VEZÉRCIKK – A puding próbája az evés – már csak ennyit mondhatunk, miután Klaus Johannis államfő csütörtökön kihirdette az amúgy általa is hiperoptimistának nevezett 2017-es állami költségvetést. Az igazság az, hogy nem volt más választása – hiába látszik messziről, hogy ennek a pudingnak sem a színe, sem az állaga nem az igazi, s még egy kicsit büdös is.
2017. február 19., 23:302017. február 19., 23:30
Folytathatta volna ugyan a kormánnyal vívott gerillaharcot, és visszaküldhette volna megfontolásra a parlament elé a költségvetést, de ez csak időhúzásnak lett volna elég, a PSD–ALDE-koalíciónak – az RMDSZ támogatásával vagy anélkül – van akkora többsége, hogy pár nap alatt ugyanazt a szöveget küldték volna vissza az államfőhöz, akinek ekkor már muszáj lett volna kihirdetnie azt. Alkotmányossági kifogással is élhetett volna, de szakértői csapata vagy nem talált fogást a költségvetésen, vagy felesleges huzavonának gondolták a lépést.
Nem volt más választása Johannisnak azért sem, mert Sorin Grindeanu miniszterelnök már csütörtök délben a kormányülésen rajta verte el a port, amiért a kormány nem tudja elkezdeni gyakorlatba ültetni a kormányprogramon alapuló büdzsét, és megpróbálta az államfőre hárítani az esetleges kudarcot, mondván, hogy a kihirdetés késlekedése miatt meghiúsulhatnak bizonyos intézkedések. Nos ennek az ódiumát nem akarta bevállalni Johannis, s nem sokkal a kijelentések elhangzása után sajtótájékoztatót hívott össze, amelyen bejelentette, olyan, amilyen, de ő kihirdette a költségvetést.
Így tehát gyors reakcióval pattintotta vissza a labdát a kormány térfelére, megelőzve ezáltal, hogy ráfoghassák a büdzsébe kódolt kudarcot, és egyúttal cselekvésre kényszerítette Grindeanuékat (vagyis Dragneáékat – ha pontosan akarunk fogalmazni). A labda tehát a kormány térfelén pattog, és várjuk a következő lépést. Jelen pillanatban rajtuk kívül senki sem hiszi, hogy ez a költségvetés megvalósítható, de megkapták az esélyt, hogy bebizonyítsák, mindenki téved, és képesek 14 százalékkal növelni az államkassza bevételeit, hogy a bér- és nyugdíjemelések mellett is 3 százalék alatt tudják tartani a deficitcélt, a gazdasági növekedés üteme pedig az év végére meghaladja az 5 százalékot.
Bízni azonban sajnos tudunk nem bennük, az ártatlanság vélelmét is eljátszották a saját holdudvaruk bőrének megmentésére tett kísérletükkel. De ha az embereket máig utcán tartó, hírhedt 13-as sürgősségi kormányrendelet nem is lett volna, akkor is gyanús lenne ez a puding, amit azonban sajnos nekünk főztek, így – tetszik, nem tetszik – meg kell ennünk. És valószínűleg busásan meg is kell majd fizetnünk érte – adóemelések, új adók vagy pedig egy újabb nemzetközi hitelszerződés kamata formájában. Ha csak – jól bevált szokás szerint – nem a tervezett infrastrukturális beruházásoktól vonják majd el a pénzt, mi pedig álmodozhatunk tovább a kátyúmentes utakról, az országot keresztül-kasul átszelő autópályákról és egy finom csokis pudingról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
A bukaresti koalíciós pártok közötti vagdalkozásokat elnézve egyre inkább az az érzése az embernek, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) sikerült feltalálnia egy sajátos politológiai hibridet: az ellenzéki kormánypártot.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!