2009. július 08., 10:382009. július 08., 10:38
Engem például zavar a manele. Isten látja, bármikor szívesen változnék kedves szőke kislányból tűzokádó sárkánnyá, hogy az alsó szomszéd CD-lejátszóját lángra lobbantsam, esetleg a függönnyel vagy magával az alsó szomszéddal egyetemben, amikor csöndes szombat délutánokon nyitott ablakkal bömbölteti Szalámi Flóriánt vagy a többi agytrösztöt. De nem teszem, nem változom semmivé.
Hát még akkor, ha esetleg nem is hallom, mert mondjuk egy zárt térben buliznak azok az emberek ilyesmire, akik ezt szeretik. Zavar, igen, már ennek a műfajnak a puszta léte is. De nem tehetek ellene semmit. És józanul gondolkodva nem tehet semmit egy önkormányzati képviselő, egy patronátusi ügyvezető sem pusztán abból a megfontolásból, hogy őt valami zavarja.
Mi is zavarja voltaképpen? Hogy egy zenekar nem arról énekel, hogy pucér fenekű lányok táncolnak a tengerparton, vagy arról, hogy jó sok pénzért minden nőt meg lehet venni, miközben a tagok nyakában hatalmas aranyláncok lógnak, és olyan a hangjuk, mint akiknek egy szem szilva van a… nos, torkában? Tudják mit? Engem meg az zavar, akire ráillik a leírás. Kikérem magamnak.
Ahogy ő is kikéri magának, mind az egy írásbeli lakossági panaszával (vajon ki írhatta?), hogy a produkciós cég aprólékosan megjelölje a fellépő zenekar műfaját. Talán attól is fél, hogy a huszonkét ortodox templom városának maradandó károsodásokat okoz, ha valaki fekete trikóban lép a színpadra.
Tudtommal sem Bukarest, sem Debrecen keresztényi aurájában nem esett kár még egyetlen metálkoncert miatt sem, és azt sem hiszem, hogy egyetlen este alatt megnőtt volna az elkárhozásra ítéltek száma ezekben a városokban. De úgy gondolom, hogy Parizer Guca fellépése úgy általában tesz rosszat nekem, még akkor is, ha nem látom. Kikérem magamnak. Tiltsák be. A korlátoltságot, a butaságot és az agressziót, ami nem egy plakáton nyilvánul meg, hanem például a szemérmetlen ünneprontásban. Tiltsák be.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok