2009. november 18., 10:592009. november 18., 10:59
Nemrég fordítottam igen tekintélyes időt és anyagiakat arra, hogy tíz hosszú év után felfrissítsem ezt a fontos igazolványt, amit „télen-nyáron, viharban, napsütésben magammal hordok”. Az egyetlen pozitívuma, hogy most már a fényképem inkább hasonlít magamhoz, mint a családi albumokból ismert születésnapos képeimhez.
Ahogy kézhez kapom, ellenőrizni kezdem, nem írtak-e el véletlenül valamit. Mert volt már problémám abból, hogy a falum nevét az utcához írták, arról nem is beszélve, hogy második keresztnevem elveszett, ékezeteket meg csak ünnepnapokon kapok. Igen örvendetes dolog, ha már így unióba vagyunk, hogy a román állampolgárok személyije háromnyelvű: román, francia és angol. A személy fényképénél nagyobb román címer és a trikoloros România felirat egyértelműen hirdeti, hogy ha tetszik, ha nem, az övék vagy.
Betűről betűre nézem végig a nevem, csodával határos módon egyetlen elírás sincs. A következő rovatnál azonban kicsit megtorpanok: „Cetăţenie/Nationalite/Nationality: Română/ROU”. Tessék? A román változattal nincs probléma, mintha nem lenne elég nyilvánvaló, külön is le kellett írni, hátha kicsit több keserű szájízt ad a tulajdonosnak, hogy román állampolgár.
Miután rákerestem, kiderült (bár elég furcsa), hogy franciául sincs külön kifejezés a nemzetiségre és az állampolgárságra, ezért ezt is lenyeltem. Angolul viszont már nyilvánvaló: citizenship – állampolgárság, nationality – nemzetiség. Próbáljam csak még egyszer követelni, hogy én más nemzethez tartozom? Rögtön elhallgattatnak: igen? Akkor igazold magad! S ha ez nem lenne elég, jön a második megdöbbenés: hiányzik a szülők neve a személyi igazolványból.
Elsőre nem tartottam olyan nagy hibának, aztán elkezdtem gondolkozni, hogy bizony a sok Kovács Istvánnak lesz baja elég, ha tisztázni akarja, melyik az ő igazi neve. Tanulgatom tehát az új személyi számom, s biztos vagyok egy dologban: Bródy János őszintén megírt dalszövegét soha nem fogom magaménak érezni, mert nem énekelhetem vele: „Tudom, hogy itt és most, hogy ő és én, mi ketten összetartozunk.”
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok