A fehér botos férfi a rendőrséget hívta, azonban a helyszínre érkező közeg sem ismerte a vonatkozó törvényt, és ő is ráförmedt a kutya segítségére szoruló utasra. Ironikusan hangzik ebben az esetben, de vak vezetett világtalant: a sofőr és a rendőr sem tudta a jogszabályt, és a látássérült „világosította fel” őket.

A sok esetben mindenhatónak bizonyuló Facebookra kellett felkerülnie az esetnek ahhoz, hogy különböző virtuális lépcsőfokokon „felfelé” araszolva, gyorsan elérje a belügyminiszter és a képviselőház elnökének ingerküszöbét. A szintén a mindenható közösségi oldalon posztoló honatyák minősíthetetlennek nevezték az esetet, azt ígérték, lépéseket tesznek, felelősségre vonják az érintetteket, ugyanakkor remélik, egyre kevesebb hasonló eset fordul majd elő, és mindenkinek tiszteletben kell tartania a fogyatékkal élők jogait.

Bizonyára nem ritka nálunkfelé a társadalom részéről érkező közömbösség és érzéketlenség: az emberek jó része nemtörődöm módon viszonyul a fogyatékkal élők jogaihoz, mindennapi nehézségeihez. Egy, szintén kiképzett eb segítségére szoruló nem látó nőt utasítottak ki pár hónapja egy kolozsvári kenyérboltból azzal az indokkal, hogy az állatnak semmi keresnivalója az üzletben. Holott a vonatkozó törvények értelmében Romániában látássérülteket segítő, vakvezető kutyákat be kell engedni a nyilvános térbe. Arról nem is szólva, mennyire mindennaposnak számít, hogy a kerekesszékesek számára fenntartott parkolóhelyekre állítják járgányukat egészséges emberek.

Elég valószínű, hogy egyre-másra történnek hasonló esetek, csak épp nem szerez tudomást róluk a sajtó, így csigalassúságú a folyamat, amelynek eredményeként valamikor a távoli jövőben a hatóságok és a hétköznapi emberek is elfogadják, tiszteletben tartják a fogyatékkal élők jogait.

A romániai realitást híven tükröző iaşi-i esetnek csak egyik szegmense, hogy a rendőr és a járművezető nem ismeri és nyilván nem tartja tiszteletben a látássérültek jogait szabályozó törvényeket. Másik lényeges vonatkozás, hogy egyeseket bírságokkal, törvényekkel kell kötelezni arra, hogy emberi módon viszonyuljanak embertársaikhoz, sőt még jogszabályok nyomására sem viselkednek humánusan. És vajon milyen távol áll a sokat hangoztatott normalitástól az, hogy egyenesen a belügyminiszter fülébe kell jutnia egy-egy hasonló ügynek ahhoz, hogy az érzéketlen illetékesek rádöbbenjenek: tetszik, nem tetszik, nekik is be kell tartaniuk a törvényt?