
Két, egymással teljesen párhuzamos világ szabályai szerint viszonyulunk nap mint nap a kóbor kutyák problémájához.
2013. szeptember 03., 19:222013. szeptember 03., 19:22
2013. szeptember 03., 23:302013. szeptember 03., 23:30
Az egyiket emberséges oldalunk tartja mozgásban: ha személyesen eddig nem is esett meg a szívünk egy árva jószág láttán, a közösségi portálokon rendszeresen megjelennek fényképek szomorú szemű, aranyos teremtményekről, amelyek egyik ismerősünk mellé szegődtek az utcán, vagy összekuporodva, a szemetes mellett nyüszítenek segítségéért. A jószívű megtaláló megpróbál gazdit keresni a nincstelen ebnek – van úgy, hogy sikerül.
A másik, sötét oldal félelmetes, de sajnos ugyanúgy hozzátartozik sokak mindennapjaihoz. A városok lakónegyedeiben jó szándékkal felhizlalt, ám később területüket falkákba verődve védő, vicsorító, kergetőző ebek olyan veszélyt jelentenek, amilyenek csak a civilizáció előtti időkben leselkedtek az emberre.
Romániában évtizedek óta rendezetlen a kóbor kutyák ügye. Szűk két éve nagy felháborodást keltett a korábbi kormány által elfogadott jogszabály, amely az önkormányzatok hatáskörébe utalta a probléma megoldását, azzal a kiegészítéssel, hogy ha kell, az illetékesek az elaltatás mellett is dönthetnek. A végül alkotmányellenesnek kimondott törvényen a mostani szociálliberális hatalom is szöszmötölt, de érezhető előrelépés csak azokban a városokban történt, amelyek már hosszú évekkel ezelőtt bevállalták, hogy saját költségen begyűjtik, sterilizálják, féregtelenítik a kóbor ebeket, visszaszorítva a szaporodás és a fertőzés lehetőségét.
Így járnak el az erdélyi városok többségében, de a bukaresti tragédia mellett akkor sem nem lehet szó nélkül elmenni, ha messze van tőlünk. A halálra mart négyéves kisfiút több száz harapással marcangolták szét a vérebek, amelyek ragadozóként csaptak le áldozatukra – Románia fővárosa, Bukarest kellős közepén.
Erre nincs mentség, még akkor sem, ha az utcán egy a százezerből tesz ilyet. A civilizáció kiszorította életterünkből a vadállatokat – ha ma ilyen (bárhol) megtörténhet, azért csakis végzetes tehetetlenségünk, vagy inkább lágyszívűségünk okolható.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
szóljon hozzá!