Brüsszel kettős mércéje

Az elemzők szerint ugyan elsőre megdöbbentő a brüsszeli testület hozzáállása, a döntés maga tulajdonképpen nem minősíthető váratlannak. Azt ugyanis megelőlegezte már a korábbi határozat is, amellyel júliusban elutasította a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és partnerei által beterjesztett, az etnikai, kulturális, vallási sajátosságokkal rendelkező régiókra vonatkozó európai polgári kezdeményezés bejegyzését, valamint az, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) által elővéleményezésre beterjesztett európai polgári kezdeményezést is negatívan véleményezte.

Mint arról több ízben is számot adtunk, az Európai Unió több mint egy éve lehetőséget ad polgárainak arra, hogy legalább hét tagállamból, arányosan összegyűjtött egymillió aláírással támogatott javaslatot terjesszen elő EU-konform jogszabály megalkotására. Ezen lehetőséggel élve szerette volna elérni az RMDSZ, hogy egyéb területekhez hasonlóan kisebbségi problémákra is hozzanak egységes, uniós rendelkezést, ennek érdekében az alakulat partnereivel többek között kulturális-, tanügyi- vagy éppen régiófejlesztési szegmensekre kiterjedő jogrendszer megalkotását szorgalmazta. A kezdeményezők ezzel fel kívánták hívni az Európai Unió figyelmét az európai kisebbségek és etnikai csoportok, valamint regionális és kisebbségi nyelvek problémakörére, ezek megoldása érdekében intézkedési javaslatokat fogalmaztak meg. A Minority SafePack elnevezésű indítvány megemlíti, hogy Európában 100 millió, a 340 őshonos nemzeti kisebbség valamelyikéhez tartozó polgár él, összesen 47 államban. Minden hetedik európai egy őshonos nemzeti kisebbséghez vagy etnikai csoporthoz tartozik.

Rendezetlen saját ügyek

Az Európai Bizottság viszont úgy döntött: az ilyen kérdések tagállami hatáskörbe tartoznak.

Ez a Mensura Transylvanica  szerint egyrészt annak tudható be, hogy az utóbbi időben, különösen a gazdasági válság miatt, egyre inkább fölerősödtek azok a hangok, amelyek szerint az EU túlbürokratizálttá vált, és az EB az indokoltnál jobban bele akar szólni az egyes tagállamok belügyeibe. A másik tényező, ami az elutasításról szóló döntésben sokkal nagyobb súllyal nyomhatott az elemzők szerint a latban, az, hogy a kisebbségi kérdések olyan kényes témakört jelentenek, amelyben az EU eddig sem mert konkrét lépéseket tenni – a kisebbségek védelmének és identitása megőrzésének szükségességéről szóló, általános jellegű kijelentések sok jogi értékkel nem bírnak, ráadásul rendszerint nem tesznek különbséget az őshonos kisebbségek és az elmúlt évtizedekben az egyes tagállamokba bevándorolt közösségek tagjai között. Ennek fő oka az elemzés szerint az, hogy a demokráciáról és egyenlőségről szóló hangzatos szólamok ellenére a „régi” európai uniós tagállamok sem tudták vagy akarták megnyugtatóan rendezni az őshonos kisebbségek helyzetét.

Mint a Mensura Transylvanica emlékeztet, vannak olyan tagállamok, ahol semmilyen nemzeti közösséget nem ismernek el, és az egyetlen politikai nemzet fikcióját védve a nemzetállami szuverenitás megsértésének tekintenének mindenfajta önrendelkezést – ezt az elvet próbálja védeni például Franciaország –, más országok pedig, ahol létezik autonómia, a kisebbségek közösségi jogainak uniós szintű rendezését a szeparatizmus bátorításaként fogják fel.

„Az Unió ennek nyomán jelenleg – hiába szól jelmondata úgy, hogy Egység a sokszínűségben – valójában nemigen tud mit kezdeni azzal a sokszínűséggel, amelyekkel az egyes tagállamokon belül kell szembesülnie. Hiába nincs etnikailag tiszta tagállam az EU-n belül, hiába élnek az egyes tagállamokban őshonos, a többségi nemzetétől eltérő kultúrájú és identitású nemzeti közösségek, Brüsszel a konkrétumok szintjén nem hajlandó a védelmükre kelni, és az általános jellegű kisebbségvédelmi mantrák felmondásán túl csakis az egyéni emberi és polgári jogok biztosítását tartja kikényszeríthetőnek, lévén hogy erről az elmúlt bő kétszáz év során többé-kevésbé konszenzus alakult ki a nyugati civilizációban” – vallják az elemzők. Mint a továbbiakban rámutatnak, ennek nyomán az EU és az egyes tagállamok kemény hangú nyilatkozatokat fogalmaznak meg annak kapcsán, hogy Afganisztánban, Irakban vagy Szíriában törzsi, etnikai alapú konfliktusok zajlanak, amelyek során ezrek emberi jogai sérülnek, de az egyes uniós tagállamokban élő őshonos kisebbségek helyzetét mindaddig tagállami belügynek nyilvánítják, amíg nem akarják egyéni polgári jogaikban korlátozni őket – függetlenül attól, hogy egyes tagállamokban ma is napirenden van például a kisebbségi nyelven zajló állami felsőoktatás akadályozása. Úgy értékelik ugyanis, hogy például Romániában a kisebbségi állampolgárok nincsenek kirekesztve a felsőoktatásból, a közéletből vagy bármilyen más, hivatalos pozícióból – és ez elvileg így is van, csak azt hagyják figyelmen kívül, hogy rendszerint csak akkor férnek hozzájuk, ha nem az anyanyelvükön, hanem kizárólag egy idegen nyelven – vagyis az állam hivatalos nyelvén – tanulnak, kommunikálnak, ami valójában hátrányos helyzetbe hozza őket, emlékeztet a Mensura Transylvanica.

Van remény?

Az elemzés végkövetkeztetése szerint bár EB döntése tehát nem teljesen váratlan, mindenképpen tanulságos. Mint az elemzők leszögezik, a küzdelmet azért, hogy uniós szinten rögzítsék az őshonos kisebbségek jogait, nem szabad feladni, az európai őshonos kisebbségi közösségeknek egymást támogatva, közösen kell állandó és kemény lobbit folytatniuk azért, hogy egyszer megvalósuljon. S szerintük ahogy az egyéni emberi és polgári jogok biztosításáról meglévő konszenzust sikerült kikényszeríteni, előbb-utóbb a kisebbségek közösségi és egyéni jogait uniós szinten elismerő szabályozást is sikerülhet.