2009. április 09., 11:272009. április 09., 11:27
Szóval a két és fél éves lányom már-már tökéletesen uralja az anyanyelvét, mindenképpen túllépett már a kísérletezések botladozó, és éppen ezért roppant kreatív korszakán. Most nem kell engem félreérteni, se pálcát törni fölöttem, persze örülök, sőt büszke vagyok, hogy a gyermek beszéli a tőlem kapott nyelvet, de amikor senki sem lát, és amikor képes vagyok teljesen szembenézni önmagammal, akkor bizony sajnálom mosolyogtató, néha kimondottan jó hangzású próbálkozásait. Nagyon tetszett például, amikor a hajlékony hangzású „lablát” gurított felém, majd kattogtatva „lekémpékezett”, hogy legyen mit betenni a családi fotóalbumba. Okosan tudta, hogy ami elmúlt az nem holnap, hanem a keményen dörrenő „temmak” volt. Sohase bánta, ha a cica „megkarmászta”, de kicsit mindig szomorú, ha anya-apa elment „dolgozába”. Ha kukucskált azt mondta: kucsu. Saját magát Zöldhamunak, a hüvelykujját a „vadászujjának” hívta. A vadászujj az „ez elment vadászni” kiszámolóból ered, a Zöldhamu eredetét azóta sem tudtuk kideríteni. Ezek a „zsófizmusok” bevonultak a család szóhasználatába. De már egyre inkább csak apa-anya él velük, a kishölgy azt mondja: mindazonáltal. Amikor még ennél is sokkal kisebb volt, gyakran vittük a közeli faluba, Árkosra, ahol lassan-lassan épült a házunk. Annyira nem szerette, mert állandó süvöltő kiáltások óvták minden lépését a betonkeverőtől, a kiálló szögtől, az alattomos gödröktől, a rozsdás vasaktól. De jött, mert vittük és megtanulta: Árkos. Majd amikor meglátott a városban egy másik épülő házat, ugyanolyan vakolatlant és cseréptelent, diadalittasan kiáltott fel: Árkos! Aztán az árkosi ház is elkészült, otthon lett belőle, ahová a fáradt, az álmos, a síró, a megbántott Zsófi mindig vágyik. A napokban késő estig szomszédoltunk. A közvetlen mellettünk, tehát ugyancsak Árkoson lakók hatalmas vonzereje Zsófi számára a szinte vele egyidős kislány. A hancúrozástól kimerült apró-cseprő, álomfátyolos bociszemekkel bújt hozzám, és súgta: menjünk Árkosra.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok