Hirdetés

Zászlók és jogállam

VEZÉRCIKK – Ahogy elnézzük, a helyi zászlók megalkotásáról szóló törvény elfogadásával aligha csitul el a székely zászló használata miatti román–magyar konfliktus.

Balogh Levente

2015. május 18., 20:072015. május 18., 20:07

Az ugyanis a jelek szerint nem megoldja, hanem konzerválja a problémát. És nem csupán azért, mert leszögezi: két közigazgatási egység zászlaja nem lehet egyforma – az élelmes székelyek minimális, alig észrevehető változtatásokat eszközölhetnek a székely zászlón annak érdekében, hogy az érintett megyék saját zászlajukként fogadhassák el –, hanem azért is, mert a bukaresti centralizmus állatorvosi lova.

A jogszabály ugyanis a legkevésbé sem bízza a leginkább érintettekre, azaz a helyi közösségek tagjaira a jelkép elfogadását. A zászlót az akadémia heraldikai bizottságának kell láttamoznia, majd ezt követően kormányrendeletben döntenek róla.

Vagyis a kormány újabb olyan ügyben ragadja magához a döntést, amelyről helyi szinten kellene határozni – és semmilyen garancia sincs arra, hogy az illetékes kormányintézmény nem talál bármikor ürügyet arra, hogy beleköthessen a Bukarestbe a legalázatosabban „felküldött\" zászlóba.
Persze fölmerülhet, hogy mi szükség van az ilyen szimbolikus küzdelmekre, amikor nem ezen múlik az anyagi jólét, attól, ha mindenhol szabadon lobognak a zászlók, még nem lesz jobb az infrastruktúra, és nem nőnek a bérek.

Csakhogy – szöges ellentétben a most elfogadott jogszabály szellemével – a helyi közösségekre kell bízni annak eldöntését, hogy akarnak-e helyi szimbólumokat, és ha igen, azok milyenek legyenek. Az egyesek által bírált – mert újonnan alkotott – székely zászlót nem az esetleges kormánydöntés legitimálja, hanem az, hogy a helyi közösség elfogadja és a magáénak vallja, vagy sem. Nos az elmúlt évek bebizonyították, hogy – függetlenül attól, hogy több száz éves, vagy csak alig évtizede alkotott jelkép – a helyi emberek a magukénak érzik, és büszkén kitűzik a portájukra.

Ha pedig „lent\" igény mutatkozik egy jelképre és annak használatára, akkor egy európai jogállamban „fent\" azt nem felülbírálják, nem hadjáratot indítanak ellene, hanem csöndben elfogadják. Ismételjük: egy európai jogállamban.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés