2009. június 25., 11:112009. június 25., 11:11
Az igazgatót rendszerint félistennek, vagy valami hozzá hasonlónak képzeltük, de mindenképpen olyan toronymagas piedesztálon, akit megszólítani sem mertünk. S ha nagyon muszáj volt, akkor is félve tettük, mert tudtuk mindannyian ő az a „nagyember”, aki még a szigorú tanároknak is „parancsol”. Ehhez képest most sokkalta lazább a kapcsolat, és őszintén szólva, nem tudom eldönteni, melyik a helyesebb: a fennebb vázolt szigorú, távolságtartó modor, illetve a mostani barátságos, haverkedős, olykor még a diák-tanár közötti tegeződést is toleráló állapot.
Nem is óhajtanék ebben most markáns véleményt alkotni, mert tudom, hogy még a pedagógusok között is vita folyik a jelenségről. Mindenképpen néhány figyelemreméltó igazgató-diák laza, barátságos viszonyról árulkodó helyzetet – amit munkám során tapasztaltam – megosztok önökkel, csak azért, hogy a piedesztálon álló szigorúak lássák, van ám, tisztelet úgy is, ha nem mérik ki a három lépés távolságot.
Nem is olyan régen egy ünnepség előtt láthattam, amint egy kislegény csak úgy haveri alapon, de nagyon őszintén érdeklődött az igazgatójától: „Na, hogy megy az igazgatás, igazgató bácsi?” Aztán felém fordulva mintegy féltő, igazgatóját óvó alapállásból akkurátusan megjegyezte: „rendes csávó ez az igazgató”. Mosolyogtunk mindketten a helyzeten, aztán az igazgató barátságosan kezet rázva a kisdiákkal kívánt jó vakációt neki, engem pedig a mókás helyzet maximálisan meggyőzött az igazgató jó pedagógiai kvalitásairól.
Egy másik iskolában, egy másik kislegény az éppen zajló felújítási munkálatokat és egyre szebbé, modernebbé váló iskoláját szemlélve, a fel-alá rohangáló, intézkedő, telefonáló igazgatóját ezekkel a szavakkal illette: „Nahát, fasza fiú vagy, igazgató bácsi!” Az igazgató pillanatra megállt a rohanásban és széles mosollyal nyugtázva közölte: „Te is legyél ilyen, kishaver!” Közben nem dőlt össze a fél világ, semmit sem csorbult az igazgató tekintélye. És talán ez így rendjén is van…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok