2010. augusztus 09., 10:532010. augusztus 09., 10:53
A baj az, hogy jelen pillanatban ez a párt az, amely a gesztusok szintjén el tudja hitetni a forrófejűbb vagy elkeseredett határon túliakkal, hogy érdemben is tesz értük valamit. Az új magyar kormány ugyan elfogadta az állampolgárság könnyített megszerzéséről és a nemzeti összetartozás napjáról szóló törvényt, de sokak számára ezek elvont, nehezen megfogható történések – főleg annak fényében, hogy az új törvényt csupán januártól alkalmazzák, ráadásul még számos homályos pont nehezíti az eligazodást az igénylés feltételeit illetően – , míg a Jobbik EP-képviselője, Szegedi Csanád hajlandó volt „leereszkedni” az emberek közé.
Ez persze érdemben semmit nem jelent, de a gesztuspolitika szintjén hatásos lehet, mivel kitűnően felhasználható propagandaként. A baj csak az, hogy nem csupán a Jobbik tudja kihasználni a lépés propagandaértékét, hanem a román szélsőséges körök is. Jól példázza ezt a Konzervatív Párt reakciója, amelyben Szegedi Romániából való kitiltását követeli, amiért a Jobbik autonómiát szorgalmaz a magyarok számára, és egyetért Tőkés Lászlóval abban, hogy ezért a célért a békés tömegtüntetéstől sem kell viszszariadni. Kellő rosszindulattal bármi belemagyarázható a Jobbik erdélyi haknizásaiba, és biztosak lehetünk abban, hogy bizonyos körökből nem hiányzik a rosszindulat.
A pártot szélsőséges alakulatként tartja nyilván a közvélemény, márpedig az itteni magyaroknak az hiányzik a legkevésbé, hogy önrendelkezési törekvéseiket egy magángárdát gründoló, cigányozó-zsidózó párttal azonosítsák, vagy hogy Tőkés László EP-alelnököt az EP-ben egy kuka tetejéről ebédelő Szegedi Csanáddal emlegessék egy lapon. Ennek kivédése nem csupán az erdélyieken múlik, hanem az anyaországi kormánypártokon is, amelyek talán elgondolkodhatnának azon: nem szabadna engedni, hogy a határon túliakkal való ilyen szintű közvetlen kapcsolattartást a Jobbik sajátítsa ki.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.