2009. szeptember 21., 10:052009. szeptember 21., 10:05
Nos, ekkor történt, hogy egy Klaus nevű bonni német fiatalember egyebek mellett arról számolt be, hogy családja szinte elmegyógyintézetbe záratta, amikor kifejtette, hogy Romániában úgy általában az utak szélén akkora por van, hogy ha esik az eső és abból latyakos sár lesz, még az autó is megcsúszhat rajta. A pormentes, jó utakhoz szokott német családja ugyanis el sem tudta képzelni, hogy ilyen is létezik a világon. Nem mondom, ettől a kijelentésétől egy kicsit magam is „pofára estem” – ahogy mondanák „ezek a mai fiatalok”.
Persze ámuldozott ő egyebeken is, többek közt a Pricske-tető fölött tornyosuló felhőkön, és amikor biztosítottam róla, hogy igen, az valódi felhő, nem szmog, sőt délutánra még eső is lehet belőle, akkor ő volt a soron a „pofára esésben”. Hanem, ez az utas történet megint eszembe jutott akkor, amikor a minap olvastam az újságban, hogy Romániában rosszabbak az utak, mint Zimbabwéban.
Elképzeltem, hogy most mit szólna Klaus családja ehhez? Már nem egyébért, de ha úgy általában a romániai utakról állapították meg, hogy nem ütik még a zimbabwéi szintet sem, vajon mit szólnának a székelyföldi utakhoz? Mert úgy általában az országban közlekedtem már olyan utakon, amelytől nem kapott volna „herótot” még a finynyás, jó utakhoz szokott német sem.
Itt azonban a Székelyföldön, mindazonáltal, hogy tudom, egy főútvonalat éppen mostanában próbálnak európai szintűvé egyengetni, hej, még mennyi olyan út van, ami a zimbabwéi szintet még meg sem közelíti… Legalábbis gyanítom, hogy így lehet, hiszen a statisztikából nem hagyhatták ki azokat a jó utakat sem, amiken jártam Bukarest felé.
No most akkor, ha nem tévedek, az 1990-es évek elején Zimbabwét még az úgynevezett harmadik világ országaihoz sorolták, ahol ugye tudjuk, nemcsak az utak terén uralkodtak áldatlan állapotok, hanem úgy általában minden tekintetben. S akkor, ha utak terén Zimbabwé úgy általában maga mögé utasította Romániát, kérdem én: s a Székelyföld vajon hányadik világ?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok