Megszokottá vált 2010 júniusa óta, hogy a trianoni békediktátum aláírásának napjára a nemzeti összetartozás napjaként emlékezünk.
2013. június 04., 09:072013. június 04., 09:07
Vannak, akik bírálják a döntést. A szélsőjobb szerint aki ezen a napon ünnepel, az a Magyarországot megcsonkító igazságtalan békeszerződést ünnepli, mások szerint pedig az ilyen traumatikus emlékeket inkább el kéne temetni.
Pedig épelméjű ember nem gondolhatja komolyan, hogy bárki, aki részt vesz valamilyen megemlékezésen a mai napon, az ország szétdarabolását ünnepelné, és az sem lehet megoldás, hogy inkább ne is beszéljünk Trianonról. Attól ugyanis még létezni fog a trianoni trauma, hiszen az a diktátum, majd az azt újra hatályba léptető párizsi béke aláírásának pillanatától kitörölhetetlenül részévé vált minden magyar sorsának. Ezért Trianonnal foglalkozni kell, beszélni kell róla, meg kell próbálni feldolgozni. Hiszen elfelejteni amúgy sem lehetne – az utódállamok kormányai vagy hatóságai rendszerint gondoskodnak arról, hogy eszünkbe jussanak a kisebbségi sors velejárói.
Például épp a napokban viselkedett úgy Eugen Nicolăescu román egészségügyi miniszter, mintha a kisebbségi nyelvhasználat szavatolása valami förtelmes perverzió volna, amikor határozottan cáfolta, hogy az általa irányított minisztérium körlevélben fordult a megyei egészségügyi igazgatóságokhoz, felszólítva azokat a kisebbségi nyelvhasználati jogok tiszteletben tartására.
Persze nem elég, ha állandóan csak másokra mutogatunk – le kell győzni a belső Trianont is, fel kell számolni azt az áldatlan helyzetet, amely annak nyomán alakult ki, hogy egész generációk nőttek fel Magyarországon úgy, hogy a lehető legtermészetesebb módon románozzák az erdélyi vagy szlovákozzák a felvidéki magyart.
Trianon feldolgozása, a trauma felszámolása ugyanakkor ma természetesen nem azt jelenti, hogy „Mindent vissza!\" Az elszakított nemzetrészek egymásra találásán túl ma nem a határok módosítása a fő cél, hanem az, hogy a román, a szlovák, a szerb kormányok maradéktalanul teljesítsék minden, a békediktátum aláírásakor és azóta tett, a kisebbségek jogainak biztosítására vonatkozó ígéretüket. Ebből viszont nem engedhetünk. Ha úgy tetszik: Nem, nem, soha.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!