A rombolás talán a 70-es évek végén kezdődött, amikor a patinás, elismert középiskolákat hirtelen átkeresztelték ipari líceumokra, merthogy proletárdiktatúrában alig vagy semennyire sincs helye a meddő elmélkedésekbe zuhanó, állandóan piszkálódó értelmiségieknek. „Munkásököl vasököl, oda üt, ahová köll!”

S ha már szakközépiskola, akkor valami szakmát is kellett szolgáltatni: az iskolákban megjelentek a különböző profilú mérnöktanárok, és nekiláttak a szakmai oktatásnak. Ez így nagyon jól hangzott volna, de a valóságban egészen másról volt szó. A mérnöktanárok nagy része ugyanis azonnal felismerte, hogy a gondjaikra bízott nebulók nem föltétlenül a fémmegmunkálás, falrakás, vegyipari kütyülések titkairól álmodoztak eddig, és nem föltétlenül ilyen téren óhajtanak majd nyugdíjig tevékenykedni. Erről-arról beszélgetve elteltek az órák, a két-három hetes gyakorlatok pedig még lazábbak voltak.

Az akkor még létező gyárakban kellett volna élőben ismerkedniük a szakmával, ott viszont inkább udvarseprésre, rendrakásra kérték a diákokat, aztán hamar szélnek is eresztették őket, ne hátráltassák a termelést. A gyerekek nagyon szerették ezeket a kvázi pluszvakációkat, különösen, hogy a végén még papírt is kaptak egy-egy szakma „tudásáról”. 1990 után aztán gyorsan lebontották az egészet, és rövid idő alatt sikerült tönkretenni az egész szakoktatást. Egyfajta fenyegetéssé vált, hogy ha nem tanulsz, mehetsz szakiskolába. A szülők pedig presztízskérdést csináltak belőle, nehogy a család és baráti kör megszólja őket a feltörekvés hiánya miatt.

Osztályfőnökségeim idején sokszor kellett közelharcot vívnom olyan gyerekek szüleivel, kiknek kínszenvedés volt a nagyon komoly elméleti oktatás, és meggyőzni őket, hogy alig van annál kínosabb, mint olyasmivel foglalkozni, ami az embert nem érdekli. Volt, hogy sikerrel járt a meggyőzés, de akkor még többen vállalták a bukdácsolást, mint a fent említett rokoni-baráti megrovást.

Mostanra viszont szerencsére ennek is vége, és felismerték, hogy egy jó szakma legalább annyira becses, mint egy elméleti pálya. Ha nem becsesebb, mondom – csak halkan! Az iskolák is már néhány éve megkezdték a váltást, igyekeznek minél jobban felszerelt tanműhelyekkel fogadni a jelentkezőket. Járjanak egyre több sikerrel mindenütt, szívből kívánom!