
Nem került még rám a sor, ezért csak vélt empátiával próbálom kezelni, milyen is az, ha nemzeti ünnep alkalmával kitüntetik az embert. Biztosan nagyon jó, lelket melengető, családot-barátokat mozgósító, ünnepi öltözéket felértékelő.
2013. augusztus 20., 23:122013. augusztus 20., 23:12
No meg mérlegkészítésre késztető, hiszen valamit már csak letett az asztalra az, aki eszébe jutott a kitüntetésre felterjesztőnek, jóváhagyónak, átadónak. És gondolatébresztő is persze, mert ha nem is az országalma mellett, de a díszebédnél mindenképpen szóra emelkedni kényszerül az ember már csak a barátok unszolására is.
És ilyenkor bizony bajban van az ember. Az ünnepi szavakat ugyanis valahogy elkoptatta valami furcsa eróziós erő, amely tiszta, mélyről jövő és mélybe hatoló kifejezésekre, frázisokra aggatott avas szagú koloncokat. Fokozatosan eltoltuk magunktól őket, hasonértelmű, jóval felszínesebb, elmaszatolhatóbb szinonimákat kerestünk helyettük, s egyszer csak azt kellett észrevennünk, hogy fintorogva ízlelgetjük a haza, a történelmiség, az államalapítás fogalmait. Akár a himnuszéneklést, amit még mindig sokan fölösleges önmutogatásnak, mucsai érzelgősségnek tekintenek.
Pedig nemzeti ünnep alkalmával ünnepi szavak dukálnak. Mint például a tiszti eskü szövegébe visszatérő „A hazáért mindhalálig!\" felkiáltás, amit nemcsak egyenruhásoknak kellene vallaniuk, hanem mindenkinek a maga helyén, feladatában, elhivatottságában. Vagy államférfiak hosszú listájának magabiztos felsorolása, élükön Istvánnal, akik nélkül nem lenne, és nem ilyen lenne a magyar nemzet. És most már egyre kevésbé hangzik hitelesen, ha arra hivatkozunk: a kommunista oktatás lehetőséget sem adott hasonló tudás megszerzésére.
István fejedelemmé választása idején a magyar törzsszövetség egy belülről legyengült, a környező országok által folyamatosan támadott ország volt. Ismerős helyzet, párhuzamnak sem rossz, folytatásra pedig mindenképpen érdemes: egység, önállóság, szilárd berendezkedés, remény, jövő. És ha mindez megvan, nem kell szégyellni kimondani, hová tartozunk, honnan jövünk, merre tartunk. És nemcsak otthon, a tükör előtti szégyenlős magányunkban.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
szóljon hozzá!