VEZÉRCIKK – Hiába ismételtette meg Ilie Bolojan nagyváradi polgármester a város és Váradszentmárton község egyesüléséről szóló népszavazást: a referendum – akárcsak az első alkalommal – az alacsony részvétel miatt ezúttal is érvénytelen.
2015. június 15., 19:552015. június 15., 19:55
Mindez pedig nagymértékben köszönhető annak, hogy a város magyar közössége nem érezte megszólítva magát, ezért aztán nem is ment el szavazni. Persze az is jelentősen belejátszott a masszív magyar távolmaradásba, hogy a két település egyesülése nyomán csökkent volna a váradi magyarság számaránya.
A szoros eredmény – az első alkalommal ellentétben, amikor még a húsz százalékot sem érte el a részvétel, ezúttal alig több, mint két százalék hiányzott a szavazás érvényességéhez – mindazonáltal azt jelzi: ha a polgármester és a román többség vezette önkormányzat vette volna a fáradságot, és megpróbálja megszólítani a magyarokat, akár meg is lehetett volna az érvényességhez szükséges 30 százalékos részvétel.
Az, hogy Jenei Imrét is bevetették az egyik kampányvideóban, nem sokat számított. A hivatalos kommunikáció mindvégig román nyelven zajlott, egyetlen magyar molinóra, plakátra vagy szórólapra sem futotta az adófizetők – köztük a magyarok – pénzéből finanszírozott, mintegy 850 ezer lejes, ablakon kidobott pénznek tekinthető kampányköltségvetésből.
Márpedig a mostani fiaskó is bebizonyította: a mintegy 200 ezres város 50 ezres magyar közössége nem megkerülhető tényező. Persze nem csupán rajtuk múlott a referendum sikere, hiszen ha a románok körében sikeresebb lett volna a mozgósítás, akkor a magyarok szavazatai nem osztottak és nem szoroztak volna.
Csakhogy amennyiben sikerül a magyarokat is megszólítani, és ugyanolyan arányban mentek volna el, mint a románok, akkor a váradi polgármester ma a kudarc beismerése helyett diadalmas nyilatkozatok sorozatát adhatná a sajtónak. De nem: ő inkább azt választotta, hogy semmibe veszi az őshonos magyar közösséget, és nem volt hajlandó magyarul is kampányolni, meg sem próbálta eloszlatni a magyarok aggodalmait.
Persze ezzel semmi „rendkívülit” nem tett, hiszen a váradi magyar közösség már megszokta, hogy ez a gyakorlat. Hiába virítanak ugyanis kétnyelvű feliratok több önkormányzati intézményben is, ha a magyar adófizetők pénzéből is fizetett hivatalnokok között nagyítóval kell keresni a magyarul tudó illetékeseket.
A mostani kudarc után két opció áll a polgármester előtt. Levonhatja a tanulságot, és a továbbiakban a magyar közösség jóindulatának elnyerése érdekében belefoghat az igazi, a polgárok közötti valós jogegyenlőséget eredményező kétnyelvűség megvalósításába. Vagy – ami olcsóbb – a magyarellenességre mindig vevő román sajtó segítségével kikiálthatja bűnbaknak a magyarokat, őket téve felelőssé a – szerinte – a város gazdasági fejlődését kerékbe törő referendumfiaskó miatt.
Ismerve a habitusát és a sovinizmusra való hajlandóságot, amely a magyarlakta közegben tevékenykedő román politikusok körében mindig magas, és amellyel mindig el lehet terelni a figyelmet a valós gondokról, nem fogadnánk nagy összegben arra, hogy az első forgatókönyv valósul meg.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!