Rivalda – Liliom: klasszikus darab mai kikacsintásokkal

A váradi előadás is hozza az elvárhatót, Szikora János klasszikus megközelítésben vitte színre a darabot, ugyanakkor néhány kikacsintással, geggel, valamint a minimalizmusában is látványos, komplex díszlettel jelzi: 2014-et írunk.

A sztori ismert: a felszínen egy kültelki vagány, egy igazi jassz és egy cseléd tragikus szerelmi története játszódik, valójában azonban arról szól, hogy a főhős mindig és minden körülmények között felvállalja sorsát, önmagát, és az ésszerűnek, a könnyebbik útnak tűnő opciók helyett mindig azt a lehetőséget választja, amelyet ő maga tart a legjobbnak önmaga számára, nem azt, amit a külvilág.

A vidámparki hintát működtető, tehetős, rajongó özvegy helyett a szegény cselédet, a felkínált kényelmes házmesteri állás és a családi idill helyett a rablást, majd elfogatásakor az öngyilkosságot választja, hogy aztán a purgatóriumi „büntetés” letöltése után a Földre visszatérve a kötelező jócselekedet helyett „hirtelen felindulásból” megüsse saját lányát, ami akár örök elkárhozást is eredményezhet.

Molnár a karaktereken keresztül egyrészt a korabeli társadalom visszásságait mutatja be – a szituációk, a jellegzetes karakterek azóta sem változtak, minden bizonnyal ezért töretlenül népszerű és aktuális ma is a darab –, másrészt amellett teszi le a garast, hogy a „rendszer” ellen – függetlenül attól, hogy földi vagy égi – érdemes és kell küzdeni, még akkor is, ha ezzel a klasszikus értelemben vett földi boldogság elérhetetlenné válik.

A mű maga gyakran egyensúlyoz a melodráma és a burleszkszerű komédia határán, és a két műfaj közötti egészséges egyensúlyt, a két stílus ötvözését a nagyváradi előadásban sem mindig sikerült elérni. Mindazonáltal a főszereplők, Liliom és Juli jeleneteinél sikerült megteremteni azt az atmoszférát, ami emlékezetessé teszi őket – köszönhető ez elsősorban a színészek, Kardos M. Róbert és Tasnády-Sáhy Noémi átütő erejű játékának.

A kikacsintások, karikírozások néhol kimondottan jól sikerültek – például amikor a kispolgári konformizmust választó Hugó és Mari párosa a fényképezkedésnél dróton rángatott bábuként kezd el mozogni –, máskor viszont erős, de öncélúnak tetsző poénként jönnek át. Ilyen például az, hogy – mintegy újabb jutalomjátékként – Hollundernét Hajdu Géza játssza, aki láthatóan nagyon jól érzi magát a szerepben, és zseniális komikusi vénájával emlékezetes karakterré formálja az idős fényképésznőt, amivel gyakran el is viszi a show-t.

A színészi játék mindvégig erős, a díszlet kimondottan eredeti, és visszafogottságával még inkább a színészi teljesítményre irányítja a nézők figyelmét.

A zárás ugyanakkor – nem feltétlenül indokoltan – hepiend szerűre sikeredett: a főhős látványos feloldozása, vagy legalábbis annak ígérete meglehetősen túlmagyarázva, szájba rágósan jelenítődik meg, ami kissé didaktikussá teszi az előadás végét.

Molnár Ferenc: Liliom

Rendező: Szikora János. Szereplők: Kardos M. Róbert, Tasnádi-Sáhy Noémi, Tóth Tünde, Szotyori József, Hunyadi István, Meleg Vilmos, Fodor Réka, Magyari Izabella, Hajdu Géza, Ababi Csilla, Csatlós Lóránt, Dobos Imre, ifj. Kovács Levente, Kiss Csaba, Kocsis Gyula. Díszlet- és jelmeztervező: Florina Bellinda Vasilatos, Dramaturg: Derzsi Pálma