Az argentin futballisták közül többen maximálisan feszegették a sportszerűtlenség határait
Fotó: Argentin Labdarúgó-szövetség
A történelem nemcsak hősökről, hanem árulókról is szól, mégha igencsak keveset emlegetjük őket. A sport világában is beszélhetünk eredményességről és eredménytelenségről egyaránt, sztárokról és – antisztárokról.
2026. július 22., 18:322026. július 22., 18:32
A sokszorosan aranylabdás – és a világbajnokság többi meccsén amúgy jól szereplő – Lionel Messi nevét mondhatni mindenki ismeri. Most viszont elérkezett az ideje, hogy mélyen az agyunkba véssük Leandro Paredes nevét is. A Boca Juniors 82-szeres középpályás válogatottja Rómában, Szentpétervárott, Párizsban és Torinóban is rúgta a pettyest, aztán visszatért klubjához, de immár New York stadionjában vonult be végérvényes a futballtörténelembe.
Paredes már kapott egy sárga lapot a pályán a világbajnoki döntőt a romboló védekezésre, a kapuratörés élményének megvonására, az ellenfél szétrúgására, majd úgy két és fél órás focitlanságot követően a tizenegyesek berúgására alapozó argentin válogatott tagjaként. És mivel a negyven-ötven millió euróra taksált játékos zsebei csak az ezüstéremmel járó búsás dollárkötegek, és nem az aranyéremért járó még vastagabb pénzpiramisok befogadására predesztináltattak, a különbség elvesztése miatti újabb jachtozások, netán dorbézolások és dicsőségre törekvések teljesen elborították az agyát.
A birkózás, a dzsudó, a karaté és a szumó mindenféle fogását bevetette a döntőt teljes erkölcsi és focifölénnyel megérdemelten megnyerő ellenfelei ellen. Ellenségeknek tekintette őket, akiket le kell teperni a földre. Mindezt sok tízezer jelen levő és pár milliárd tévénéző, világhálót követő embertárs meghökkenésére.
Lehet-e más oka, mint az antifoci pénzszagú bálványa? Mert arról szó sem lehetett, hogy bármiféle igazságtalanság frusztrációjával telítődött volna. Egyrészt minden bírói ítélet teljesen igazságos volt, másrészt az alapszabályzatában a gólszerzés célját rögzítő futball szégyene világbajnoki döntőt játszani úgy, hogy az argentin csapatnak egyetlen kapuralövésig sem sikerül eljutni a rendes játékidő és a vele járó hosszabbítások száz percében, majd a 106. percben bekapott góltól is csak háromra futotta kapun kívül.
Adott helyzetben húsz-nulla volt a kapuralövések aránya, a legjobb dél-amerikainak pedig Shakira bizonyult a meghosszabbított szünetben zajló showműsor szereplőjeként. Messi száz perc alatt 29-szer ért labdához, az argentin játékosok pedig szinte ennyiszer az ellenfél lábához. Ez a látvány pedig minimum tizenegyezer dollárjába került az argentin antifutballt a helyszínen is megtapasztaló pénzes szurkolónak.
Esetleg azért lehetett frusztrált az anyai ágon paraguayi származású Paredes, mert már nem beszéli anyanyelvét, a guarani nyelvet, csak a spanyolt? Netán történelmi igazságtételt akart véghezvinni az egykori konkvisztádorok ősbirodalma ellen? Vagy a Falkland-szigetek hovatartozásáért állt volna bosszút, mert jachtjával éppen ott szeretett volna vakációzni idén nyáron? Félretéve az iróniát: aligha.
Az idei labdarúgó-világbajnokság halaszthatatlanná teszi, hogyan lehetne visszatérni a foci szeretetére a pénz bálványozása helyett. Amúgy Amerika is bebizonyította, hogy a futball egészen jó biznisz! Megvalósította a legújabb amerikai találmányt, a hidratációs szüneteket, ami teljes összhangban áll a nemzeti kosárbajnokság meccseivel, amelyek az Egyesült Államokban kivételesen 12 perces negyedekből állnak, két perccel hosszabbak és sok százezer dollárral többek.
