Hirdetés

Kovács Mihály Levente: Most van csak igazán veszíteni valónk! Pr-cikk

•  Fotó: RMDSZ

Fotó: RMDSZ

Kovács Mihály Levente fiatal kora ellenére jelentős politikai tapasztalatra tett szert az évek során. 2016-ban megyei tanácsosnak választották, majd a 2020-as választásokat követően, második mandátumában, a Maros Megyei Tanács alelnöke lett, és 2021-től az RMDSZ Marosvásárhelyi Szervezetének elnöke. A 2024-es választásokról kérdeztük Kovács Mihály Leventét, aki most a városi tanácsosi listán indul.

2024. május 30., 13:452024. május 30., 13:45

– Miben más a mostani választási év?

Kovács Mihály Levente: Először is abban, hogy idén négy választás lesz Romániában, ami nagyon komoly erőpróbát jelent számunkra is. Marosvásárhelyen is más a helyzet, mint négy éve: akkor váltani kellett, most pedig, miután kimozdult a holtpontról, folytatni a változást. És nekem személyesen is más lesz, hiszen a fókusz a városfejlesztésre tevődik át.

De vannak más különbségek is, például az emberek hozzáállásában. Sokkal türelmetlenebbek, mint 4 éve.

Idézet
De muszáj megérteni, hogy reálisan nézve egy mandátum alatt lehetetlen minden problémát megoldani, ráadásul eleve hosszútávra kell tervezni, azaz legalább tíz évre.

Mi továbbra is elkötelezetten bízunk Soós Zoltánban, munkájában és hitelességében. Tisztában vagyunk azzal, hogy csak együtt tudjuk folytatni a munkát, a fejlődést.

– Hogyan látja, mi a tét most a város számára?

Kovács Mihály Levente: Marosvásárhely elindult a fejlődés útján, ezért a tét jóval nagyobb most, mint négy éve volt.

Idézet
Most van csak igazán veszíteni valónk, mivel az eddig elért munka van veszélyben. Négy évvel ezelőtt csak a vágya volt a fejlődésnek, de most meg kell védenünk azt, amit eddig együtt elértünk.

Ha Florea visszatér, a pangás évei jönnek ismét.

•  Fotó: RMDSZ Galéria

Fotó: RMDSZ

– Az európai parlamenti választások hogyan érintik a mi közösségünket?

Kovács Mihály Levente: Az Európai Uniót is elérte már a változás szele. De rajtunk is múlik, hogy milyen mértékben tudunk részt venni az alakításában. Ehhez

Idézet
arra van szükség, hogy az európai parlamentben az RMDSZ képviselői is jelen legyenek.

Vincze Loránt pedig marosvásárhelyiként valóban az itteni közösséget, a mi érdekeinket képviseli, a mi hangunkon szólalhat meg Brüsszelben.

– Mitől kell tartanunk a legjobban most?

– Kovács Mihály Levente: Két dologtól. Az egyik veszély maga Florea és a módszerei, amivel megvezeti, félretájékoztatja az embereket. A visszatérése nagyon ijesztő és felháborító gondolat. A másik pedig a közömbösség: ha az emberek hátra dőlnek, mert úgy érzik, Soós Zoltán úgyis győzni fog, az RMDSZ úgyis elegendő szavazatot kap a helyi és megyei listákon, akkor bajban leszünk. Florea is éppen erre játszik, azt akarja elérni, hogy a magyarok ne menjenek el szavazni. Ezért

Idézet
nagyon fontos, hogy ne maradjon távol a mi közösségünk sem, és mindenki adja le szavazatát június 9-én,

hiszen csak így tudjuk az érdekeit képviselni a helyi tanácsban, a megyei tanácsban és Európában is.

(X – fizetett hirdetés)

Az RMDSZ megbízásából, AEP-azonosító: 23240001.
Comandat de UDMR, Cod AEP: 23240001.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről

Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

„A kormányzati gyakorlat során az Orbán-kabinet a Kárpát-medencei magyarok érdekeit is folyamatosan figyelembe veszi”

A Fidesz-KDNP már akkor egységes Kárpát-medencei magyarságban, határon átívelő nemzetegyesítésben gondolkodott, amikor még nem volt meg a lehetőség megadni a külhoni magyaroknak az állampolgárságot – jelentette ki Csepeti Ádám helyettes államtitkár.

