2011. március 24., 09:572011. március 24., 09:57
Hogy miért éppen egy ókori kalandos bolyongással, hányattatással akarták társítani a tripoli diktátor elleni akciót, legyen az ő bajuk, a hat napja tartó háború viszont máris kezd hasonlítani egy hányattatáshoz, ennek azonban egyelőre nem Moammer Kadhafi a szenvedő alanya. Diadalittas bejelentésükkel ellentétben a nemzetközi erők közel sem érték el céljukat, azaz a líbiai ezredes sarokba szorítását, hiszen Kadhafi hadserege tegnap is kíméletlenül lövette a felkelők bázisának számító nagyvárosokat. Ezzel gyakorlatilag patthelyzet alakult ki az észak-afrikai országban, ahol nagyon sokáig elhúzódhat a katonai konfliktus, amelynek során fennáll a veszélye, hogy Kadhafit sem sikerül kiiktatni, de naponta nőni fog a polgári áldozatok száma is.
Annál is inkább, mivel a véreskezű diktátor ellenzékének katonai ütőereje egy gerillasereg szintjét sem éri el, eközben viszont a nyugati szövetségesek nem is reménykedhetnek abban, hogy szárazföldi erőket vessenek be Líbiában, hiszen egy erre vonatkozó újabb ENSZ-határozatot számos nagyhatalom – például Oroszország és Kína – biztosan megvétózná, az Arab Liga ellenkezéséről nem is beszélve. Úgy tűnik tehát, hogy a franciák és a britek magukra maradnak, az amerikaiaknak ugyanis úgy hiányzik egy újabb Irak vagy Afganisztán, mint kecskének a kés. Kinek áll tehát érdekében a líbiai beavatkozás erőltetése?
Vitán felül annak a Nicolas Sarkozynek, aki belpolitikai okokból – lásd népszerűségének csökkenése –, no meg hazájának az észak-afrikai térségre gyakorolt hagyományos befolyása miatt gyakorlatilag kierőszakolta a katonai fellépést, noha korábban még erőteljesen kiállt a diktátorok mellett. A francia államfőnek produkálnia kellett valamit, hát megtette, és ebben alaposan közrejátszottak a gazdasági számítások is: a líbiai kalandozás kiváló alkalom a Rafale francia harci gép bemutatására, amelyből Párizsnak még egyetlen példányt sem sikerült eladni külföldre. Csakhogy az rendkívül sovány vigasz a szabadságra áhítozó líbiai nép számára, ha önjelölt felszabadítójuk amolyan vadászgép-reklámként, újkori kalandozásként fogja fel azt, amit jobb helyeken egy forradalom hathatós támogatásának szokás nevezni.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!