Hirdetés

Sokadik panelballada

Gondolom, világos, hogy az ember általában azért szokott tömbházba költözni, mert 1. nincs pénze villára, 2. nem szeretne az erdőben lakni, és szüksége van bizonyos luxusszolgáltatásokra, amelyek tanyán nincsenek. Ez utóbbi – félreértés ne essék – nem a kaviár és a francia pezsgő házhoz szállítását jelentené, hanem például a csapból folyó meleg vizet, meg a meggyulladó villanykörtét.

Nagy Orsolya

2011. szeptember 27., 10:142011. szeptember 27., 10:14

Sokat panaszkodtam már ebben a rovatban a szerény lakótelepi hajlékunkban előforduló kellemetlenségekről, de valahogy mintha minden alkalommal előállna valami teljesen új, szinte nap mint nap izgalmasabbnál izgalmasabb meglepetések várnak otthon. Először is ismét nincs meleg vizünk több mint egy hónapja. Ennek oka csak a szokásos (ami attól persze nem elfogadhatóbb): a lakóközösség egyes tagjai nemhogy hónapok, de évek óta nem fizetnek rezsit, ezért évről évre előfordul, hogy a több száz lakásban leállítják a melegvíz-szolgáltatást. Azoknál is, akik egyébként fizetnek – de ez már egy hosszabb történet. Nem mondom, hogy megszoktuk már, de egyelőre meg sem szöktünk.

A szemközti tömbház alatt tanyázó vándor népek rendszeres felbukkanása szintén nem feltűnő már, mint ahogy a – szerintem hozzánk már hazajáró – rendőrök megjelenése sem az. A szervek persze mást nem tesznek, minthogy kettőt-hármat (ahány fér) betesznek a rendőrautóba, s elviszik, csak azért, hogy a maradék nyolc még hangosabban háboroghasson az éjjel hátralévő részében. A szomszédok nemrég épp az ablakunk alatt építettek maguknak kártyaklubot – faülőkék és egy csendes szombat reggelen összefűrészelt asztalka –, ahol minden áldott nap megy a zsuga, persze hangos káromkodásokkal fűszerezve. Mit mondjak, tegnapelőtt már meg sem lepődtünk, amikor a villany sem gyulladt meg a lakásban. Mint kiderült, a bejárat előtti, ránézésre épp százéves biztosítéktáblában égett ki az egyik biztosíték. Az áramszolgáltató emberei példás gyorsasággal odaértek. Szakértői közbelépésükből annyit láttunk, hogy a nyitott doboz előtt állva a nagyobbik darab, akinek a szájából egy nyalóka vége lógott ki, rémülten rászól a kisebbikre, hogy az nehogy odanyúljon a kapcsolókhoz, mert még meg találja rázni az áram. A félig szopott nyalóka persze azóta is ott árválkodik a doboz alatt a földön, a kukáig már valamiért nem jutott el. Mi pedig néha azon gondolkodunk, mikor válik a fejünk fölötti tető is nélkülözhető luxussá.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés