Hirdetés

Számcsépelés

JEGYZET – Mostanában az áfacsökkentéssel kapcsolatban zakatol a cséphadaró: sorolják a számokat, ugrálnak százalékról százalékra, de a lényegről ugyanúgy elfeledkeznek, mint huszonöt éve már annyiszor.

Molnár Judit

2015. április 19., 19:272015. április 19., 19:27

Azt talán még elfogadnám, hogy ne holnaptól, ne hétfőtől vagy tegnaptól, tegnapelőttől csökkenjen az öt éve egyetlen pöccintéssel megugrasztott áfa, hanem csak június 1-jétől, de miért csak júliusban kezdjük majd a hatását érezni? Miért gyűrűzik be már másnap az emelés átkos hatása, a csökkenés viszont erősen késleltetett?!

Nem tudtam már a 90-es évek derekán sem, hogy miért csapódott le a kőolaj világpiaci áremelkedése már másnap a kenyér árában, a csökkenés után elmaradt áresést viszont azzal magyarázták, hogy nem azonnali a hatás. Nem földhözragadtan kell számolni, és egyáltalán, nekünk nem az erre-arra számolgatás a dolgunk, hanem ha valamit venni akarunk, azt a pillanatnyi áron fizessük ki, és húzzunk el gyorsan az áruval, ne kreáljunk hangulatot a kérdezgetésből fakadó ácsorgással.

Most is ugyanez zajlik: ha valaki meg meri kérdezni, hogy is állunk ezzel az áfával, a szakértőknek nevezett valakik olyan arcot vágnak, mintha legintimebb titkaik felől érdeklődtek volna a lehető legilletéktelenebbek. Lerí róluk az undor, és örüljünk, ha odavetnek elénk egy-egy válasznak szánt szót.

A másik hasonló hír a képviselők-szenátorok háza tájáról jött: ők, akik bármiféle etnikai nézeteltérést mellőzve munkaszünettel tartanak be szigorúan minden szentséges napot egymás vallásában, ünnepelnek, ha kell, ha nem, alig bírva ki keddtől csütörtökig az ücsörgést a parlamenti karosszékekben, most váratlanul összecsődültek, mondván: dolgoznak. Csakhogy hamar kiderült a munka tárgya: újabb különleges nyugdíj megszavazása – maguknak. Ezúttal a mandátumaik száma alapján.

Osztottak, szoroztak, s az alapnyugdíjukhoz csapott „felkentségi” juttatás az egekig emelkedett. Európai parlamenti tagok nyugdíját emlegették, elfeledkezve a hazai összegekről, de talán épp ezért nem jön be majd mégse ez a hallatlan arcátlanság. Vagy valakinek még időben eszébe jut: valódi munkájuk alapján számíttassák ki a kegydíjukat, ne az utazgatás és láblógatás alapján!

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés