikai elnök többek között a terrorveszélyt említette. Alkalmas egy hagyományos katonai szövetség a nem hagyományos fenyegetésekkel szembeni fellépésre?

Alkalmassá lehet tenni. A NATO ma már nemcsak katonai, hanem politikai és információs szövetség is. A terrorfenyegetést pedig le lehet bontani konvencionális tényezõkre is. Az afganisztáni hadmûveletek is a terrorizmus elleni harc jegyében indultak. Az indokolta ezeket, hogy a tálib rezsim menedéket biztosított a nemzetközi terrorizmus eszközeihez nyúló Al Kaida szervezetnek.

Oroszország határozottan ellenzi Ukrajna és Grúzia NATO-meghívását. Ez csak egy régi nagyhatalmi reflex részérõl, vagy egyéb okokra vezethetõ vissza?

Szerintem mindkét megállapítás igaz. Oroszország továbbra is saját befolyási övezetének tekinti Ukrajnát és Grúziát, ezért teljes mellszélességgel ellenzi ezeknek az országoknak a NATO-tagságát.
Franciaország és Németország sem támogatja a két exszovjet tagállam meghívását. Milyen érdekek húzódhatnak meg a nyugat-európai nagyhatalmak ellenkezése mögött?

Azt azért látni kell, hogy a kilencvenes években is az Egyesült Államok volt a NATO-bõvítés szorgalmazója. Bill Clinton elnök 1994-ben jelentette ki: nem az a kérdés, hogy kell-e bõvíteni, hanem az, hogy mikor. A bõvítés egyébként nagyon összetett kérdés mind a szövetség, mind Európa szempontjából. Befolyásolják ezt a Párizs–Moszkva- és Berlin–Moszkva-kapcsolatok, de az energiabiztonság kérdése is. Az is felmerül, hogy milyen mértékben tudja a NATO megfeleltetni ezeket az államokat a saját normarendszerének. Mennyire veszélyezteti a NATO egységét ezeknek az államoknak a bevonása. Ezek a megfontolások eshettek latba a berlini és párizsi álláspont kialakításakor.

A bukaresti NATO-csúcs mintha újrarajzolná a NATO nyugat-európai tagállamai és az Amerika-barát kelet-közép-európai tagállamok „Régi” és „Új” Európája közötti törésvonalat. Mennyire írta át a törésvonalakat a Koszovó elismerése kapcsán megmutatkozott megosztottság?

Amerika fontos szövetségesének tekinti ezt a kelet-európai régiót, és ez minden bizonnyal a mostani csúcs után is így marad. Ugyanúgy számít a globális feladatokban Bukarestre az után is, hogy Románia nem ismerte el Koszovó függetlenségét, mint az elõtt. Tény, hogy a közép-kelet-európai régió inkább folytat transzatlanti politikát, mint Nyugat-Európa. Jelenleg lengyelek védik az afganisztáni–pakisztáni határt, és ott vannak a NATO égisze alatt Afganisztánban Románia hegyi vadászai, Litvánia, Észtország és Csehország különleges alakulatai. Ebbõl a szempontból óriási figyelem irányul Közép-Kelet-Európára, és óriási a várakozás Amerika részérõl is.

Biztosít-e többletlehetõségeket Romániának érdekei megjelenítésére az a tény, hogy házigazdája a mostani NATO-csúcsnak?

Tény, hogy ez elismerésnek számít Románia számára. A rendezõ országnak elsõsorban kapcsolatépítésre ad lehetõséget a magas rangú vendégek ott-tartózkodása. Abból is profitálhat ugyanakkor, hogy egy-egy ilyen csúcstalálkozón nemcsak a napirendi pontokat vitatják meg, hanem nagyon sok háttérbeszélgetés is zajlik. Ezeken pedig a szervezõ ország mindenképpen hangsúlyosabban jelen lehet. Már csak az is elõnyt jelent számára, hogy képviseletében több szakértõ vehet részt az eseményeken, mint a vendégországok részérõl.

A Kárpát-medencei Autonómia Tanács is megpróbálta kihasználni a NATO-csúcsot, és levélben próbálta felhívni a tagállamok figyelmét a magyar autonómiatörekvésekre. Van esély arra, hogy a magyar autonómiára is ráirányuljon egy kicsit a figyelem egy olyan tanácskozáson, ahol nagy horderejû, világpolitikai kérdéseket kellene tisztázni?

Nagyon fontos, hogy a felhívást sikerül-e bejuttatni a politikusok felkészítésére összeállított mappákba. Nem számíthatunk arra, hogy nyilvánosan szó essék a magyar autonómiatörekvésekrõl a csúcstalálkozón, de a háttérbeszélgetéseken szóba kerülhet ez a téma is. Az a kérdés, hogy van-e olyan résztvevõ, aki érti a problémakört, és szívügyének is érzi, hogy beszélgetõtársainak elmagyarázza ezt.