„A kormányzati gyakorlat során az Orbán-kabinet a Kárpát-medencei magyarok érdekeit is folyamatosan figyelembe veszi”
2026. február 21., szombat

Mit tudott a Securitate a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor felrobbantásáról?

Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor melletti robbantás után mentették fel. Háromrészes interjú Aulich Lajos aradi vértanú testvérének ükunokájával.

Mit tudott a Securitate a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor felrobbantásáról?
2026. február 20., péntek

Meddig terjedt a hatalma a Securitate Kovászna megyei parancsnokának? – 2. rész

Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul szobor melletti robbantás után mentették fel.

Meddig terjedt a hatalma a Securitate Kovászna megyei parancsnokának? – 2. rész
Hirdetés
2026. február 19., csütörtök

A Securitate Kovászna megyei parancsnoka voltam – 1. rész

Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor melletti robbantás után mentették fel.

A Securitate Kovászna megyei parancsnoka voltam – 1. rész
2026. február 17., kedd

Gagauzia kifejezné függetlenségi igényét Románia és Moldova egyesülése esetén. Interjú Sergei Manastyrly politológussal (2. rész)

Románia és Moldova esetleges egyesülése fájdalmas téma a moldovai társadalom számára, az itteni lakosság túlnyomó többsége ellenzi a Romániával való uniót – szögezte le a Krónikának adott interjúban Sergei Manastyrly gagauz politológus.

Gagauzia kifejezné függetlenségi igényét Románia és Moldova egyesülése esetén. Interjú Sergei Manastyrly politológussal (2. rész)
2026. február 16., hétfő

Chișinău figyelmen kívül hagyja a gagauz autonómia jogait. Interjú Sergei Manastyrly politológussal (1. rész)

Sergei Manastyrly, a chișinăui Balkan-Centre Elemzési, Kutatási és Prognózis Központ vezetője részletes interjút adott a Krónikának a Gagauz Autonóm Területi Egység három évtizedes történetéről, a régió gazdasági és politikai helyzetéről.

Chișinău figyelmen kívül hagyja a gagauz autonómia jogait. Interjú Sergei Manastyrly politológussal (1. rész)
Hirdetés
2025. december 09., kedd

Mit nyer és mit kockáztat Európa a dél-amerikai államokkal kötendő Mercosur-megállapodással?

Végső szakaszába érkezett a dél-amerikai államok és az Európai Unió közötti, nagy nemzetközi sajtóvisszhangot kapott Mercosur szabadkereskedelmi egyezmény megkötése. Winkler Gyula EP-képviselővel jártuk körül a témát.

Mit nyer és mit kockáztat Európa a dél-amerikai államokkal kötendő Mercosur-megállapodással?
2025. július 25., péntek

Bán Mór Tusványoson: az a feladata a történelmi regénynek, hogy fölkeltse az érdeklődést az adott korszak iránt

Milyen az, amikor egy írót egy film kapcsán kérdeznek a legtöbbször, mi a történelmi regény szerepe, miért döntött amellett, hogy a Hunyadi-korszakról ír regénysorozatot? – többek között ezekre a kérdésekre válaszolt Bán Mór író Tusványoson.

Bán Mór Tusványoson: az a feladata a történelmi regénynek, hogy fölkeltse az érdeklődést az adott korszak iránt
2025. május 15., csütörtök

Nicușor Dan a Krónikának: ne legyen a magyar közösség a szélsőségesek bűnbakja

A romániai államelnök-választás első fordulója előtt a Krónika volt az egyetlen romániai magyar lap, amely interjút készített Nicușor Dannal.

Nicușor Dan a Krónikának: ne legyen a magyar közösség a szélsőségesek bűnbakja
Hirdetés
Hirdetés