2009. július 24., 10:032009. július 24., 10:03
A haver leparkol egy benzinkútnál, és a következőket látja: a kutast éppen echte angol turisták faggatják, hogy merre a Szent Anna-tó. A fiatalember húzódozik, vonogatja a vállát, hogy a tavat persze tudja, de angolul nem annyira, s amúgy is nehezére esik megszólalni, a kiejtése nem tökéletes, az ákcentusa pedig kifejezetten alsócsajágaröcsögei. A helyzet nem várt megmentője hatalmas önbizalommal érkezik, félresöpri a kutast, aki szemlátomást a haverja, és közli: bízza rá az útbaigazítást, mert erős középfokon beszéli az angolt. Enyhe terpeszben, kidüllesztett mellel megáll a feszülten figyelő angolok előtt, nagy levegővétel, és kezdi. „Bükszád, katasztrófen kaputt!” – és két karjával András-keresztet formáz. Erre a laza indításra az angolok szeme tágra nyílik és levegőt is elfelejtenek venni.
Az eligazítás ebben a stílusban, töretlen magabízással folytatódik, egy éles, kanyargós füttyszóval. A „Kozmás city” megjegyzés után újabb, kacskaringósabb fütty következik, hullámos kézmozdulat, majd tömör megjegyzés: „bjútiful mántensz”. Ettől mindenki megnyugszik, mert érti, hogy Kozmás után szépek a hegyek. „Kézdivásárhely”– hangzik tovább az útbaigazítás, majd a már ismert füttyszó is felhangzik, és diadalittasan csattan a végszó: Lake Sfânta Ana! Az előadás után néhány pillanatig mindenki kővé mered, a fiatalember elismerést, az angolok segítséget várva. A négynyelvű, széles gesztusokkal, füttyökkel kísért bemutató után közbelép a haver, és „gyenge” középfokú angoltudásával néhány szóval összefoglalja a helyzetet: Bükszádnál az út rossz, érdemes Csíkkozmás felé kerülni, át a hegyek között, majd Kézdivásárhelynél kell letérni a Szent Anna-tó felé. Az angolok megkönnyebbülten bólogatnak, milyen jó, hogy Bükszád nem lett valami természeti katasztrófa áldozata. Azért, hogy teljesen tiszta legyen a kép, még szerényen megérdeklődik, a fütty mit jelentett. A rövidebb és csattanósabb teljes fordulást, a hosszabb és kacskaringós letérést, jön a megfejtés készségesen. Az én következtetésem pedig csak annyi: az életben az érvényesülés nem a nyelvtudáson, hanem a hozzáálláson múlik!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.