Hirdetés

Betiltaná a ciántechnológiát Cernea

A ciános bányászati technológia betiltásáról szóló törvénytervezetet nyújtott be szerdán a szenátusban Remus Cernea, a Zöldpárt elnöke, aki a kormányzó Szociálliberális Unió (USL) színeiben nyert képviselői mandátumot.

Balogh Levente

2013. május 08., 13:102013. május 08., 13:10

A bányászatot szabályozó 85/2003-as számú törvényhez benyújtott módosító javaslat értelmében az arany- és ezüstbányászati eljárás bármely szakaszában tilos a ciántechnológia alkalmazása, a törvény elfogadását követően pedig a ciános technológiát alkalmazó cégeknek egy éven belül fel kell hagyniuk ezen módszer alkalmazásával, a 12 hónapos határidőt túllépő cégeknek pedig minden egyes nap késedelemért százezer lejes bírságot kellene fizetniük, és bevonnák a kitermelési engedélyüket. Cernea indoklásában emlékeztet, hogy az egészséges és ökológiailag kiegyensúlyozott környezethez való jogot az alkotmány is garantálja. Azt is felidézi, hogy az Európai Parlament 2010-ben határozatot fogadott el a ciános bányászati technológiák betiltásáról. Megjegyzi, hogy számos ország – köztük Magyarország, Csehország, Görögország, Németország és Argentína – már betiltotta a ciános technológiák alkalmazását. Hozzáteszi, hogy a ciános technológia nem az egyetlen módszer az arany- és ezüstkészletek kinyerésére.

Korábban, 2007-ben az RMDSZ-es Eckstein-Kovács Péter és a nagy-románia párti Gheorghe Funar nyújtott be a ciántechnológia betiltását szorgalmazó törvénymódosítást, amelyet azonban a parlament nem szavazott meg.

Mint ismeretes, Romániában azért aktuális a téma, mert a kanadai tulajdonú Rosia Montana Gold Corporation a Fehér megyei Verespatakon kíván ciános technológiával aranyat kitermelni. Emellett, mint emlékezetes, 2000 január 30-án minden idők egyik legsúlyosabb környezetszennyezését okozta a ciános bányászati technológiát alkalmazó nagybányai Aurul cég. Az aranybányászatra szakosodott vállalat zagytározójából százezer köbméter cianid- és nehézfémtartalmú szennyvíz zúdult a Lápos folyóba, majd ezen keresztül a Szamosba és a Tiszába. A halálosan mérgező hatású anyag koncentrációja 180-szorosan haladta meg a megengedett határértéket, így hatalmas pusztítást végzett az élővilágban. A legsúlyosabb károk a Tisza élővilágában keletkeztek, ahol a 40 km hosszan elnyúló ciánfolt két hét alatt vonult le.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Kánikula idején gondoskodniuk kell a munkáltatóknak az alkalmazottak biztonságáról

A Blocul Național Sindical (BNS), Románia egyik legnagyobb szakszervezeti szövetsége hétfőn felhívta a figyelmet: a munkáltatóknak gondoskodniuk kell az alkalmazottak egészségügyi védelméről kánikula idején.

Kánikula idején gondoskodniuk kell a munkáltatóknak az alkalmazottak biztonságáról
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Kelemen Hunor: mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.

Kelemen Hunor: mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét
2026. június 29., hétfő

Az AUR politikusa szerint Nicușor Dan túllép a hatáskörén

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) kész bármelyik politikussal tárgyalni egy kormánytöbbségről – jelentette ki hétfőn Petrișor Peiu.

Az AUR politikusa szerint Nicușor Dan túllép a hatáskörén
2026. június 29., hétfő

A hőség miatt módosul az érettségi menetrendje

A nagy hőségre vonatkozó vörös szintű riasztás miatt módosították a 2026-os érettségi vizsga ütemtervét. Az oktatási minisztérium hétfőn bejelentette, hogy minden érettségiző diák a szaknak megfelelő kötelező vizsgát július 1-jén, szerdán fogja letenni.

A hőség miatt módosul az érettségi menetrendje
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Kormányalakítás: minimális az esély a pártok közötti megegyezésre egy liberális politikus szerint

Csekély az esély egy új kormány megalakításáról szóló megállapodásra – jelentette ki Robert Sighiartău, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) főtitkára, aki szerint Nicușor Dan elnöknek kell előállnia egy kompromisszumos megoldással.

Kormányalakítás: minimális az esély a pártok közötti megegyezésre egy liberális politikus szerint
2026. június 29., hétfő

Hőségriasztással indul a hét

Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig Románia területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.

Hőségriasztással indul a hét
Hőségriasztással indul a hét
2026. június 29., hétfő

Hőségriasztással indul a hét

2026. június 29., hétfő

RMDSZ: a PSD akadályozza a kormányalakítást

A kormányalakítás kapcsán a pártok között kialakult patthelyzetért az a Szociáldemokrata Párt (PSD) a felelős, amely megtagadja a jövőbeli kormány programjáról szóló megállapodások aláírását – jelentette ki az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője.

RMDSZ: a PSD akadályozza a kormányalakítást
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Érettségi: az írásbelikkel folytatódik a vizsgák sora

Az írásbeli vizsgákkal folytatódik hétfőn az érettségi.

Érettségi: az írásbelikkel folytatódik a vizsgák sora
2026. június 27., szombat

Fájdalmas gyógyulás: Bolojan szerint hatásos volt az államnak a „kezelés”

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök szerint az idei év első öt hónapjának költségvetési adatai azt mutatják, hogy a múlt év ugyanezen időszakához képest több mint 40 százalékkal, 64 milliárd lejről 36 milliárd lejre csökkent a deficit.

Fájdalmas gyógyulás: Bolojan szerint hatásos volt az államnak a „kezelés”
2026. június 27., szombat

Kormányalakítás: RMDSZ-es szavazatokra támaszkodna a PSD magyarellenes craiovai polgármestere

A Szociáldemokrata Párt (PSD) craiovai polgármestere, Lia Olguța Vasilescu szerint elegendő parlamenti támogatás állhat össze egy Sorin Grindeanu által vezetett, egyszínű PSD- kormány mögött – akár az RMDSZ szavazataival is.

Kormányalakítás: RMDSZ-es szavazatokra támaszkodna a PSD magyarellenes craiovai polgármestere
Hirdetés
Hirdetés