VEZÉRCIKK – Ha minden kötél szakad, riogass a magyarveszéllyel – régi gyakorlat ez a román politikában, és a PSD–ALDE-kormány kétségbeesését és cinizmusát egyszerre jelzi, hogy a büntető törvénykönyv módosítására sunyi módon, előzetes bejelentés nélkül, késő este elfogadott, a korrupt politikusok megmentését is célzó sürgősségi rendelet miatt utcára vonult tömeget ezzel próbálja leszerelni.
2017. február 07., 23:032017. február 07., 23:03
A kabinet egyelőre meghátrálni kényszerült, és a több százezres utcai tüntetések hatására visszavonta a botrányos rendeletet. Emellett a jelek szerint bűnbakként beáldozza az azt kidolgozó Florin Iordache igazságügy-minisztert.
Csakhogy a tüntetők, akiknek nagy része nem pártalapon vonult utcára – már abban az értelemben, hogy a kormányzó PSD-t ugyan „Vörös pestisnek\" titulálja, de nem rajong különösebben az ellenzéki pártokért sem – ezt már nem tartják elégségesnek. Mert azt a vitathatatlan tényt elfogadva, miszerint a Btk. több cikkelyét is módosítani kell, hiszen az alkotmánybíróság alaptörvénybe ütközőnek találta őket, nem bíznak abban a kabinetben, amely egyszer már átvert egy egész országot, és immár az egész kormány távozását követelik.
A PSD most válaszcsapásként a suttogó propagandát vetette be. A kormányoldal udvari televízióiban ülő „szakértők\" elkezdték azt pedzegetni, hogy a tüntetések mögött okkult külföldi erők állnak, és utaltak arra, hogy az ország területi épségére törő orosz–magyar összeesküvés állhat a háttérben. De maguk a PSD vezető politikusai sem maradtak adósak az összeesküvés-elméletek gyártásával: Liviu Dragnea pártelnök is külső erők beavatkozásáról beszélt, és amellett, hogy Igor Dodon moldovai elnök Nagy-Moldováról szóló nyilatkozatait idézte, arra is utalt, hogy az országon belül is vannak „mozgolódások\". Sejthető, hogy ezzel a magyar önrendelkezési törekvésekre utalt, amelyeket a román politikum igyekszik a függetlenedési, elszakadási szándékkal összemosni.
De ha esetleg valaki számára nem lenne egyértelmű az utalás, akkor Șerban Nicolae, a szenátus jogi bizottságának szociáldemokrata elnöke besegített: szerinte a külföldi beavatkozást az bizonyítja, hogy az általa „revizionistának\" nevezett Tőkés László is támogatja a tüntetéseket. Vagyis az üzenet egyértelmű: aki kimegy az utcára a kormány ellen tüntetni, az a magyar „revizionizmus\" érdekeit szolgálja, és mint ilyen, akár szándékán kívül is nemzetáruló.
Vészhelyzetben rendszerint ez a román politikum ultima ratiója, ha gond van, bármelyik oldal bedobhatja a köztudatba. A PSD viszont a Ceaușescu fasiszta kommunista rendszerét fenntartó állampárt első számú jogutódjaként szinte már kiszámíthatóan veszi elő a magyarkérdést, amikor megszorongatják. Vélhetően nem tévedünk nagyot, ha azt feltételezzük: ha nem csitul a kormány lemondását követelő megmozdulások intenzitása, a kormánypárt előbb-utóbb minden egyes tüntetőt fizetett magyar ügynöknek bélyegez majd, és azzal próbálja hergelni az ország polgárait, hogy a magyarok orosz támogatással Erdélyt akarják.
A jelek szerint azonban a kormánypártokkal parlamenti támogatásról szóló megállapodást kötő RMDSZ-t még ez sem zavarja. Persze tudjuk, hogy tudják: a PSD sem gondolja komolyan az összes vérlázító ostobaságot, amellyel a hiszékeny polgárokat kábítja, de ez nem mentő körülmény. Azáltal ugyanis, hogy kitart a kormány mellett, nem tesz egyebet, mint hogy legitimálja a gyakorlatot, miszerint ha szorul a kapca, akkor egy kis magyarveszéllyel való riogatás mindig megteszi a hatását.
És nemigen elfogadható érv, hogy az együttműködés igazából még el sem kezdődött, a Btk. módosításáról pedig nem kérték ki az RMDSZ véleményét. Egyrészt nehezen tudjuk elképzelni, hogy az RMDSZ olyan helyzetben, hogy nélküle is megvan a kormánytöbbség, képes lesz olyan ügyeket keresztülverni a magyar kártyát rutinszerűen használó PSD-n, amelyeket akkor sem sikerült megvalósítania, amikor a kormánytöbbséghez kellettek a voksai. Másrészt pedig ez a kormány – és a mögötte álló két párt – már országnak-világnak megmutatta, mennyit ér, és mennyire lehet bízni benne. És ez az RMDSZ-en kívül lassan már minden józanul gondolkodó ember számára egyértelmű.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
A bukaresti koalíciós pártok közötti vagdalkozásokat elnézve egyre inkább az az érzése az embernek, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) sikerült feltalálnia egy sajátos politológiai hibridet: az ellenzéki kormánypártot.
szóljon hozzá!