2009. augusztus 18., 11:212009. augusztus 18., 11:21
Tudják, mit vegyenek fel, milyen fesztiválokra járjanak, milyen jelet ragasszanak ki autójuk csomagtartójára. Kedvenc zenei stílusuk képviselőiről minden részletet ismernek, az esetleges negatívumokat szerényen bevallják, hogy értsd: tisztában vannak a hátrányokkal, ezekkel együtt szeretik az adott stílust. Könnyű nekik ajándékot vásárolni, hisz személyiségüket rendszeresen magukra aggatják.
De mi van azokkal a szerencsétlen elveszett bárányokkal, akik nem tudják behatárolni magukat egy adott szférába? Kicsit szeretik mindegyiket, ugyanakkor számos dologban nem értenek egyet a részletekben. Szeretik rázni magukat egy-egy diszkószámra, de a pogó sem áll messze tőlük. Bandás pólót nem hordanak, már csak azért sem, mert egyik együttest sem ismerik annyira, hogy két percnél tovább tudnának beszélni róluk. Politikai nézeteik finomvegyes, ugyanakkor ingadozó.
Nem hívei különösebben egyik pártnak sem, szavazáskor – mivel muszáj egyik oldalra dőlni – arra ütik a voksot, akit pillanatnyilag a legmegfelelőbbnek látnak. Kialakítják magukban azt a rendszert, amiben hisznek, bár ez nem megvalósítható, hisz a világ annyira szétszakadt, hogy senki nem enged a maga igazából.
A táborokban kissé kívülállónak érzik magukat, inkább meghúzódnak a sarokban és figyelnek, miközben attól rettegnek, hogy valaki megfelelő beszélgetőtársnak nézi őket az adott téma kibontakoztatására. Folyton vitába keverednek, mert egyik oldallal sem tudnak teljes mértékben egyetérteni.
Idővel kezdik azt érezni, ők látnak a legtisztábban, nem vakította el őket még a rajongás, a beteges meggyőződés, s az állandó harc. Minden új információt szkeptikusan kezelnek, míg össze nem áll a kép. Aztán jön egy hívő, hitetlen tamásnak nevezi őket, vagy besúgónak, rasszistának, zsidónak, a nemzet megrontójának, esetleg nagymagyarkodónak, mellveregetőnek… nem lehetne csak egyszerűen: semmi?
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.