VEZÉRCIKK – Bár tudvalevő, hogy választási kampányban fokozott érzékenységről tesznek tanúbizonyságot a politikusok és az állami intézmények egyaránt, enyhén szólva is túlzás, amit Bukarest leművel a magyar külügyminiszter december elsejével kapcsolatos rendelete miatt.
2016. december 04., 19:162016. december 04., 19:16
Egészen pontosan arról van szó, hogy Szijjártó Péter megtiltotta a magyar diplomatáknak a részvételt a román nemzeti ünnepen való megemlékezéseken. Sőt a tárcavezető meg is indokolta a lépést: a magyaroknak nincs mit ünnepelniük december 1-jén, amikor 98 évvel ezelőtt, 1918-ban kimondták Erdély egyesülését a Román Királysággal. Nem tudjuk, hogy a magyar külgazdasági és külügyminiszter idei gesztusa összefüggésben áll-e a közelgő romániai parlamenti megmérettetéssel, az viszont egyértelmű, hogy a magyar államnak már jóval korábban egyértelművé kellett volna tennie, miként is viszonyul ehhez a naphoz. Mint ahogy az is hasznos lett volna, ha az RMDSZ nem csak most, kampány idején eszmél rá, miszerint december 1. csak gyásznap és veszteség Magyarország, valamint az elcsatolt területeken élő magyar közösségek szempontjából.
És itt nem is arról van szó, hogy bárki elvitatná Románia, a románok ahhoz fűződő jogát, hogy megünnepeljék december elsejét Bukarestben, Csíkszeredában, Kolozsváron vagy az ország budapesti nagykövetségén. Ahhoz viszont nagyfokú intoleranciára van szükség bárki részéről, hogy elvárja, miszerint ezen a napon a magyarok jó nagyokat mosolyogva eldiskuráljanak román testvéreikkel a történelem tanulságairól, a jószomszédi kapcsolatokról és egyebekről. Ugyan elmenne-e koccintani valamelyik román politikus vagy diplomata a bukaresti magyar nagykövetségre vagy a kolozsvári főkonzulátusra, ha ott éppen a második bécsi döntés évfordulójának tiszteletére rendeznek fogadást augusztus 30-án? A válasz egyértelműen – és magától értetődően! – nemleges.
Aki ezen kifogást keres, az nem akarja megérteni mások történelmi érzékenységét, és rossz úton keresi a román–magyar megbékélés módozatait. Aki azt állítja, hogy az effajta gesztusokkal és koccintásokkal a magyar érdekeket igyekezett képviselni – mint például Kelemen Atilla és Verestóy Attila 2002-ben a budapesti Kempinski Hotelben Medgyessy Péter és Adrian Năstase oldalán vagy Szász Jenő hét évvel később a Cotroceni-palotában –, az egyszerűen félrebeszél, és hülyének nézi az embereket. Akárcsak a román külügyminisztérium, amely most úgy beszél egy ország értékei és a nemzeti jelképek iránti tiszteletről, mintha ezeket az értékeket és jelképeket éppenséggel nem a román hatóságok taposnák sárba, amikor a magyar közösségről van szó.
A demográfiai szakemberek kongatják a vészharangot az ország lakosságának drasztikus fogyásáról. Már olyan szintű az apadás, hogy hónapról hónapra dőlnek meg a negatív rekordok. Az ország jövője azonban nem foglalkoztatja a román politikai osztályt.
Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.
A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.
Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.
Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.
Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.
Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.
Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.
Csak áll, és bámul ki a fejéből a verespataki bányaterv több mint másfél évtizedes történetét végigkövető krónikás, mert a közelmúlt fejleményei alapján rá kell jönnie: naiv volt, amikor azt hitte, újat nemigen mutathatnak neki ebben a témában.
Még néhány ilyen megnyilvánulás a választási lázban égő „felelős” nyugat-európai politikusok részéről, és előbb-utóbb arra eszmélünk, hogy háborúban állunk.
szóljon hozzá!