2009. szeptember 23., 11:452009. szeptember 23., 11:45
Arra a következtetésre jutottam, hogy a főbűnös az ócskavas-kereskedő, mert beveszi az olyan tárgyakat is, amelynek származása egyértelműen kikövetkeztethető. Egyik fővárosi hírcsatorna munkatársai kerestek fel a napokban egy ócskavaslerakatot rejtett kamerával. A tulajdonosnak a szeme se rebbent, mikor a riporter érdeklődni kezdett, hogy beveszik-e a vasúti síneket.
Hogyne, jött a válasz, már van vagy száz méter nálam. 55 bani egy kiló vas, 1 lej a réz. A lerakat környékén téblábaló „áruszállítók” is oktatják a riportert: most hoztam be 200 méter vasúti sínt, ha nem lát senki, gyerekjáték beszerezni. S így tolvajéknak szabad a pálya, visznek mindent, ami vas vagy legalább hasonlít hozzá, nem számít, csak minél nagyobb, nehezebb legyen.
Már külön üzletággá fejlődött a fémtolvajlás, hetente lehet látni/hallani/olvasni mindenféle érdekességről: a lengyelek tankot loptak, amit daruval és traktorokkal vontattak el egy katonai gyakorlótérről, Magyarországon Antall József miniszterelnök bronzszobrát lopták el kétszer is, de Európa-szerte népszerű a vasúti sín-, rézkábel-, síremlék-, csatornafedél-, haranglopás és bármilyen más közterületi fémberendezés.
A tény, hogy meg se gondolják, milyen következményekkel járhat egy vasúti síndarab ellopása, már meg se tud botránkoztatni. Hisz még az sem riasztja vissza a fémtolvajokat, hogy 18 év börtönt lehet kapni egy ilyen tettért. Az sem volt elég jó példa, amikor februárban Konstancán lelőttek egy fémtolvajt a rendőrök, vagy mikor Nagyváradon márciusban meghalt egy nő, aki fémdarabok után kutatva túl mélyre ásott, és betemette egy nagy adag föld.
Inkább idejében megtanítják a gyerekeket a szakma titkaira, s elküldik őket templomba ócskavasért, ahogy történt, a besztercei evangélikus templomban. Az úgyis elég régi épület. Mondjuk annyit még csatolhattak volna a tananyag mellé: a templomot azért nem kell felgyújtani, mert a kultúrarombolásért senki nem fizet. Még…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok