2009. szeptember 03., 11:092009. szeptember 03., 11:09
A közös főhajtáson az egykori ellenségek ugyanis olyan oldalról igyekeztek ráirányítani a figyelmet a történtekre, hogy ezáltal érvényt nyerhet Donald Tusk lengyel külügyminiszter kijelentése, miszerint az igazság felkutatása teszi lehetővé a bizalomépítést. Például az európai szolidaritást. Az igazit.
Nem lehet ugyanis elmenni amellett, hogy miközben Angela Merkel német kancellár beismeri, Lengyelország 70 évvel ezelőtti megtámadásával Németország az európai történelem legtragikusabb fejezetét nyitotta meg, ugyanakkor azt sem hallgatja el, hogy az egykori keletnémet területekről több mint tízmillió személyt üldöztek el az utódállamok, s hogy ezekről a jogtalan elüldözésekről és kitelepítésekről is beszélni kell. És amellett sem lehet elmenni, hogy Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök a Ribbentrop–Molotov-paktum – és azt ezt megelőző szovjet–német szerződések – elítélésével nyilvánosan elismeri: a második világégés kirobbantásában a Szovjetuniónak, de Nagy-Britanniának és Franciaországnak is megvolt a maga része. S ugye ezekről is tárgyalni kell.
Egyvalami azért mégis hibádzott a megemlékezésekről. Annak legalább részleges beismerése, hogy a második világháborút megelőzte egy első. Amelynek lezárását olyan békeszerződések szentesítették, hogy azok láttán az antant haderők főparancsnoka, Ferdinand Foch francia tábornok mintegy váteszként jegyezte meg 1919 júniusában: azok nem békeszerződések, hanem húsz évre szóló fegyverszünetek. Amelyek magukban hordozzák az újabb konfliktust. Ma már tudjuk: Foch csak két hónapot tévedett.
Tehát a második világháború kirobbanása hetvenedik évfordulóján tapasztalt, hazafias hőzöngéstől, nacionalizmustól, politikai fűszerezéstől mentes, igazságkereső, józan és őszinte megközelítést tovább lehet gyakorolni. Például az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés tárgyában. Nem az egymás fejére való olvasásért, hanem valamiféle, mindenki számára megnyugtató jóvátételért. Mert csak ez teszi lehetővé a bizalomépítést. Például az európai szolidaritást. Az igazit.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok