Hirdetés

Az AUR politikusa szerint Nicușor Dan túllép a hatáskörén

Petrișor Peiu, az AUR szenátusi frakcióvezetője

Petrișor Peiu, az AUR szenátusi frakcióvezetője

Fotó: AUR

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) kész bármelyik politikussal tárgyalni egy kormánytöbbségről – jelentette ki hétfőn Petrișor Peiu. Az AUR szenátusi frakcióvezetője jelezte, készek egyeztetni a szociáldemokrata Marian Neacșuval is, akit „kiegyensúlyozott partnernek” nevezett.

Krónika

2026. június 29., 16:232026. június 29., 16:23

A szélsőséges és magyarellenes AUR politikusa kifejtette, hogy pártja számára a tárgyalókészségen túl a politikai célok az elsődlegesek. Elmondta, hogy a kormányalakítás most Nicușor Danon múlik, de az államfő korábban kizárta az AUR-t a parlamenti többségből.

Idézet
Az államfő húzta meg azt a vörös vonalat, hogy az AUR-t nem lehet bevonni az egyeztetésekbe, és nem lehet figyelembe venni a parlamenti többség kialakításakor, ezért neki kellene elsőként lebontania ezt az akadályt”

– jelentette ki az Agerpres szerint.

Hirdetés

korábban írtuk

Kormányalakítás: minimális az esély a pártok közötti megegyezésre egy liberális politikus szerint
Kormányalakítás: minimális az esély a pártok közötti megegyezésre egy liberális politikus szerint

Csekély az esély egy új kormány megalakításáról szóló megállapodásra – jelentette ki Robert Sighiartău, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) főtitkára, aki szerint Nicușor Dan elnöknek kell előállnia egy kompromisszumos megoldással.

Peiu hozzátette: az alkotmány egyetlen előírása sem hatalmazza fel Nicușor Dant arra, hogy kizárjon egy pártot a kormányalakítási tárgyalásokból. Szerinte ezzel az államfő túllép a hatáskörén, amiért akár a felfüggesztése is kezdeményezhető.

A politikust arról is kérdezték, hogy ha a bizalmatlansági indítványt az AUR még együtt nyújtotta be a Szociáldemokrata Párttal (PSD), most miért nem támogatnának egy Grindeanu-kormányt. Peiu kijelentette:

az AUR akkor nem Sorin Grindeanu személyére szavazott, hanem csatlakozott egy bizalmatlansági indítványhoz, amit a párt a szociáldemokratáktól függetlenül is kezdeményezett volna.

„Az már más kérdés, hogy a PSD hozzánk hasonlóan úgy látta: a Bolojan-kormány nem abba az irányba vezeti az országot, amerre kellene” – jegyezte meg.

korábban írtuk

RMDSZ: a PSD akadályozza a kormányalakítást
RMDSZ: a PSD akadályozza a kormányalakítást

A kormányalakítás kapcsán a pártok között kialakult patthelyzetért az a Szociáldemokrata Párt (PSD) a felelős, amely megtagadja a jövőbeli kormány programjáról szóló megállapodások aláírását – jelentette ki az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője.

A frakcióvezető emlékeztetett: az AUR már a bizalmatlansági indítvány benyújtása előtt közölte, hogy nincs szövetségben a PSD-vel, és nem törekszik parlamenti többség kialakítására a szociáldemokratákkal.

„Most sem szavazunk meg semmilyen Grindeanu-kormányt. Nem Grindeanu személyével van gond. A probléma (...) a kormányprogram. A Bolojan-kormányt azért buktattuk meg, mert nem értettünk egyet kormánya programjával” – szögezte le Petrișor Peiu.

korábban írtuk

A PSD instant karmája helyett hatalomhoz ragaszkodó kormánypártok
A PSD instant karmája helyett hatalomhoz ragaszkodó kormánypártok

Némi csalódással konstatáljuk, hogy a kormánypártok hatalomhoz való ragaszkodása miatt a politikai válságot kirobbantó PSD talán megússza, hogy kormányozni kényszerülve vigye el a balhét mindenért.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Medveveszély: szükség van a megelőző intézkedésekre a környezetvédelmi miniszter szerint

Megelőző intézkedésekre van szükség a településekre behatoló medvék miatt – jelentette ki Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter.

