„Ízig-gyomorig hazafi: a románok 90 százaléka inkább megtanulna magyarul, mintsem hogy lemondjon a miccsről”. A menetrendszerű nacionalista hőzöngések közepette akadtak olyanok is – a fenti idézet a poénos álhíreiről elhíresült Timesnewroman portáltól származik –, akik az élet humoros oldaláról közelítették meg az egyik áruházlánc székelyudvarhelyi kirendeltségének falatozójában történt, országos visszhangot kapott incidenst.

Ízlések és pofonok: miközben a B1 hírtelevízió magyarfaló műsorvezetője bosszúból vízágyúval üldözné el a magyarokat (vagyis kis híján mindenkit) a székely anyavárosból, másutt román emberek amiatt dohognak, hogy a nyolc osztályt végzett udvarhelyi elárusítóhoz hasonlóan a román kormány számos tagja sem sajátított el más nyelvet az anyanyelvén kívül, és szerintük ez a nagyobbik baj.

A végül lelepleződött provokáció rengeteg tanulsággal szolgál a román–magyar együttélés tekintetében, no és persze az erdélyi magyarok számára annál inkább. Normális országban az etnikai diszkriminációt kiáltó vlogger nem ússza meg felelősségre vonás nélkül, hogy szándékosan elferdítve a valóságot uszított egy kisebbségi népcsoport ellen. Megér egy hatósági kivizsgálást a fogyasztóvédelem – éppenséggel az érintett áruházlánc által cáfolt – állítása is, miszerint ellenőreit úgyszintén azért nem szolgálták ki az udvarhelyi büfénél, mert románul beszéltek, és ezért büntették meg a társaságot.

Az affér legfontosabb eleme azonban nem ez. A lényeg (a vlogger ordas hazugságán és provokációján túl persze) az, hogy ugyanúgy tévednek, akik szerint teljesen rendben van, hogy egy romániai magyar nem beszél az állam nyelvén, mint akik – például a kolozsvári BBTE magát újabban úton-útfélen vadnacionalista kirohanásokra ragadtató rektora – azt állítják, hogy Románia valamennyi polgárának kötelező tudnia románul. Dehogy kötelező, ezért legfeljebb szekunda jár az iskolában, jogi szankció azonban semmiképp.

Ellenben egy erdélyi magyarnak akkor is illik, ajánlott, javallott elsajátítania lehetőségei és képességei szerint a legjobban az állam nyelvét, ha tömbmagyar vidéken éli le élete legnagyobb részét. Ez ugyanis elsősorban az ő – és nem az állam, az önkormányzat vagy a szomszéd – érdeke.

Persze tudjuk, hogy az állam és döntéshozói évtizedeken keresztül halogatták a szükséges oktatáspolitikai lépéseket, és nem próbálták hozzásegíteni a nemzeti kisebbségek tagjait ahhoz, hogy könnyebben megtanuljanak románul.

Sőt sokak nemzetárulást kiáltottak annak az igénynek a hallatán, hogy a kisebbségi diákok tanulhassák idegen nyelvként a románt. Szerencsére a mai elemistáknak, ősztől pedig az ötödikeseknek már sajátos tanterv és tankönyv alapján oktatják az állam nyelvét, így ők a hasonló incidensek esetén remélhetőleg csípőből, az anyanyelvén lerendezik a hasonló provokátorokat. Mert úgy illik.