2012. január 19., 09:392012. január 19., 09:39
Először is következzenek hát a józan ész sugallta, kipróbált és bevált túlélőtippek azok számára, akik még hisznek abban, hogy boldogulni lehet becsületes munkával – nem föltétlenül tájainkon, hanem akárhol.
A legfontosabb, hogy egy ilyen felelős ember nincs röghöz kötve. Elsősorban törekszik arra, hogy a jövedelmei – nem véletlen a többes szám, hiszen több helyen is dolgozik – olyan tevékenységekből (is) származzanak, amelyek nem helyhez kötöttek, tehát bárhonnan végezhetők.
(A világháló csodálatos együttműködési lehetőségeket rejt ilyen téren.) Nem költekezik nyakra-főre, hanem úgy intézi az életét, hogy a bevételei mindig meghaladják a kiadásait (egyáltalán nem könnyű lemondani dolgokról, tudom). Kettő: az illető megtakarításait, illetve a vagyontárgyait többféle módon és több helyen (esetleg több országban) tartja. Így nincs kitéve annak, hogy ha valahol szorul a hurok, akkor mindent elveszíthet. Továbbá a tudás az ő legnagyobb „fegyvere”: a saját tevékenységi területén – nemegyszer autodidakta módon – fejleszti önmagát egész életében. Nyitott arra, hogy új szakmát tanuljon, netalán ért valami közönséges mesterséghez is, az asztalosságtól a szabóságig (ki tudja, mikor fog jól).
Folyékonyan kommunikál 2-3 nyelven, és ha X ország nyelvét kell megtanulja, mert épp ott adódik munkalehetőség, azonnal nekilát, és nem fél az ismeretlenbe utazni. Végül (és ez már tényleg a személyes függetlenség): igyekszik még egy állampolgárságot szerezni (nyilván egyáltalán nem mindegy, milyet) a biztonság mindenekelőtt alapon.
A tüntetők ezzel szemben a szokásos módszert alkalmazzák: számon kérik valós és vélt jogaikat a kisebb-nagyobb hatalmú állami hatóságokon, az Unión, a gazdagokon stb. Hogy miért várják el elég sokan, hogy nem ők, hanem másvalaki vagy másvalami javítson a helyzetükön? (Ezen a rejtélyen már évek óta töröm a fejem, sikertelenül.) De ez most mellékes, az igazi kérdés az, mit tesz a jelenleg apatikus tömeg? Ha forradalmat akar csinálni, hát tegye. Ez esetben az utolsó túlélőtippem az, hogy szerezzünk be magunknak egy kis magánhadsereget, vagy ha erre nincs keret, hát akkor, szégyen ide, szégyen oda, fuss(unk) innen, míg le nem zárják a határokat (ahogy kérték egyes tüntetők Bukarestben).
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.