Hirdetés

A vízummentességről is beszélt a román külügyminiszter amerikai hivatali kollégájával

külügy

Telefonon egyeztetett Oana Țoiu román külügyminiszter amerikai hivatali kollégájával, Marco Rubióval

Fotó: Facebook/Oana Țoiu

Oana Țoiu román külügyminiszter telefonos megbeszélést folytatott csütörtök este amerikai hivatali kollégájával, Marco Rubióval.

Krónika

2025. augusztus 01., 10:002025. augusztus 01., 10:00

A hivatalos tájékoztatás szerint a tárgyalás középpontjában a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti stratégiai partnerség megerősítése és elmélyítése állt, illetve hangsúlyozták a kétoldalú együttműködés folytatásának fontosságát az olyan kiemelt területeken, mint a biztonság és védelem, az energia vagy az innovációba való befektetés. A román külügyminiszter kiválónak nevezte a két ország közötti NATO-n belüli és kétoldalú együttműködést, illetve hangsúlyozta, hogy

az amerikai katonák romániai jelenléte meghatározó módon hozzájárul Európa és az euroatlanti térség biztonságához.

Hirdetés

Felidézte a védelmi együttműködésben rejlő jelentős lehetőségeket is, rámutatva, hogy

a két ország elkezdte kiaknázni ezeket például a lőszergyártással vagy a nagy teljesítményű katonai radarokkal kapcsolatos projektek révén.

A közleményből az is kiderül, hogy a román diplomácia vezetője szeptemberben New Yorkba látogat, ahol folytatják a párbeszédet Nicușor Dan államfő jövő év eleji látogatásának előkészítéséről.

korábban írtuk

Romániának továbbra is prioritás az ország felvétele az amerikai vízummentességi programba
Romániának továbbra is prioritás az ország felvétele az amerikai vízummentességi programba

Ilie Bolojan a pénteki sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy Romániának továbbra is fontos célkitűzése az ország felvétele az amerikai vízummentességi programba.

Az Agerpres hírügynökség által idézett tájékoztatás szerint az egyeztetésen Oana Țoiu reményét fejezte ki, hogy az amerikai vízummentességi programba való felvételével Románia támogatni tudja majd a Trump-adminisztráció belbiztonsági célkitűzéseit. A tárcavezető megerősítette, hogy

a román hatóságok különös jelentőséget tulajdonítanak ennek a kérdésnek, és elkötelezettek az illetékes amerikai intézményekkel való szoros együttműködés mellett.

A román külügyminiszter üdvözölte az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi megállapodás aláírását, hangsúlyozva annak jelentőségét a transzatlanti kapcsolatok stabilitása szempontjából.

korábban írtuk

Rákérdeztünk az amerikai belbiztonsági minisztériumban, tényleg a választás érvénytelenítése miatt zárták-e ki Romániát a vízummentességi programból
Rákérdeztünk az amerikai belbiztonsági minisztériumban, tényleg a választás érvénytelenítése miatt zárták-e ki Romániát a vízummentességi programból

Nem kívánta kommentálni a Krónika kérdésére az Egyesült Államok Belbiztonsági Minisztériuma (DHS) azt az értesülést, miszerint Romániának a vízummentességi programból való kizárásához hozzájárult a tavalyi elnökválasztás eredményének érvénytelenítése.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy

Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét
2026. október 14., szerda

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát

Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát
2026. október 13., kedd

Nicușor Dan szétkergetéssel fenyegeti a parlamentet, ha nem lesz megállapodás az új kormányról

Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.

Nicușor Dan szétkergetéssel fenyegeti a parlamentet, ha nem lesz megállapodás az új kormányról
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Hazamehet, de házi őrizetben várja a folytatást Călin Georgescu

A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.

Hazamehet, de házi őrizetben várja a folytatást Călin Georgescu
2026. október 13., kedd

Cseke Attila szerint ketyeg az óra: a politikai patthelyzet megbéníthatja az egészségügyet

Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.

Cseke Attila szerint ketyeg az óra: a politikai patthelyzet megbéníthatja az egészségügyet
2026. október 13., kedd

Niculescu derűlátó, és hibrid vagy szakértői kormányt is el tud képzelni – kár, hogy a PSD mindkettőt elutasítja

Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.

Niculescu derűlátó, és hibrid vagy szakértői kormányt is el tud képzelni – kár, hogy a PSD mindkettőt elutasítja
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Olcsó mulatság a hazudozás? Szigorúbb bírságokat követelnek a félretájékoztató román televíziókra

A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.

Olcsó mulatság a hazudozás? Szigorúbb bírságokat követelnek a félretájékoztató román televíziókra
2026. október 12., hétfő

A PSD koalícióra hívja a PNL-t és az RMDSZ-t Niculescu támogatásának feltételeként

A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.

A PSD koalícióra hívja a PNL-t és az RMDSZ-t Niculescu támogatásának feltételeként
2026. október 12., hétfő

Niculescu folytatja a kormányalakítási egyeztetéseket, még mindig kétséges a többség

Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.

Niculescu folytatja a kormányalakítási egyeztetéseket, még mindig kétséges a többség
Hirdetés
Hirdetés