A rómaiak is adtak cirkuszt a népnek, csak az a kérdés, hogy az istenadta nép mit kapott, mit kap a „cirkuszi porondtól”. Egy korábbi írásomban már feszegettem a kérdést, ami lassacskán sürgető: Foci-e a futball? Idemásolom, amit két éve írtam, Leandro Paredes a tanúm: „Az egykor szabályzatban lerögzített gólra törő csapatszellem ugyanis mára elavult számos esetben. Az antifutball hivatalos megreformálásra váró szabályzata értelmében a mai játék célja, hogy a rendelkezésre álló idő alatt lehetőleg ne szülessen gól, és ezért a szabadfogású birkózás és cselgáncs bizonyos fogásainak az alkalmazása javasolt. A legfőbb taktikai utasítás szerint mindent meg kell tenni (valamivel kevesebbet ugyan, mint a rögbiben), hogy az ellenfél meg se közelíthesse a kaput. Inkább egy beadott arccsonttörés, mint egy bekapott gól!”
Ma sem feledhetem Kempes színészkedéseit és időhúzó fetrengéseit, meg a csodagyerek Maradonának sem volt könnyű megbocsátani a tudatos kezezését követő gólját, amiért a mai VAR-technika alapján bizonyára piros lap járt volna. De a nyolcszoros aranylabdás Messi képességei, no meg az argentin foci meg-megvillanásai mindezeket feledtették. Paredes totális sportszerűtlensége után azonban nehéz lesz új Messit találnia Argentínának...
Argentína fővárosa, Buenos Aires egyik negyedének névadója a Boca Juniors focicsapat, amely a River Plate társaságában évtizedek óta argentin sztárcsapat. Itt rúgta a pöttyöst Diego Maradona és Lionel Messi. A Boca negyed színesre festett házsorait járva gipszszobruk, arcképük sok helyen fellelhető. Akárcsak Ferenc pápáé, az argentin főváros korábbi kardinálisáé, aki amúgy elfogadta a Boca Juniors díszklubtagságát. Javasolom, hogy a gyónást végző Paredes szobrát is mintázzák meg mindenki okulására.
Maradona, Messi, Paredes és Ferenc pápa. Focit, cirkuszt a népnek – némi vallásossággal dúsítva.
A szerző marosvásárhelyi egyetemi tanár
Sportújságírók, szakírók, futballszurkolók körében jó ideig témát szolgáltat még a hétfőre virradóra befejeződött, az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó által közösen rendezett labdarúgó-világbajnokság.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Ahogy eljött az ősz, két, Ukrajnát érintő fontos témában is új fejlemények történtek: ha döcögősen is, de úgy tűnik, elindult a kisebbségek jogainak helyreállítása, közben pedig újraindult az amerikai békeközvetítés Moszkva és Kijev között.
Mit láthat a szeptember 7-én a tizenkettedik osztályt megkezdő, azaz a felnőttkor, a romániai felnőtt társadalom kapujában álló fiatal, ha kicsit visszatekint országa élére?
Hazatér a diaszpórában élők egy része. Nem tömeges jelenségről van szó, de a fogadásukat segítő „kupaktanácsok” megalakulása jelzi, hogy az önkormányzatok és állami hivatalok már számolnak ezzel. Kérdés, hogy a hazatértek közül hányan maradnak itthon.
Ha másban nem is, egy dologban biztosan jól teljesítenek a romániai pártok: a politikai káosz és instabilitás fenntartásában verhetetlennek bizonyulnak.
Futballszurkolóként nem tartom ördögtől való pazarlásnak, ha önkormányzatok százezreket, akár milliókat költenek nagy múltú helyi focicsapatokra. Azonban ez így nem mehet tovább.
Ötszáz évvel a magyar történelem egyik legsúlyosabb tragédiája után országszerte megemlékezésekkel és katonai tiszteletadással hajtottak fejet a mohácsi csata áldozatai előtt.
Amikor történelmünk egyik legtragikusabb eseményére, a mohácsi vész fél évezredes évfordulójára emlékezünk, hiszen emlékezni mindenkoron szent kötelesség, szükséges áttekinteni az előzményeket.
Továbbra is tapasztalható, hogy a választások óta szakadék húzódik az erdélyi és a magyarországi társadalom jelentős része között, ám az árok betemetése nem reménytelen – abban ugyanakkor jelentős szerep hárul az új magyar kormányra.
Bár a Tisza-kormány nemzetpolitikáért felelős illetékese több fórumon is leszögezte erdélyi látogatása során, hogy az új budapesti hatalom nem kíván hozzányúlni a külhoni magyarok szavazati jogához, jelentős nyomás nehezedik rá az anyaországban.
Miközben egyes országokban már be is tiltották, vagy fontolgatják, hogy betiltsák a közösségi oldalak használatát a 16 év alatti fiatalok körében, néha az az ember érzése, hogy egyes, 18 évnél idősebb felnőttek esetében sem ártana a tiltás.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!