Medveveszély: szükség van a megelőző intézkedésekre a környezetvédelmi miniszter szerint
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Titkos találkozó Bolojan és az alkotmánybíróság elnöke között? Magyarázatot követel a PSD

Mihai Fifor szociáldemokrata párti (PSD) képviselő magyarázatot vár az alkotmánybíróságtól arra, milyen körülmények között került sor Ilie Bolojan és az alkotmánybíróság elnökének találkozójára Mircea Abrudean szenátusi elnök irodájában.

Titkos találkozó Bolojan és az alkotmánybíróság elnöke között? Magyarázatot követel a PSD
2026. augusztus 15., szombat

Kifütyülték Bolojant Konstancán

A hallgatóság egy része elégedetlenségét fejezte ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnökkel szemben, amikor az szombaton Konstancán beszédet mondott a román haditengerészet napja alkalmából.

Kifütyülték Bolojant Konstancán
Kifütyülték Bolojant Konstancán
2026. augusztus 15., szombat

Kifütyülték Bolojant Konstancán

2026. augusztus 15., szombat

A tavaly eltűnt brit turista holtteste kerülhetett elő a Bucsecs-hegységben

Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség.

A tavaly eltűnt brit turista holtteste kerülhetett elő a Bucsecs-hegységben
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Védelmi minisztérium: attól, hogy egyre több drón sérti meg a román légteret, a lakosság nincs fokozott kockázatnak kitéve

Nincs bizonyíték arra, hogy az ország fokozott kockázatnak lenne kitéve, annak ellenére, hogy egyetlen nap alatt négy olyan esetet rögzítettek, amelyekben drónroncsokat találtak Romániában – közölte a védelmi minisztérium.

Védelmi minisztérium: attól, hogy egyre több drón sérti meg a román légteret, a lakosság nincs fokozott kockázatnak kitéve
2026. augusztus 14., péntek

Vészharangot kongatnak a romániai gazdák az ukrán gabona miatt

A Mezőgazdasági és Szövetkezeti Szövetség (AAC) az államfőhöz, a miniszterelnökhöz, valamint a parlament két házának elnökéhez intézett nyílt levelében kér adatokat az Ukrajnából érkező, Románián&

Vészharangot kongatnak a romániai gazdák az ukrán gabona miatt
2026. augusztus 14., péntek

Újabb módosítás: a hőségre hivatkozva korábban tartanák az érettségit 2027-ben

Az oktatási minisztérium bejelentette, hogy a 2027-es érettségi kompetenciavizsgákat tanév közben, áprilisban tartanák meg, hasonlóan a 2024–2025-ös tanévhez. A tervezetet közvitára bocsájtották.

Újabb módosítás: a hőségre hivatkozva korábban tartanák az érettségit 2027-ben
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Újabb drón csapódott be és robbant fel Romániában

Drón zuhant le Romániában pénteken déltájt, a becsapódást követő robbanás tüzet okozott – közölte a román katasztrófavédelem.

Újabb drón csapódott be és robbant fel Romániában
2026. augusztus 14., péntek

Atomerőmű-leállás: Bolojan az energiarendszer stabilitásáról beszél és a PSD-re mutogat

A cernavodai atomerőmű csütörtöki teljes leállása ellenére stabil az ország energiarendszere – közölte Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, aki egyúttal a korábbi koalíciós partner Szociáldemokrata Pártra (PSD) mutogat a kialakult helyzet miatt.

Atomerőmű-leállás: Bolojan az energiarendszer stabilitásáról beszél és a PSD-re mutogat
2026. augusztus 14., péntek

A Partiumba kerül minden idők legnagyobb hatoslottó-nyereménye

„Elkelt” minden idők legnagyobb romániai hatoslottó-nyereménye – tudatta a csütörtök esti húzást követően az Országos Lottótársaság.

A Partiumba kerül minden idők legnagyobb hatoslottó-nyereménye
Hirdetés
Hirdetés