2013. február 18., 08:332013. február 18., 08:33
Arra még figyeltem, hogy csakis szállodában lakhatnak, mert ott van, aki beveti az ágyukat… Innen aztán tovább már nem érdekeltek a magasröptű érveik, ennyi elég volt. Ez igen, úgy látszik, a francia forradalom hiába leckéztette meg az arisztokráciát, most virul, mint még soha. Nálunk legalábbis. Hogy kell valaki, aki felrázza a párnát, kisimítja a lepedőt, elrendezi a paplant – ilyesmit legföljebb azok a kecskék mondanak, akiknek (igen, akik és nem amik!) a népi bölcsesség érdekeseket mond a vakarósságáról.
Egyébként is veszélyes a szállodai szobalányok természetrajza: hogy megjárta a jobb sorsra érdemes, de immár holtvágányra húzott pénzügyi mogul, aki – ha jól tudom – a sajtóból értesült arról, hogy megerőszakolta a termetes, díjbirkózónak sem akármilyen, középkorú hölgyeményt. Igaz, hogy a Dâmboviţa partján egy ilyen hír semmiféle visszhangot nem keltene, emberek vagyunk, intéznék el egy legyintéssel. Na de, ha megvan a frissen elrendezett fekhely, akkor miért is akarnának naponta az ország másik végébe ingázni – repülővel?! Alig akarták elfogadni, hogy csak egyszer egy héten… Amikor ezeket a hajmeresztő költségtérítéseket hallottam, akkor előbb az jutott eszembe, hogy Franciaországban egy képviselőnek körülbelül annyi a jövedelme, mint egy középiskolai tanárnak, és csak az nyomul a törvényhozásba, akinek meggyőződése, hogy ha valaki, akkor ő igazán képviselőnek termett. S ha tanár, akkor már elkerülhetetlen volt a képzettársítás a hajdani latinóráinkkal, amikor megtudtuk, hogy a miniszter szó, csakúgy, mint a katolikus misék ministránsai segédet, szolgát jelent. És elkezdtem magamban sopánkodni amiatt, hogy szép csendben elsorvasztották a latin tanítását az iskolákban, feltehetőleg azért, nehogy valaki megtudja, mit is jelentett az ókor homályba vesző idejében a közügyeknek a szolgálata. Amikor egy szenátor még képes volt elkészíteni a fekhelyét, mert tudta, hogy ki mint veti ágyát… És ő nem akarta, hogy mardossa a lelkiismeret, álmatlanul hánykolódjék, amiért a nép pénzén… De hát hol volt még akkoriban repülőgép, legföljebb szelek szárnyán röpködhettek volna. Ahogy a mostaniak teszik – jó erősen megkapaszkodva a költségvetési számok sörényébe, s aztán uccu neki, vesd el magad!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.