Üres börtönöket?

Sokan úgy értelmezik a strasbourgi ultimátumot, mintha szabad kezet kaptak volna a büntető törvénykönyv „emberarcúbb” módosítására, a közkegyelemről szóló, régóta dédelgetett tervek gyakorlatba ültetésére, a büntetés-végrehajtási intézetek kiürítésére. Ami természetesen rendre azt célozná, hogy minél több politikus kerüljön ki idő előtt a börtönökből, a jövőben pedig minél nehezebben jusson be oda.

Csemegézzünk csak az elmúlt napokban a parlamentben megszavazott indítványok közül! Valamennyi, nem megfelelő körülmények között eltöltött hónapért hat napot engednének el a fogvatartottak büntetéséből, ugyanakkor három évvel lerövidülnének a három évet meghaladó, de tízévesnél nem hosszabb szabadságvesztések. Ezen túlmenően minden ledolgozott három napért további négyet engednének el a rács mögött fizetség ellenében munkát végző elítélt börtönéveiből, ha pedig a fogvatartott ingyen dolgozik, akkor minden ledolgozott két nap három letöltött napnak számítana. Vagyis a raboknak gyakorlatilag lehetőségük nyílna arra, hogy megvásárolják hamarabbi kiszabadulásukat.

Nem lehet vita tárgya, hogy a romániai börtönkörülményeken változtatni kell, mindez azonban elsősorban nem a strasbourgi elmarasztaló ítéletek és a mostani ultimátum miatt kötelessége a román államnak, hanem mert ezt diktálják a jogállami normák. Ugyanakkor öreg hiba lenne az elítéltek szélnek eresztésével, a Btk. előírásainak enyhítésével orvosolni a problémát, mivel ezzel csak a bűnözést bátorítanánk. Az elmúlt években Olaszországban és Csehországban eszközölt, „üres börtönök” fedőnéven elhíresült tömeges amnesztia rávilágított, mennyire járhatatlan ez az út: a több ezer fogvatartott kiengedése után jelentősen megnőtt a két országban a bűnözési ráta, a háromból egy közkegyelemben részesített rab pedig egy éven belül visszakerült a rács mögé.

Bármennyibe is kerül tehát az új börtönök létrehozása, a fogvatartási körülmények javítása, Románia nem spórolhatja meg ennek a költségeit. Ami pedig ennél is lényegesebb: jó lenne, ha a törvényhozók nem a széles körű amnesztiában látnák az egyedüli megoldást a sanyarú börtönviszonyok javítására. Ezzel ugyanis rossz üzenetet tolmácsolnának a társadalom felé, és a jogállamisággal ellentétes választ adnának emberi jogi kérdésre. És persze nehezen hinné bárki is, hogy nem egymást, esetleg magukat mentegetik.