
A PSD a kormánybuktatás után most újabb érvet talált, hogy miért kellene távoznia Bolojannak a kormányfői székből
Fotó: Gov.ro
A Szociáldemokrata Párt (PSD) szerint Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnöknek le kell mondania a tisztségéről, és vállalnia kell a politikai felelősséget, amiért olyan személyt nevezett ki a Román Vámhatóság (ANR) élére, aki ellen eljárás indult korrupciós bűncselekmények gyanújával.
2026. május 14., 14:312026. május 14., 14:31
A PSD csütörtöki közleménye szerint a kormányfő saját döntése alapján, a koalíciós partnerekkel való egyeztetés nélkül nevezte ki a vámhatóság utólag korrupció gyanúja miatt őrizetbe vett vezetőjét, ezért vállalnia kell a felelősséget, „haladéktalanul” le kell mondania, és át kell adnia feladatait a kormány egy másik tagjának. Ha valaki „a nagy államreformer” és a „köztisztségviselők feddhetetlenségének kérlelhetetlen védelmezőjének szerepében tetszeleg”, politikai felelőssége és erkölcsi kötelessége, hogy saját magára is alkalmazza a mások kapcsán hangoztatott elveket – tették hozzá. A közleményben emlékeztetnek:
„Ez az eset is jó példája annak, hogy Ilie Bolojan döntések egész sorát hozta meg önállóan a kormány élén, módszeresen aláásva ezzel a párbeszédet és a koalíción belüli együttműködést, ami végül a miniszterelnöki tisztségből való leváltásához vezetett” – olvasható a közleményben.

Őrizetbe vette az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Mihai Savint, a Román Vámhatóság vezetőjét hamisítás és hamis okmányok felhasználása gyanúja miatt, az ügyben egy utazási megbízás visszamenőleges kiadását vizsgálják.
Az Agerpres hírügynökség által idézett hivatalos források szerint
Savint januárban nevezte ki Ilie Bolojan miniszterelnök a vámhatóság államtitkári rangú elnökévé. Ezt megelőzően a vámhatóság alelnöke volt.

A normális az lenne, ha Ilie Bolojan miniszterelnök már most lemondana, még ha ügyvivő miniszterelnök is, hiszen túlnyomó többséggel szavaztak ellene – jelentette ki a kormányból nemrég kilépett PSD elnöke a bizalmatlansági indítvány sikere után.
Nicușor Dan szerint a korábbi kormányalakítási megbízások után még volt alapja annak a várakozásnak, hogy az új kabinet megkapja a parlament bizalmát, mostanra azonban bizonyossá vált, hogy egy újabb kormányfőjelölt nem szerezne többséget.
Robbanótöltettel felszerelt drón maradványaira bukkantak Tulcea megyében. Idén 15 drón hatolt be illetéktelenül a román légtérbe, és 14 esetben azonosítottak drónokat vagy drónmaradványokat román területen – közölte a védelmi minisztérium.
Kedden is vörös, vagyis harmadfokú hőségriasztás van érvényben Románia háromnegyed részén; helyenként 40 Celsius-fok feletti nappali csúcsértékek várhatók – figyelmeztetett az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Országszerte több mint 40 személy szorult orvosi ellátásra hétfőn a kánikula miatt, közülük 31-et kórházba szállítottak. Egy személy életét vesztette.
Vélhetően korlátozott jogkörű ügyvivői kormány marad Románia élén a következő hetekben, hónapokban is, miután a szerdán kezdődő parlamenti szünetig vajmi kevés az esély arra, hogy a pártok megállapodásra jussanak egy új kabinetről.
Az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS), Románia egyik legnagyobb érdekvédelmi szövetsége hétfőn felhívta a figyelmet: a munkáltatóknak gondoskodniuk kell az alkalmazottak egészségügyi védelméről kánikula idején.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) kész bármelyik politikussal tárgyalni egy kormánytöbbségről – jelentette ki hétfőn Petrișor Peiu.
A nagy hőségre vonatkozó vörös szintű riasztás miatt módosították a 2026-os érettségi vizsga ütemtervét. Az oktatási minisztérium hétfőn bejelentette, hogy minden érettségiző diák a szaknak megfelelő kötelező vizsgát július 1-jén, szerdán fogja letenni.
Csekély az esély egy új kormány megalakításáról szóló megállapodásra – jelentette ki Robert Sighiartău, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) főtitkára, aki szerint Nicușor Dan elnöknek kell előállnia egy kompromisszumos megoldással.
szóljon hozzá!