Hirdetés

Térhódítók

Úgy tűnik, tényleg elkezdett dübörögni a román gazdaság, hiszen az állam azt is megengedheti magának, hogy csak úgy „hozzávágjon” értékes ingatlanokat bizonyos magánintézményekhez. Persze senkit se tévesszen meg, hogy a jegybank sepsiszentgyörgyi fiókjának egykori székhelyéül szolgáló épületrészt a kormány az ortodox egyháznak adományozná.

Balogh Levente

2012. június 01., 09:102012. június 01., 09:10

Ez nem azt jelzi, hogy az állam azt sem tudja, mit kezdjen töménytelen vagyonával , csupán azt, hogy egyrészt az egyenlők között ma is vannak egyenlőbbek, másrészt azt, hogy a frissen hatalomra került szocialista-liberális kormány ugyanúgy az ortodox egyházat tekinti egyik legfőbb partnerének a magyarlakta erdélyi települések etnikai és vallási arányainak megbontásában, mint elődei. Ezen nincs is mit csodálkozni, hiszen egyrészt kampány van, és a Nyírő-újratemetés kapcsán a bukaresti hatóságok részéről tapasztalt ámokfutás (amit az sem enyhít, hogy a magyar fél sem teljesen támadhatatlan az ügyben) már jelezte: a magyar kártya kijátszása továbbra is része marad a kabinet kampánystratégiájának.

Másrészt vannak távlatibb, „magasztosabb” célok is: arra számítanak, hogy az államegyházként funkcionáló román ortodoxia segítségével egyszer sikerül teljes mértékben, véglegesen meghódítani a még ma is nagyszámú magyar által lakott vidékeket. A bankfiók épületére az ortodox egyháznak amúgy egyházként nincs szüksége, hiszen az ország egyik legvirágzóbb vállalkozása, éves bevétele eléri a 90 millió eurót. A hódítás letéteményeseként viszont annál inkább, hiszen minden, magyar közegben ortodox kézbe kerülő ingatlan egyben azt is jelenti, hogy az román kézbe került.

Ha a kormány komolyan gondolja az ajándékozást, akkor valóban itt az ideje a nemzetközi közvéleményhez fordulni. A hivatalos EU ódzkodása a kereszténységtől ez esetben abszurd módon akár még kapóra is jöhet – most akár még Daniel Cohn-Bendit-et és elvtársait is szívesen látnánk, hogy az erdélyi és partiumi városok főterén tüntessen a fasiszto-klerikális reakció kisebbségellenes lépései ellen. Persze komolyabb fellépésre is szükség lesz – abban ugyanis biztosak lehetünk, hogy a hagymakupolás térhódítás magától nem áll le.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés