VEZÉRCIKK – A puding próbája az evés – már csak ennyit mondhatunk, miután Klaus Johannis államfő csütörtökön kihirdette az amúgy általa is hiperoptimistának nevezett 2017-es állami költségvetést. Az igazság az, hogy nem volt más választása – hiába látszik messziről, hogy ennek a pudingnak sem a színe, sem az állaga nem az igazi, s még egy kicsit büdös is.
2017. február 19., 23:302017. február 19., 23:30
Folytathatta volna ugyan a kormánnyal vívott gerillaharcot, és visszaküldhette volna megfontolásra a parlament elé a költségvetést, de ez csak időhúzásnak lett volna elég, a PSD–ALDE-koalíciónak – az RMDSZ támogatásával vagy anélkül – van akkora többsége, hogy pár nap alatt ugyanazt a szöveget küldték volna vissza az államfőhöz, akinek ekkor már muszáj lett volna kihirdetnie azt. Alkotmányossági kifogással is élhetett volna, de szakértői csapata vagy nem talált fogást a költségvetésen, vagy felesleges huzavonának gondolták a lépést.
Nem volt más választása Johannisnak azért sem, mert Sorin Grindeanu miniszterelnök már csütörtök délben a kormányülésen rajta verte el a port, amiért a kormány nem tudja elkezdeni gyakorlatba ültetni a kormányprogramon alapuló büdzsét, és megpróbálta az államfőre hárítani az esetleges kudarcot, mondván, hogy a kihirdetés késlekedése miatt meghiúsulhatnak bizonyos intézkedések. Nos ennek az ódiumát nem akarta bevállalni Johannis, s nem sokkal a kijelentések elhangzása után sajtótájékoztatót hívott össze, amelyen bejelentette, olyan, amilyen, de ő kihirdette a költségvetést.
Így tehát gyors reakcióval pattintotta vissza a labdát a kormány térfelére, megelőzve ezáltal, hogy ráfoghassák a büdzsébe kódolt kudarcot, és egyúttal cselekvésre kényszerítette Grindeanuékat (vagyis Dragneáékat – ha pontosan akarunk fogalmazni). A labda tehát a kormány térfelén pattog, és várjuk a következő lépést. Jelen pillanatban rajtuk kívül senki sem hiszi, hogy ez a költségvetés megvalósítható, de megkapták az esélyt, hogy bebizonyítsák, mindenki téved, és képesek 14 százalékkal növelni az államkassza bevételeit, hogy a bér- és nyugdíjemelések mellett is 3 százalék alatt tudják tartani a deficitcélt, a gazdasági növekedés üteme pedig az év végére meghaladja az 5 százalékot.
Bízni azonban sajnos tudunk nem bennük, az ártatlanság vélelmét is eljátszották a saját holdudvaruk bőrének megmentésére tett kísérletükkel. De ha az embereket máig utcán tartó, hírhedt 13-as sürgősségi kormányrendelet nem is lett volna, akkor is gyanús lenne ez a puding, amit azonban sajnos nekünk főztek, így – tetszik, nem tetszik – meg kell ennünk. És valószínűleg busásan meg is kell majd fizetnünk érte – adóemelések, új adók vagy pedig egy újabb nemzetközi hitelszerződés kamata formájában. Ha csak – jól bevált szokás szerint – nem a tervezett infrastrukturális beruházásoktól vonják majd el a pénzt, mi pedig álmodozhatunk tovább a kátyúmentes utakról, az országot keresztül-kasul átszelő autópályákról és egy finom csokis pudingról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
A bukaresti koalíciós pártok közötti vagdalkozásokat elnézve egyre inkább az az érzése az embernek, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) sikerült feltalálnia egy sajátos politológiai hibridet: az ellenzéki kormánypártot.
Valljuk be, nem túl gyakori, hogy egy ország államfője és miniszterelnöke a nyilvánosság előtt kijelentse: megszavazná országa államiságának felszámolását.
A román külpolitika, illetve tágabb értelemben vett stratégia állapotát kiválóan tükrözi Ilie Bolojan miniszterelnök Venezuelával kapcsolatos kijelentése, miszerint az ottani események kapcsán Románia az EU-val megegyező álláspontot fog képviselni.
Közhellyé vált, hogy a gépkocsi már nem luxus, a megfelelő tömegközlekedési alternatívák nélkül alapvető szükségletté vált a mindennapokban. Egy olyan jog, amelynek szükségességét sok esetben nem lehet vitatni, viszont nem alanyi jog. Tenni kell érte.
Január 3-a, vagyis a venezuelai elnök mandátumának idő előtti lezárultát eredményező amerikai „rendészeti akció” óta a maga teljes valójában csodálható meg a 19. századi Monroe-elv áramvonalas, a 21. század követelményeihez igazított 2.0-s verziója.
Persze némi joggal vetheti fel bárki, hogy miközben Romániában az alkotmánybíróság a PSD hathatós közreműködésével éppen alkotmányos válság kirobbantásán ügyködik, miért lamentál valaki boomerbe oltott X-generációsként néhány zenecsatorna bezárásán.
Na, már csak ez hiányzott! – kommentálhatnánk a viccbeli poénnal az alkotmánybíróságnál uralkodó állapotokat. Csakhogy ez nem vicc. A taláros testületnek sikerült elérnie, hogy az eddigi pénzügyi és politikai krízist újabbal tetézze: alkotmányossal.
Képzeljék el, hogy a román parlament olyan törvényt fogad el, amely akár börtönbüntetéssel is sújthatóvá teszi, ha valaki kijelenti, hogy Románia nem az 1918-as gyulafehérvári román gyűlés nyomán, a „nép akaratából” szerezte meg az Erdély fölötti uralmat.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!