2011. május 05., 10:142011. május 05., 10:14
Nos, ilyenkor a szomszédság egy része – gondolom, már csak megszokásból is – becsukja az ablakot, sóhajt egyet, és nyugodtan lefekszik aludni, mondjuk, zene vagy tévé mellett, esetleg füldugóval. A másik csoport egy ideig húzza cérnával, majd úgy dönt, valamit mégiscsak tenni kéne, mert másnap dolgozni kell, és az éjjeli alvás nélkül nem megy.
Legutóbb a szokásos padtársaság egyre hangosodó röhögését, böfögését hallgattam – nem próbálom itt visszaadni, miről és hogyan szoktak beszélgetni, legyen most elég a hangerő zavaró tényezőnek –, miközben este a televíziót néztük. Ilyenkor még nincs nagy baj, én is kicsit feljebb húzom a hangerőt a tévén, és próbálok elvonatkoztatni.
Valamivel éjfél előtt dühös női kiabálást hallok – az egyik fölső szomszédnál szakadt el a cérna. A játszótéren szórakozó hat-hét fiatalembert ez rendkívüli módon elszórakoztatja, röhögve mutogatják szegény szomszédasszonynak a pocakjukat (ne kérdezzék, miért) meg a boldogabbik felüket.
Mintegy tíz perc múlva a másik lépcsőházból kiabál ki síráshatáron egy idős ember – őt már válaszra sem méltatják, zavartalanul üvöltöznek tovább. Mikor az óra már csaknem fél egy felé járt, nálam is elfogyott a türelem. Legtanárosabb, legkioktatóbb hangomon kiszóltam, s előbb megkértem őket, menjenek máshová kiabálni, majd mikor nem érkezett válasz, közöltem, hogy ha nem takarodnak el azonnal, rendőrt hívok.
Bár „feleselni” nem akartak, vagy nem mertek – ki tudja, melyik általános iskolai rettegett tanárnőjüket képzelték a hangom mögé? –, egyikük mintegy magában, de jól hallhatón többször is elismételte: ő bizony rendőr. Úgy tettem, mintha nem hallanám, csak visszakérdeztem, értik-e, amit mondok, majd amikor nem jött válasz, elővettem a telefont. Férjem épp jókor fogta le a kezem: ő ugyanis azt is észrevette, hogy elkotródtak.
Nos, mondanám, sikeres este volt, a kérdés azonban marad: egyesek csak akkor hajlandók normálisan viselkedni, ha valaki rendőrséggel fenyegetőzik?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!