HIRDETÉS

Rostás Szabolcs

2017. április 26., 23:05

Üres börtönöket?

VEZÉRCIKK – Kapóra jött a romániai politikai osztály számára az Emberi Jogok Európai Bírósága felszólítása, miszerint a bukaresti hatóságok hat hónapon belül rukkoljanak elő konkrét akciótervvel a börtönök legendás túlzsúfoltságának, a már-már elviselhetetlen fogvatartási körülmények enyhítése, jobbítása érdekében.

Sokan úgy értelmezik a strasbourgi ultimátumot, mintha szabad kezet kaptak volna a büntető törvénykönyv „emberarcúbb” módosítására, a közkegyelemről szóló, régóta dédelgetett tervek gyakorlatba ültetésére, a büntetés-végrehajtási intézetek kiürítésére. Ami természetesen rendre azt célozná, hogy minél több politikus kerüljön ki idő előtt a börtönökből, a jövőben pedig minél nehezebben jusson be oda.

Csemegézzünk csak az elmúlt napokban a parlamentben megszavazott indítványok közül! Valamennyi, nem megfelelő körülmények között eltöltött hónapért hat napot engednének el a fogvatartottak büntetéséből, ugyanakkor három évvel lerövidülnének a három évet meghaladó, de tízévesnél nem hosszabb szabadságvesztések. Ezen túlmenően minden ledolgozott három napért további négyet engednének el a rács mögött fizetség ellenében munkát végző elítélt börtönéveiből, ha pedig a fogvatartott ingyen dolgozik, akkor minden ledolgozott két nap három letöltött napnak számítana. Vagyis a raboknak gyakorlatilag lehetőségük nyílna arra, hogy megvásárolják hamarabbi kiszabadulásukat.

Nem lehet vita tárgya, hogy a romániai börtönkörülményeken változtatni kell, mindez azonban elsősorban nem a strasbourgi elmarasztaló ítéletek és a mostani ultimátum miatt kötelessége a román államnak, hanem mert ezt diktálják a jogállami normák. Ugyanakkor öreg hiba lenne az elítéltek szélnek eresztésével, a Btk. előírásainak enyhítésével orvosolni a problémát, mivel ezzel csak a bűnözést bátorítanánk. Az elmúlt években Olaszországban és Csehországban eszközölt, „üres börtönök” fedőnéven elhíresült tömeges amnesztia rávilágított, mennyire járhatatlan ez az út: a több ezer fogvatartott kiengedése után jelentősen megnőtt a két országban a bűnözési ráta, a háromból egy közkegyelemben részesített rab pedig egy éven belül visszakerült a rács mögé.

Bármennyibe is kerül tehát az új börtönök létrehozása, a fogvatartási körülmények javítása, Románia nem spórolhatja meg ennek a költségeit. Ami pedig ennél is lényegesebb: jó lenne, ha a törvényhozók nem a széles körű amnesztiában látnák az egyedüli megoldást a sanyarú börtönviszonyok javítására. Ezzel ugyanis rossz üzenetet tolmácsolnának a társadalom felé, és a jogállamisággal ellentétes választ adnának emberi jogi kérdésre. És persze nehezen hinné bárki is, hogy nem egymást, esetleg magukat mentegetik.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
HIRDETÉS
Rostás Szabolcs 2017. május 02., kedd

Dolgozói kilátások

Most, hogy magunk mögött tudjuk a munka nemzetközi napját, a piknikezésen-grillezésen-miccsezésen túlmenően nem árt megvizsgálni kicsit, mit tartogat a bérből és fizetésből élők számára a Grindeanu-kormány egységes bérezési törvénytervezete.

Balogh Levente 2017. április 28., péntek

Akadémiai szintű ostobaság

A Román Akadémia a tőle már megszokott, kérlelhetetlen precizitással ismét megtalálta, mi a legfontosabb probléma Románia számára.

HIRDETÉS
Kiss Judit 2017. április 25., kedd

Teljesítménykényszer és tükörbe nézés

Számos kérdést vet fel a Retyezátban történt hétvégi tragédia, amelyben két, immár profi hegymászónak tekintett gyermek lelte halálát. 

Molnár Judit 2017. április 25., kedd

Visszakapjuk az éveinket?

A kalandfilmek legújabb divatját, az időben ide-oda utazgatást kívánta meg az egyre önkényesebben országló kormány és hátországa, a parlamenti többség.

HIRDETÉS
Balogh Levente 2017. április 24., hétfő

Ugrás a sötétbe

A franciák nem kérnek az eddigi, hiteltelenné várt pártokból, és új arcokat, politikai és gazdasági fordulatot szeretnének.

Molnár Judit 2017. április 24., hétfő

A tagadás igaza

Valami nagyon nagy csúnyaságra készülődnek, mert túl hevesen tagadják a kiszivárogtatott híreket.

HIRDETÉS
Rostás Szabolcs 2017. április 23., vasárnap

Ki a magyarbarát?

Politikusi önkritikából és megvilágosodásból egyaránt nem volt hiány az elmúlt napokban.

Molnár Judit 2017. április 22., szombat

Muzsikaszót kilóra?!

Egy megyei mufti, kihasználva a főnök távollétét, úgy érezte, itt az idő: most vagy soha! Nosza rajta tiszta vizet a pohárba, és közölni mindenkivel, mennyi az annyi!

Balogh Levente 2017. április 21., péntek

Kisebbségügyi perverzió

A saját szülőföldjükön, azon településeken, ahol őshonosnak számítanak, minden közösség tagjai számára minden szinten biztosítani kell az anyanyelvi egészségügyi ellátást.

Kiss Judit 2017. április 19., szerda

Nagyvárosi dzsungeltörvény

Enyhén szólva akut probléma immár, hogy az egyre sokasodó autók elözönlik a járdákat, a nagyvárosi dzsungelben vérre menő harc folyik a parkolóhelyekért. 

HIRDETÉS
Vélemény
Rostás Szabolcs: Dolgozói kilátások

Most, hogy magunk mögött tudjuk a munka nemzetközi napját, a piknikezésen-grillezésen-miccsezésen túlmenően ...

Ábrám Zoltán: Igazságot kérünk!

Emlékezünk, és igazságot kérünk! – ez a jelmondata a százkét évvel ezelőtt másfél ...

Borbély Zsolt Attila: Autonómia: se többet, se kevesebbet

Az EMNP két évvel ezelőtti kongresszusa aligha hagyott kellemes élményt. Az akkori viták rányomták ...

HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS