Manapság már mindennek van adott dátumon ünneplendő napja, az európai nyelveket 2001 óta szeptember 26-án népszerűsítik. A propagálásnak magasztos, hangzatos és magától értetődő a célja: olyan idealisztikus, de immár közhelyszámba menő fogalmakra összpontosít, mint a többnyelvűség, a nemzetek közti nyitás és kommunikáció, az interkulturális sokszínűség stb.

Az igyekezet, hogy világnyelveken meg tudjunk szólalni, önös érdektől függően vagy függetlenül immár teljesen kézenfekvő. Nem is kell felmérés ahhoz, hogy lássuk, az internet és tévé átkos-áldásos hatásának eredményeként már az óvodások is értenek angolul, a diákok mind lendületesebben tanulnak idegen nyelveket, oktatási rendszerünk pedig erőteljesen támogatja ezt.

A világnyelvek egyre szélesebb körű ismerete ugyanakkor lassan megkerülhetetlen követelménye a boldogulásnak: útlevelet jelent a külföldi munkavállaláshoz, hiszen az angolul, franciául, németül, olaszul, spanyolul beszélő fiatalok könnyedén érvényesülhetnek az európai országokban, ahová sokan már érettségi után nyílegyenesen és szélsebességgel igyekeznek. Sőt már itthon is szaporodnak a munkalehetőségek, ahol előnyt jelent az idegennyelv-ismeret.

A pénzszerzési, boldogulási szempontokon túl azonban érdemes tekintetbe venni, másfajta vetületei is vannak annak, hogy valaki megismer, ezáltal elfogad egy másik nyelvet és kultúrát. Umberto Eco szellemes bon mot-ja, miszerint „Európa nyelve a fordítás”, természetesen arra is utal, hogy a nyelvek közti átjárhatóság a kultúrák és nemzetek közti hidak építését jelenti. De mielőtt felülnézetből tekintenénk az öreg földrész bábeli nyelvzavarában rendet teremteni képes tényezőkre, jó körülnézni a saját és szomszédaink háza táján, ahol hatalmas felkiáltójelként jelenik meg az anyanyelvhasználati jog kérdése.

Íme, bár nemzetközi bírálatok kereszttüzébe került az új, kisebbségellenes, a kisebbségi nyelvek használatát visszaszorítani akaró ukrajnai oktatási törvény, mégis aláírta Petro Porosenko elnök. Vagy vegyük az áldatlan romániai viszonyokat, amelyek közepette számos fronton nap mint nap megkérdőjeleződik az anyanyelv használatához való jog.

Úgyhogy, bár folyékonyan tud angolul, németül, spanyolul az ifjú nemzedék, jó kérdés, hogy arra vajon megtanítja-e őket ez az ország, hogy tiszteletben illik, sőt kellene tartani nemcsak a nagy nemzetközi nyelveket, hanem a többségiek mellett élő kisebbségek anyanyelvét is. Amíg ez meg nem történik, addig korántsem mondhatjuk el, hogy a fordítás Európa nyelve. Addig a nyelvek, nemzetek, kultúrák közti valódi átjárhatóság – legalábbis nálunkfelé a gyakorlatban – nem több szépséges illúziónál.