Molnár Judit
2017. május 07., 16:30
2017. május 07., 16:30
Örömmel látom, hogy ha lassan is, de ébredezni kezd a különböző szakmák becsülete.
A rombolás talán a 70-es évek végén kezdődött, amikor a patinás, elismert középiskolákat hirtelen átkeresztelték ipari líceumokra, merthogy proletárdiktatúrában alig vagy semennyire sincs helye a meddő elmélkedésekbe zuhanó, állandóan piszkálódó értelmiségieknek. „Munkásököl vasököl, oda üt, ahová köll!”
S ha már szakközépiskola, akkor valami szakmát is kellett szolgáltatni: az iskolákban megjelentek a különböző profilú mérnöktanárok, és nekiláttak a szakmai oktatásnak. Ez így nagyon jól hangzott volna, de a valóságban egészen másról volt szó. A mérnöktanárok nagy része ugyanis azonnal felismerte, hogy a gondjaikra bízott nebulók nem föltétlenül a fémmegmunkálás, falrakás, vegyipari kütyülések titkairól álmodoztak eddig, és nem föltétlenül ilyen téren óhajtanak majd nyugdíjig tevékenykedni. Erről-arról beszélgetve elteltek az órák, a két-három hetes gyakorlatok pedig még lazábbak voltak.
Az akkor még létező gyárakban kellett volna élőben ismerkedniük a szakmával, ott viszont inkább udvarseprésre, rendrakásra kérték a diákokat, aztán hamar szélnek is eresztették őket, ne hátráltassák a termelést. A gyerekek nagyon szerették ezeket a kvázi pluszvakációkat, különösen, hogy a végén még papírt is kaptak egy-egy szakma „tudásáról”. 1990 után aztán gyorsan lebontották az egészet, és rövid idő alatt sikerült tönkretenni az egész szakoktatást. Egyfajta fenyegetéssé vált, hogy ha nem tanulsz, mehetsz szakiskolába. A szülők pedig presztízskérdést csináltak belőle, nehogy a család és baráti kör megszólja őket a feltörekvés hiánya miatt.
Osztályfőnökségeim idején sokszor kellett közelharcot vívnom olyan gyerekek szüleivel, kiknek kínszenvedés volt a nagyon komoly elméleti oktatás, és meggyőzni őket, hogy alig van annál kínosabb, mint olyasmivel foglalkozni, ami az embert nem érdekli. Volt, hogy sikerrel járt a meggyőzés, de akkor még többen vállalták a bukdácsolást, mint a fent említett rokoni-baráti megrovást.
Mostanra viszont szerencsére ennek is vége, és felismerték, hogy egy jó szakma legalább annyira becses, mint egy elméleti pálya. Ha nem becsesebb, mondom – csak halkan! Az iskolák is már néhány éve megkezdték a váltást, igyekeznek minél jobban felszerelt tanműhelyekkel fogadni a jelentkezőket. Járjanak egyre több sikerrel mindenütt, szívből kívánom!
Balogh Levente
Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.
Balogh Levente
A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.
Makkay József
Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.
Balogh Levente
Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.
Makkay József
Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.
Kiss Judit
Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.
Balogh Levente
Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.
szóljon hozzá!