
Fotó: RMDSZ
Kovács Mihály Levente fiatal kora ellenére jelentős politikai tapasztalatra tett szert az évek során. 2016-ban megyei tanácsosnak választották, majd a 2020-as választásokat követően, második mandátumában, a Maros Megyei Tanács alelnöke lett, és 2021-től az RMDSZ Marosvásárhelyi Szervezetének elnöke. A 2024-es választásokról kérdeztük Kovács Mihály Leventét, aki most a városi tanácsosi listán indul.
2024. május 30., 13:452024. május 30., 13:45
– Miben más a mostani választási év?
Kovács Mihály Levente: Először is abban, hogy idén négy választás lesz Romániában, ami nagyon komoly erőpróbát jelent számunkra is. Marosvásárhelyen is más a helyzet, mint négy éve: akkor váltani kellett, most pedig, miután kimozdult a holtpontról, folytatni a változást. És nekem személyesen is más lesz, hiszen a fókusz a városfejlesztésre tevődik át.
De vannak más különbségek is, például az emberek hozzáállásában. Sokkal türelmetlenebbek, mint 4 éve.
Mi továbbra is elkötelezetten bízunk Soós Zoltánban, munkájában és hitelességében. Tisztában vagyunk azzal, hogy csak együtt tudjuk folytatni a munkát, a fejlődést.
– Hogyan látja, mi a tét most a város számára?
Kovács Mihály Levente: Marosvásárhely elindult a fejlődés útján, ezért a tét jóval nagyobb most, mint négy éve volt.
Ha Florea visszatér, a pangás évei jönnek ismét.
Fotó: RMDSZ
– Az európai parlamenti választások hogyan érintik a mi közösségünket?
Kovács Mihály Levente: Az Európai Uniót is elérte már a változás szele. De rajtunk is múlik, hogy milyen mértékben tudunk részt venni az alakításában. Ehhez
Vincze Loránt pedig marosvásárhelyiként valóban az itteni közösséget, a mi érdekeinket képviseli, a mi hangunkon szólalhat meg Brüsszelben.
– Mitől kell tartanunk a legjobban most?
– Kovács Mihály Levente: Két dologtól. Az egyik veszély maga Florea és a módszerei, amivel megvezeti, félretájékoztatja az embereket. A visszatérése nagyon ijesztő és felháborító gondolat. A másik pedig a közömbösség: ha az emberek hátra dőlnek, mert úgy érzik, Soós Zoltán úgyis győzni fog, az RMDSZ úgyis elegendő szavazatot kap a helyi és megyei listákon, akkor bajban leszünk. Florea is éppen erre játszik, azt akarja elérni, hogy a magyarok ne menjenek el szavazni. Ezért
hiszen csak így tudjuk az érdekeit képviselni a helyi tanácsban, a megyei tanácsban és Európában is.
(X – fizetett hirdetés)
Az RMDSZ megbízásából, AEP-azonosító: 23240001.
Comandat de UDMR, Cod AEP: 23240001.
Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.
A Fidesz-KDNP már akkor egységes Kárpát-medencei magyarságban, határon átívelő nemzetegyesítésben gondolkodott, amikor még nem volt meg a lehetőség megadni a külhoni magyaroknak az állampolgárságot – jelentette ki Csepeti Ádám helyettes államtitkár.
Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor melletti robbantás után mentették fel. Háromrészes interjú Aulich Lajos aradi vértanú testvérének ükunokájával.
Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul szobor melletti robbantás után mentették fel.
Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor melletti robbantás után mentették fel.
Románia és Moldova esetleges egyesülése fájdalmas téma a moldovai társadalom számára, az itteni lakosság túlnyomó többsége ellenzi a Romániával való uniót – szögezte le a Krónikának adott interjúban Sergei Manastyrly gagauz politológus.
Sergei Manastyrly, a chișinăui Balkan-Centre Elemzési, Kutatási és Prognózis Központ vezetője részletes interjút adott a Krónikának a Gagauz Autonóm Területi Egység három évtizedes történetéről, a régió gazdasági és politikai helyzetéről.
Végső szakaszába érkezett a dél-amerikai államok és az Európai Unió közötti, nagy nemzetközi sajtóvisszhangot kapott Mercosur szabadkereskedelmi egyezmény megkötése. Winkler Gyula EP-képviselővel jártuk körül a témát.
Milyen az, amikor egy írót egy film kapcsán kérdeznek a legtöbbször, mi a történelmi regény szerepe, miért döntött amellett, hogy a Hunyadi-korszakról ír regénysorozatot? – többek között ezekre a kérdésekre válaszolt Bán Mór író Tusványoson.
A romániai államelnök-választás első fordulója előtt a Krónika volt az egyetlen romániai magyar lap, amely interjút készített Nicușor Dannal.